|
|
|
|
Nagy Imre
|
Nagy Imre SZER --------- München, 1989. június 6. Magyar híradó A hatalmon lévő párt képviselőinek nyilatkozatában az 56-os forradalom leverésének értékeléséről, illetve kimagyarázásáról ismételten felbukkan a hivatkozás bizonyos nemzetközi tényezőkre. Mi a véleménye erről a felelősség áthárításról Kende Péter politológusnak? - Lehet-e Magyarországon kívüli erőhatások számlájára írni Nagy Imréék kivégzését? Egy bizonyos értelemben igen. Kádárékat a Szovjetunió ültette hatalomba 1956 novemberében, a Kádár-kormány politikai irányát Moszkvából határozták meg, és feltehető, hogy Kádár Jánosnak és társainak minden fontosabb lépésükhöz ki kellett kérniük a szovjet vezetők engedélyét. Ez a Nagy Imréék elítélésére is vonatkozik. Elképzelhetetlen, hogy egy ilyen hatásában oly fontos és látványos lépést Kádárék Moszkva tudomása nélkül terveltek volna ki. Az, amit eddig mondtam, kétségtelenné teszi az orosz vezetés politikai felelősségét és bűnrészességét Nagy Imréék kivégzésében. Talán még az időpontot is ők határozták meg. De következik-e ebből, hogy az eljárást lefolytató magyar hatóságok puszta eszközök, és mint ilyenek bűntelenek voltak? Mindenesetre nem bűnösebbek, mint az a hóhér, aki szakmai kötelességét teljesítve megfojtotta Nagy Imrét és társait. A válasz - véleményem szerint - háromszorosan is nemleges. Kádárék mindenekelőtt azért nem voltak bűntelenek, mert egyikük sem volt köteles 1956. november 4-ikén azt a dicstelen szerepet elvállalni - az ellenkormányban való részvételt -, amelyből az oroszok a fegyveres beavatkozás jogalapját merítették. (folyt.)
1989. június 6., kedd
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"Telefonon megkeresett Antall József. Korábban laza volt vele a kapcsolatom, bár a Komor ég Alatt című film bemutatásakor odajött hozzám és gratulált szereplésemhez. Utána nem találkoztunk, ezért telefonja váratlanul ért. Kérte, hogy jöjjünk össze az általa kért időpontban egy beszélgetésre. Én ebbe örömmel beleegyeztem. Ami a beszélgetés érdemi részét illet, az rendkívül tárgyszerű volt, és tartalmazott egy igen lényeges elemek. Antall József kifejtette, miszerint perspektivikusan össze kell vonni a három pártot, a Magyar Demokrata Fórumot, a Kisgazdapártot és a kereszténydemokratákat."
SZER-hallgató telefonja:
"Egy kérdést szeretnék feltenni. Lesznek szívesek utána nézni és bemondani a rádióban és megkérdezni a magyarországi és romániai postán, hogy miért nem lehet egyáltalán telefonálni Romániába, innen Magyarorzságról. Sem reggel, sem éjszaka, sem délután, sem munkaidőben, miért van az, hogy a vonal foglaltat jelez állandóan. A város az jelentkezik, ahol úgymond Epix telefonszám van, de az is csak ugy, ha az ember ugy jelenti be, hogy dupla díjat fizet és kéri sürgősen a telefonbeszélgetést. De egy olyan helységhez, ahol esetleg nincs bekapcsolva az Epix hálózatba, azt egyszerűen nem lehet elérni. Kérném szépen és sokak nevében, tulajdonképpen én magyar vagyok, de miért nem lehet beszélgetni az ottani rokonokkal."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|