|
|
|
|
Halda-interjú - 2. folyt.
|
- Milyen további követelményei vannak a bizottságnak?
- Mindenekelőtt azt szeretnénk elérni, hogy mindazokat, akik ötvenhat után valamiféle retorziót kellett elviseljenek, azokat rehabilitálják személy szerint is - egyrészt, másfelől a Történelmi Igazságtétel Bizottság feladatának tekinti nemcsak az ötvenhatos, hanem az azt megelőző törvénytelenségek feltárását is. Most természetesen a temetésre koncentrálódik a figyelem, de hogyha ez lezajlik, akkor a bizottság korábbi ügyekkel is foglalkozni akar. Az igazságügyi miniszter is úgy nyilatkozott, hogy felülvizsgálják - 1945 óta - a pereket, egy már meg is történt - a Demény Pál ügyének felülvizsgálata - de valószínű, hogy ők csak általános deklaróciókra fognak szorítkozni - egy pár nagy ügyet kivéve -, mi pedig azt szeretnénk, hogyha arról, hogy valaki ártatlan, kapna személy szerint is értesítést, mert hiszen az egész életüket ebben a tudatban élték le az emberek, viselték a következményeit és ez a családtagjaikra is mindenféle hatással volt. - Egy ilyen jellegű bejelentésnek lesz kihatása a temetésre? Hiszen úgy van időzítve, hogy legyen valamilyen hatása. - Nézze Major László azt nyilatkozta, hogy az MSZMP nem vesz részt a temetésen, mert sem a hozzátartozók, sem a Történelmi Igazságtétel Bizottság nem kívánja a részvételét. Ez megfelel az igazságnak. Természetesen, ha valaki személy szerint úgy érzi, hogy le akarja róni a kegyeletét a temetésen, abban senki nem akadályozza meg, de az MSZMP hivatalos részvételét semmiképpen nem várjuk. +++
1989. május 31., szerda
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|