|
|
|
|
Helmut Zilk Budapesten (2. rész)
|
Helmut Zilk vendéglátójával a kora esti órákban rövid sajtótájékoztatót tartott a Hunyadi sétahajón.
Az eseményen tájékoztatták a jelenlévőket arról, hogy a bécsi főpolgármester érkezését követően a repülőtéren kínos incidens történt. Ugyanis az SZDSZ-es fogadóknál (Helmut Zilk Demszky Gábornak a meghívását elfogadva jött Budapestre) mintegy háromszor nagyobb MDF-es tábor várta a vendéget, akivel érkezését követően azonnal Antall József miniszterelnök kívánt gyors megbeszélést tartani. Helmut Zilk programja a kormányfői találkozót követően már a terveknek megfelelően alakult. Mint a tájékoztatón elhangzott: a zsúfolt nap során, mindenütt, ahol megfordultak, nagy szeretettel és örömmel fogadták a bécsi vendéget és Budapest főpolgármester-jelöltjét.
Bécs főpolgármestere rövid tájékoztatójában kiemelte, hogy ma úgy tűnik, a két szomszédos országnak az évszázadok során szoros kapcsolatban állt népei ismét közelednek egymáshoz. Ezt a kapcsolatot erősítheti majd a világkiállítás is. Zilk úr egy kérdésre válaszolva ismételten nyomatékosan megerősítette Bécs világkiállítási elkötelezettségét, s mint mondta, a tévhírek ellenére, akár egyedül is megrendezik a világkiállítást, ha netán Magyarország visszalépne. Az érkezését követő bonyodalmakról szólva a főpolgármester kifejtette, hogy ilyen helyzet csak azért fordulhatott elő, mert hazánkban a demokrácia még csak most alakul, s hiányoznak a kellő tapasztalatok. Maga személyesen pedig mindig kész megbeszélésre mindazokkal, akik találkozni kívánnak vele.
Az egésznapos program megbeszéléseit egyébként mindezektől függetlenül egyértelműen hasznosnak s mindkét fél számára előnyösnek ítélte a bécsi városvezető. Különösen fontosnak tartotta azt, hogy a vasfüggöny lebontása után kialakult számos új feszültség - itt utalt a menekültáradatra - megoldása csak közösen lehetséges.
A bécsi városigazgatási gyakorlat számos eleme megegyezik az SZDSZ-es elképzelésekkel - ezt már Demszky Gábor, Budapest főpolgármester-jelöltje fogalmazta meg. A program érdekességeként megemlítette azt is, hogy annak zsúfoltsága ellenére jutott idejük még egy Váci utcai passzázs megnyitására is, amelyet kisvállalkozók teljes egészében a saját pénzükből valósítottak meg.
A látogatás konkrét megállapodást is hozott. Mint Demszky Gábor hangsúlyozta: az október 25-én, Budapesten rendezendő közös világkiállítási konferencia remélhetőleg segít majd abban, hogy a főváros új közgyűlése megnyugtató képet kaphasson a világkiállítás rendezésének problematikájáról. (MTI)
1990. október 10., szerda 19:30
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"Telefonon megkeresett Antall József. Korábban laza volt vele a kapcsolatom, bár a Komor ég Alatt című film bemutatásakor odajött hozzám és gratulált szereplésemhez. Utána nem találkoztunk, ezért telefonja váratlanul ért. Kérte, hogy jöjjünk össze az általa kért időpontban egy beszélgetésre. Én ebbe örömmel beleegyeztem. Ami a beszélgetés érdemi részét illet, az rendkívül tárgyszerű volt, és tartalmazott egy igen lényeges elemek. Antall József kifejtette, miszerint perspektivikusan össze kell vonni a három pártot, a Magyar Demokrata Fórumot, a Kisgazdapártot és a kereszténydemokratákat."
SZER-hallgató telefonja:
"Egy kérdést szeretnék feltenni. Lesznek szívesek utána nézni és bemondani a rádióban és megkérdezni a magyarországi és romániai postán, hogy miért nem lehet egyáltalán telefonálni Romániába, innen Magyarorzságról. Sem reggel, sem éjszaka, sem délután, sem munkaidőben, miért van az, hogy a vonal foglaltat jelez állandóan. A város az jelentkezik, ahol úgymond Epix telefonszám van, de az is csak ugy, ha az ember ugy jelenti be, hogy dupla díjat fizet és kéri sürgősen a telefonbeszélgetést. De egy olyan helységhez, ahol esetleg nincs bekapcsolva az Epix hálózatba, azt egyszerűen nem lehet elérni. Kérném szépen és sokak nevében, tulajdonképpen én magyar vagyok, de miért nem lehet beszélgetni az ottani rokonokkal."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|