|
|
|
|
A DEMISZ Szövetségi Tanácsának ülése (1. rész)
|
1989. június 21., szerda - Gyurcsány Ferenc le kíván mondani a Magyar Demokratikus Ifjúsági Szövetség alelnöki tisztéről - jelentette be Nagy Imre, a DEMISZ elnöke a Szövetségi Tanács szerdai ülésén, s egyben javasolta, hogy ezt a kérdést a következő, július 1-jei tanácsülésen tárgyalják meg, amikor a DEMISZ helyzete kerül napirendre.
Gyurcsány Ferenc lemondási szándékának az előzményei - nyilvánosan is nyomon követhetően - tavaly őszig nyúlnak vissza. Már akkor megmutatkozott ugyanis, hogy Gyurcsány Ferenc az akkori KISZ-vezetés álláspontjától eltérően a radikális megújulás híve. Az ezt követő időszakban saját platformmal is megjelent, támogatóinak száma pedig egyre gyarapodott, de a KISZ kongresszusáig, illetve a DEMISZ első országos gyűléséig mindvégig kisebbségben maradt. Gyurcsány Ferenc lemondásának következményeit egyelőre nem lehet megjósolni, tény azonban, hogy sokan a DEMISZ szakadásárol beszélnek. Az MTI értesülései szerint ugyanis már szerveződik egy új ifjúsági politikai tömörülés, Új nemzedék elnevezéssel, amelynek szellemi atyja a DEMISZ leköszönni kívánó alelnöke. Gyurcsány Ferenc a tanácskozás első szünetében a sajtó képviselőinek adott nyilatkozatában lényegében megerősítette az MTI korábbi információit. Egyebek között elmondotta: ő és támogatói a KISZ XII. kongresszusát követően - rendszeres találkozókon, viták és elemzések alapján - arra a megállapításra jutottak, hogy a DEMISZ jelenlegi formájában a reformra alkalmatlan, gyökeresen szakítani kell tehát ezzel a szervezettel, és azon kívül szükséges létrehozni egy új politikai szerveződést, mozgalmat. Egy kérdésre válaszolva kijelentette: lemondásának következményeként megtörténhet a DEMISZ-ben a szakadás, de igazából a csaknem 400 ezres tagsággal rendelkező Magyar Demokratikus Ifjúsági Szövetség számára az újonnan alakuló mozgalom tartalma jelent majd kihívást, nem pedig a taglétszáma. A szerveződő Új nemzedék elnevezésű politikai tömörülésre utalt, hangoztatva, hogy az valóban ifjúságpolitikával kíván foglalkozni, nem kiszakítva ezt egyfajta jövőképből, az általános társadalompolitikából. Aláhúzta: az Új nemzedék nem az elit csoportok politikai csatározásának kíván résztvevője lenni, de továbbra is az a véleménye, hogy egy diktatúra átépítése csak az azt szolgáló intézményrendszer szétverésével lehetséges. (folyt.köv.)
1989. június 21., szerda 18:16
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"Telefonon megkeresett Antall József. Korábban laza volt vele a kapcsolatom, bár a Komor ég Alatt című film bemutatásakor odajött hozzám és gratulált szereplésemhez. Utána nem találkoztunk, ezért telefonja váratlanul ért. Kérte, hogy jöjjünk össze az általa kért időpontban egy beszélgetésre. Én ebbe örömmel beleegyeztem. Ami a beszélgetés érdemi részét illet, az rendkívül tárgyszerű volt, és tartalmazott egy igen lényeges elemek. Antall József kifejtette, miszerint perspektivikusan össze kell vonni a három pártot, a Magyar Demokrata Fórumot, a Kisgazdapártot és a kereszténydemokratákat."
SZER-hallgató telefonja:
"Egy kérdést szeretnék feltenni. Lesznek szívesek utána nézni és bemondani a rádióban és megkérdezni a magyarországi és romániai postán, hogy miért nem lehet egyáltalán telefonálni Romániába, innen Magyarorzságról. Sem reggel, sem éjszaka, sem délután, sem munkaidőben, miért van az, hogy a vonal foglaltat jelez állandóan. A város az jelentkezik, ahol úgymond Epix telefonszám van, de az is csak ugy, ha az ember ugy jelenti be, hogy dupla díjat fizet és kéri sürgősen a telefonbeszélgetést. De egy olyan helységhez, ahol esetleg nincs bekapcsolva az Epix hálózatba, azt egyszerűen nem lehet elérni. Kérném szépen és sokak nevében, tulajdonképpen én magyar vagyok, de miért nem lehet beszélgetni az ottani rokonokkal."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|