|
|
|
|
Az Üdvhadsereg és a hajléktalanok képviselői a Városházán
|
1990. november 5., hétfő - Csaknem fél évszázad után
visszakerül a Dobozy utcai átmeneti szállás az ismét hazai földön
tevékenykedő Üdvhadsereg tulajdonába - egyebek között erről is
tárgyalt hétfőn délután a Városházán Victor R. Doughty őrnagy, az
Üdvhadsereg magyarországi csapattest-parancsnoka Demszky Gábor
főpolgármesterrel.
Az Üdvhadsereg vállalná azt is, hogy rendbe hozzon egy másik ingatlant, ahol gondoskodna a hajléktalanok elszállásolásáról. Emellett felajánlottak mintegy 600 ezer forint értékű hálózsákot is a hajléktalanok részre. A végleges megállapodásra majd a főváros által felkínált ingatlanok megtekintése után kerül sor. Az Üdvhadsereg tagjai egyúttal a főpolgármester segítségét kérték munkakörülményeinek javításához, irodahelyiségük bővítéséhez.
A megbeszélésről távozó üdvhadseregi parancsnokok az ajtóban még éppen találkozhattak a főpolgármesterhez igyekvő hajléktalanokkal. Szóvivőjük, Molnár Zoltán hegesztő a főpolgármester közbenjárását kérte szállásgondjaik megoldásához. Hangsúlyozta: ők emberi körülményeket szeretnének, s nem tíz fős, vegyes elhelyezésű tömegszállásokat. A hajléktalanok elmondták azt is, hogy szeretnének dolgozni, de ehhez megfelelő, maximum 3-6 ágyas helyiségekből álló szállásokra van szükségük. A MÁV által felkínált vasúti szállás egyébként azért nem felel meg nekik mondta a szóvivő, mivel napközben nem tartózkodhatnának ott. Végezetül a delegáció tagjai utaltak arra, hogy számos inzultus éri őket a vasutasok és egyes utasok részéről.
Demszky Gábor főpolgármester a hajléktalanok türelmét kérve, válaszában szólt arról, hogy még ezen a héten újabb átmeneti szállást adnak át számukra. Emellett pedig számítanak majd az Üdvhadsereg által most felkínált segítségre is. (MTI)
1990. november 5., hétfő 16:27
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"Telefonon megkeresett Antall József. Korábban laza volt vele a kapcsolatom, bár a Komor ég Alatt című film bemutatásakor odajött hozzám és gratulált szereplésemhez. Utána nem találkoztunk, ezért telefonja váratlanul ért. Kérte, hogy jöjjünk össze az általa kért időpontban egy beszélgetésre. Én ebbe örömmel beleegyeztem. Ami a beszélgetés érdemi részét illet, az rendkívül tárgyszerű volt, és tartalmazott egy igen lényeges elemek. Antall József kifejtette, miszerint perspektivikusan össze kell vonni a három pártot, a Magyar Demokrata Fórumot, a Kisgazdapártot és a kereszténydemokratákat."
SZER-hallgató telefonja:
"Egy kérdést szeretnék feltenni. Lesznek szívesek utána nézni és bemondani a rádióban és megkérdezni a magyarországi és romániai postán, hogy miért nem lehet egyáltalán telefonálni Romániába, innen Magyarorzságról. Sem reggel, sem éjszaka, sem délután, sem munkaidőben, miért van az, hogy a vonal foglaltat jelez állandóan. A város az jelentkezik, ahol úgymond Epix telefonszám van, de az is csak ugy, ha az ember ugy jelenti be, hogy dupla díjat fizet és kéri sürgősen a telefonbeszélgetést. De egy olyan helységhez, ahol esetleg nincs bekapcsolva az Epix hálózatba, azt egyszerűen nem lehet elérni. Kérném szépen és sokak nevében, tulajdonképpen én magyar vagyok, de miért nem lehet beszélgetni az ottani rokonokkal."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|