|
|
|
|
Készülődés június 16-ra - 3. folyt.
|
A debreceni előkészületekről pedig Tabádi György beszél: - Tegnap délután megállapodás született a két helyi Fidesz-csoport, valamint az MDF és az SZDSZ képviselői között, hogy 1989. június 15-ikén Nagy Imre és társai temmetésének előestéjén 19 órától a Déri téren naggyűlést tartanak. A rendezvényt a Fidesz (...) és Táncsics Mihály csoportja kezdeményezte, melyhez csatlakozott az SZDSZ és az MDF helyi szervezete is. A szervezők, akik mindannyian a debreceni Ellenzéki Kerekasztal résztvevői, szívesen látják a naggyűlésen a többi helyi ellenzéki pártot, szervezetet, valamint természetesen Debrecen népét. Remélhetőleg a megemlékezés előtt este hat órakor sor kerül arra az ökumenikus istentiszteletre is a debreceni nagytemplomban, amelyet az SZDSZ javasolt. Az illetékes egyházi vezetőkkel folytatott tárgyalások mindenesetre biztatóak. Az istentisztelet megtartása mellett foglalt állást a Nagyerdei Egyházközség presbitériuma is a legutóbbi egyházlátogatás alkalmából megtartott presbiteri gyűlésén. A kezdeményező SZDSZ szándékai szerint az istentisztelet több vallás képviselőinek részvételével mindazoknak az áldozatoknak a méltó megemlékezést szolgálná, akik 1956-ban, vagy az azt követő úgynevezett konszolidáció idején (...) függetlenül attól, hogy barrikád melyik oldlalán harcoltak, hiszen így is, úgy is ugyanannak a gyilkos totalitárius rendszernek az áldozatai voltak. Az istentisztelet ökumenikus jellege, valamint az a tény, hogy nem tenne különbséget az áldozatok között, egyaránt a krisztusi megboocsátást szimbolizálja. (folyt.)
1989. június 1., csütörtök
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"Telefonon megkeresett Antall József. Korábban laza volt vele a kapcsolatom, bár a Komor ég Alatt című film bemutatásakor odajött hozzám és gratulált szereplésemhez. Utána nem találkoztunk, ezért telefonja váratlanul ért. Kérte, hogy jöjjünk össze az általa kért időpontban egy beszélgetésre. Én ebbe örömmel beleegyeztem. Ami a beszélgetés érdemi részét illet, az rendkívül tárgyszerű volt, és tartalmazott egy igen lényeges elemek. Antall József kifejtette, miszerint perspektivikusan össze kell vonni a három pártot, a Magyar Demokrata Fórumot, a Kisgazdapártot és a kereszténydemokratákat."
SZER-hallgató telefonja:
"Egy kérdést szeretnék feltenni. Lesznek szívesek utána nézni és bemondani a rádióban és megkérdezni a magyarországi és romániai postán, hogy miért nem lehet egyáltalán telefonálni Romániába, innen Magyarorzságról. Sem reggel, sem éjszaka, sem délután, sem munkaidőben, miért van az, hogy a vonal foglaltat jelez állandóan. A város az jelentkezik, ahol úgymond Epix telefonszám van, de az is csak ugy, ha az ember ugy jelenti be, hogy dupla díjat fizet és kéri sürgősen a telefonbeszélgetést. De egy olyan helységhez, ahol esetleg nincs bekapcsolva az Epix hálózatba, azt egyszerűen nem lehet elérni. Kérném szépen és sokak nevében, tulajdonképpen én magyar vagyok, de miért nem lehet beszélgetni az ottani rokonokkal."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|