|
|
|
|
Az Országgyűlés Honvédelmi Bizottságának ülése
|
1990. november 21., szerda - Az Országgyűlés Honvédelmi
Bizottsága szerdán, a Parlamentben tartott zárt ülésén Beöthy
Mihály, a Honvédelmi Minisztérium helyettes államtitkára
tájékoztatta a testület tagjait az ország honvédelmének alapelveit
és követelményeit kidolgozó munka folyamatáról és állásáról.
Rámutatott: ezzel a munkával a minisztérium nem várhatott a Magyar
Köztáraság biztonság-politikájának komplex megfogalmazásáig. A
Varsói Szerződés katonai szervezetének felbomlása miatt a nemzet
védelméért felelős politikai és katonai vezetőket ugyanis sürgeti,
hogy mielőbb társadalmi egyetértés alakuljon ki, legalább a főbb
elvi kérdésekben. A honvédelem érdekében való társadalmi
tehervállalás sem képzelhető el tisztázott és nyilvánosságra hozott
alapelvek nélkül. A küszöbön álló költségvetési vitában is csak ezek
birtokában dönthetnek megalapozott elgondolások szerint a képviselők
a honvédelemre fordítandó összegről. Beöthy Mihály hangsúlyozta,
hogy a minisztérium a honvédelem ügyét össznemzeti kérdésként
kezeli, és reméli, hogy a képviselők is így fogják majd fel és
felülemelkednek a szűken vett pártérdekeken.
A bizottság tagjai nagyra értékelték, hogy a honvédelem egyik legfontosabb kérdéséről időben tájékoztatást kaptak. Hozzászólásaikban utaltak arra, hogy az ország megfontolt biztonsági érdekeit alapul vevő, reális költségvetési elgondolás számíthat csak támogatásukra.
Király Béla SZDSZ-hez való csatlakozása kapcsán az ülésen felvetődött, hogy a képviselő a Honvédelmi Bizottságban alelnöki tisztet lát el, amelyre még mint független képviselőt választották meg. A képviselők egy részének véleménye szerint ez módosította a kialakított, pártok közötti arányokat, ezért a jelen lévők úgy határoztak, hogy állásfoglalásért a Házbizottsághoz, illetve a plenáris üléshez folyamodnak. (MTI)
1990. november 21., szerda 20:15
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"Telefonon megkeresett Antall József. Korábban laza volt vele a kapcsolatom, bár a Komor ég Alatt című film bemutatásakor odajött hozzám és gratulált szereplésemhez. Utána nem találkoztunk, ezért telefonja váratlanul ért. Kérte, hogy jöjjünk össze az általa kért időpontban egy beszélgetésre. Én ebbe örömmel beleegyeztem. Ami a beszélgetés érdemi részét illet, az rendkívül tárgyszerű volt, és tartalmazott egy igen lényeges elemek. Antall József kifejtette, miszerint perspektivikusan össze kell vonni a három pártot, a Magyar Demokrata Fórumot, a Kisgazdapártot és a kereszténydemokratákat."
SZER-hallgató telefonja:
"Egy kérdést szeretnék feltenni. Lesznek szívesek utána nézni és bemondani a rádióban és megkérdezni a magyarországi és romániai postán, hogy miért nem lehet egyáltalán telefonálni Romániába, innen Magyarorzságról. Sem reggel, sem éjszaka, sem délután, sem munkaidőben, miért van az, hogy a vonal foglaltat jelez állandóan. A város az jelentkezik, ahol úgymond Epix telefonszám van, de az is csak ugy, ha az ember ugy jelenti be, hogy dupla díjat fizet és kéri sürgősen a telefonbeszélgetést. De egy olyan helységhez, ahol esetleg nincs bekapcsolva az Epix hálózatba, azt egyszerűen nem lehet elérni. Kérném szépen és sokak nevében, tulajdonképpen én magyar vagyok, de miért nem lehet beszélgetni az ottani rokonokkal."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|