|
|
|
|
Országgyűlés - második nap (29. rész)
|
Dr. Mezey Károly (Szabolcs-Szatmár m., 18.vk.), a Kisvárdai ---------------- Városi Tanács Kórház-Rendelőintézetének osztályvezető főorvosa csatlakozott azokhoz, akik új vadászati törvény megalkotását szorgalmazták. Szólt arról is: a mai jogszabály hiányossága, hogy nem biztosítja a földtulajdonosoknak a vadkár megtérítését. Változtatni kell a vadászatra jogosultak körén. Elmondta a Magyar Vadászok Országos Szövetségének álláspontját is, miszerint az nem akarja kizárni a téeszeket a vadászat jogából, de az ne a földtulajdonhoz kapcsolódó jog legyen. A képviselő kifogásolta a törvénytervezet indoklásában megfogalmazott kitételt, amely a vadtulajdon kérdésével foglalkozik. A vad, a képviselő véleménye szerint nemzeti érték, nemzeti kincs és ezért az állam tulajdona. A tulajdonforma megváltoztatása ellen szól az is: ha a vad azé lenne, akié a föld, ez a termelő számára ellentmondást szülne a mezőgazdasági és a vadgazdálkodási tevékenység között. Ha például a termelő a mezőgazdasági termelését akarja növelni, ehhez szükségképpen kemikáliákat, vegyianyagokat használ fel, ami a vad pusztulásához vezet. Ilyen sorsra jutott például a korábban igen elszaporodott fogoly. Az erdő- és a vadgazdálkodási törvény jelenlegi módosítása azért is nehézségekbe ütközik, mivel a földtörvény módosítása közepette sem világos, miként alakul a gazdaságok szervezete, hány termelőszövetkezet, kisbirtok, szakszövetkezet, netán családi farm lesz, és ezek kezelői hogyan viszonyulnak a vadgazdálkodáshoz. Mindezek - ismételte meg a képviselő - valóban indokolják az új vadászati törvény előkészítését. (folyt.köv.)
1989. május 31., szerda 17:59
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|