|
|
|
|
Nagy Imre - L,Unitá/Avanti
|
Róma, 1989. május 31. szerda (MTI-tud) - ,,A magyar kormány és az MSZMP visszaadta Nagy Imrének politikai becsületét, elismerve, hogy politikai per és törvénytelenség áldozata lett,, - számol be szerdán budapesti jelentésében a L,Unitá. Az OKP lapja publicisztikát is szentel a témának, hangsúlyozva: ,,A temetés, amely emberiességi szempontból jelent rendezést, elindította és kiváltotta a politikai elszámolást is. Hivatalosan is rögzítették végre azt, amit a magyarok többsége eddig is gondolt: Nagy Imre egy demokratikus népi forradalom törvényes vezetője volt, egyben előfutára a szocializmus reformjának.,,
Az OKP lapja nem hallgatja el, hogy 1956-ban és utána Nagy Imrét és társait megbélyegezték és becsmérelték nemcsak hazájában, ahol kivégezték, hanem a kommunista mozgalom olyan jelentős pártjaiban is, mint az olasz, jugoszláv és kínai, amely pártok már akkor keresgélték pedig az önálló utat, s a függetlenedést a Szovjetuniótól. ,,A demokrácia és a reform értékei ma érvényesülnek Budapesten, Moszkvában, Varsóban és másutt, miközben az OKP is megtagadja és elutasítja Togliatti akkori ,törhetetlen szovjetbarátságát,,, - írja a L,Unitá, megpróbálva vitatkozni a szocialista Avantival , amely ismét fejére olvassa a kommunistáknak: 1956-ban a reformkommunizmus ellen foglaltak állást, elítélték Nagy Imrét. ,,A magyar 56 napnál világosabban láttatta már, hogy a bürokratikus, totalitárius kommunizmusnak nincs jövője, míg a mai kelet-európai reformtörekvések igazolják, hogy lehetséges a demokratikus szocializmus, mint új út, amely eltér mind a sztálini rendszertől, mind pedig a kapitalizmustól,, - érvel a L,Unitá. Ezzel szemben az Avanti Pozsgay Imrének és a kormány tanácsadó bizottságának azt a megállapítását emeli ki, hogy a sztálini rendszer reformálhatatlan és ,,el kell söpörni,,. ,,Az olasz kommunisták még ma is valami ködös baloldali egységet szorgalmaznak, ahelyett, hogy elismernék: egyedül a szociáldemokrácia útja és értékei bizonyultak maradandónak,, - hangoztatja a szocialista párt lapja. +++
1989. május 31., szerda 15:58
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|