|
|
|
|
NSZK: Marosvásárhely - tévé, rádió
|
Flesch István, az MTI tudósítója jelenti:
Bonn, 1990. március 20. kedd (MTI-tud) - Az ARD nyugatnémet
tévéállomás késő esti híreiben, majd külön helyszini tudósításban
számolt be arról, hogy Marosvásárhelyen kedden is folytatódtak a
tüntetések a magyar kisebbség ellen. Ezek során már hatvanan
megsebesültek - közölte.
A tévéadás szerint, amely bemutatta a kiabáló, zászlókat lengető román tömeget, Romániában ,,antiszeparatista,, tüntetéseken való részvételre szólítják fel a lakosságot. A románok a magyarok jogai ellen tiltakoznak - állapította meg az ARD, jelentve egyúttal azt a hírt is, hogy megrohamozták a Romániai Magyar Demokrata Szövetség pártirodáját. Iliescu államfő előző nap hiába intette nyugalomra a népet, s beszélt sajnálatos szélsőséges megnyilvánulásokról, toleranciát igényelve a választási kampány előtt - hangzott el a televízióban.
Az ARD egyúttal filmtudósítást közölt a Budapesten este lezajlott tömegtüntetésről, és közölte: Horn Gyula külügyminiszter a szomszédos országban előállott hallatlanul veszélyes helyzetre való tekintettel üzenetben fordult az ENSZ-hez és az emberi jogok genfi bizottságához.
A Deutschlandfunk, az NSZK országos rádióállomása késő esti híreiben szintén jelentést közölt a marosvásárhelyi összecsapásokról. +++
1990. március 20., kedd 21:53
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"Hangoztattam, hogy lehetnek véleménykülönbségek a pártban, de ezeket kultúráltan demokratikus keretek között kell rendezni. Abban valamennyien egyetértünk, hogy a Kisgazdapárt csak a listás választási rendet fogadhatná el, mert ez a legdemokratikusabb és itt egyetlen szavazat sem vész el, de tartani kell attól, hogy ez sem az MSZMP, sem az EKA szervezeteinek többsége sem támogatná. Ezért kompromisszumra lesz szükség."
SZER-hallgató telefonja:
"...nem beszélnek arról, hogy mi van azokkal az elcsatolt területekkel, amit a háború után igazságtalanul a nagyhatalmak tőlünk elvettek. Ugyanis ez a békés fejlődés ami most alakul ki Magyarországon és Európa más országaiban is, ez nem tartható fönn, amig ezek a területi problémák nem rendeződnek. Ez egy gyújtópontja lehet az egész európai helyzetnek, amit most mindenki szeretne stabilizálni és szeretné hogy ez végre nyugvópontra kerüljön. Most ezzel kapcsolatban szeretném, hogyha válaszolna a Szabad Európa Rádió."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|