|
 |
 |
 |

OECD Miniszteri Tanács
|

László Balázs, az MTI tudósítója jelenti:
Párizs, 1989. június 1. csütörtök (MTI-tud) - A dollár erőteljes árfolyamelkedése, az inflációs nyomás visszatérése és az amerikai-japán kereskedelmi ellentétek jegyében tartotta kétnapos miniszteri értekezletét Párizsban a 24 fejlett tőkés országot összefogó Gazdasági Együttműködés és Fejlesztés Szervezet (OECD).
A szokásoknak megfelelően az amerikaiak Japánt és az NSZK-t, ez utóbbiak az Egyesült Államokat buzdították a kereskedelmi egyensúlyhiány felszámolására. Abban viszont egyetértettek, hogy az inflációs jelenségek még nem erősek és csínján kell bánni a kamatláb emelésekkel. Nicholas Brady amerikai pénzügyminiszter nyugtalanítónak nevezte a dollár árfolyamának erőteljes emelkedését és erre hivatkozva valószínűnek tartotta, hogy nem sikerül annyival csökkenteni az amerikai kereskedelmi mérleg hiányát, mint remélték. Másrészt azt mondotta, hogy a kormány csak átmeneti jelenségnek tartja az infláció erősödését, ezért nem látják szükségét megszorító intézkedéseknek sem, amelyek megakaszthatnák a gazdaság növekedését. Brady később a francia hírügynökségnek nyilatkozva úgy vélekedett, hogy a dollár tartós árfolyamelkedése aláásná a hét, gazdaságilag legerősebb tőkés ország pénzügyi együttműködését, ami szerinte eddig jól működik. Brady óvott a kamatlábak emelésétől, ami szétzilálhatná a valutáris együttműködést és újra felerősítené az inflációt. Henning Christophersen, az EK brüsszeli bizottságának alelnöke szintén óvott a kamatlábemeléstől, ami fölöslegesen lassítaná le a gazdasági növekedést és élesztgetné az inflációs nyomást. Christophersen kifogásolta, hogy az amerikaiak gyorsan felhagytak fizetési mérleghiányuk mérséklésének igyekezetével és arra buzdította őket, hogy csökkentsék költségvetési hiányukat is. Az EK országai helyzetéről elégedetten beszélt. Az infláció szerinte nem tér vissza egyhamar, a gazdasági növekedés pedig átlagban idén is jövőre is eléri a 3 százalékot. Robert Mosbacher amerikai kereskedelmi miniszter Párizsban találkozott Uno Szoszukeval, a nemrég kinevezett japán miniszterelnökkel és igen elégedetten nyilatkozott megbeszélésükről. Szerinte a japán kormányfő megértette az amerikai kormány komoly bírálatait Japánnal szemben. Az EK egységes első piacának kilátásáról szólva Mosbacher igyekezett eloszlatni azt az Európai benyomást, hogy Washington tartana holmi ,,európai erődtől,, és ha nem is látnak még mindent tisztán, úgy véli, hogy az amerikaiaknak nem kell félniük az 1992 utáni Nyugat-Európától.+++
1989. június 1., csütörtök 17:31
|

Vissza »
|
|
|
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"Telefonon megkeresett Antall József. Korábban laza volt vele a kapcsolatom, bár a Komor ég Alatt című film bemutatásakor odajött hozzám és gratulált szereplésemhez. Utána nem találkoztunk, ezért telefonja váratlanul ért. Kérte, hogy jöjjünk össze az általa kért időpontban egy beszélgetésre. Én ebbe örömmel beleegyeztem. Ami a beszélgetés érdemi részét illet, az rendkívül tárgyszerű volt, és tartalmazott egy igen lényeges elemek. Antall József kifejtette, miszerint perspektivikusan össze kell vonni a három pártot, a Magyar Demokrata Fórumot, a Kisgazdapártot és a kereszténydemokratákat."
SZER-hallgató telefonja:
"Egy kérdést szeretnék feltenni. Lesznek szívesek utána nézni és bemondani a rádióban és megkérdezni a magyarországi és romániai postán, hogy miért nem lehet egyáltalán telefonálni Romániába, innen Magyarorzságról. Sem reggel, sem éjszaka, sem délután, sem munkaidőben, miért van az, hogy a vonal foglaltat jelez állandóan. A város az jelentkezik, ahol úgymond Epix telefonszám van, de az is csak ugy, ha az ember ugy jelenti be, hogy dupla díjat fizet és kéri sürgősen a telefonbeszélgetést. De egy olyan helységhez, ahol esetleg nincs bekapcsolva az Epix hálózatba, azt egyszerűen nem lehet elérni. Kérném szépen és sokak nevében, tulajdonképpen én magyar vagyok, de miért nem lehet beszélgetni az ottani rokonokkal."
|
|
 |
 |
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
 |
|