|
 |
 |
 |

USA - Szovjetunió - INF
|

Washington, 1989. június 1. csütörtök (AP) - A közepes hatótávolságú nukleáris (INF) rakétákra vonatkozó szovjet-amerikai szerződésnek megfelelően a két nagyhatalom az elmúlt egy év során összesen 1269 ilyen rakétát semmissített meg - közölte szerdán az amerikai védelmi minisztérium.
A szerződésben a leszerelésre meghatározott időszak első évének leteltével kiadott Pentagon-nyilatkozat szerint az elmúlt 12 hónapban a két fél részéről összesen 340 alkalommal ellenőrizték a rakéták leszerelését, illetve a szerződés más pontjainak megtartását. Az első szovjet SS-20-as rakéta szétszedése óta az amerikai megfigyelők 945, míg szeptember eleje óta a szovjet ellenőrök 324 amerikai rakéta megsemmisítését ellenőrizték a helyszínen. Az INF-szerződés tavaly június elsején lépett hatályba, s hároméves időszak alatt az összes közepes hatótávolságú rakéta leszerelését írja elő. Az ilyen kategóriájú rakéták hatótávolsága 500 és 5500 kilométer között van. Ez a szerződés az első olyan megállapodás a nagyhatalmak között, amelyik a fegyverek egy teljes osztályának megsemmisítésére vonatkozik. A szerződés abból a szempontból is elsőnek számít, hogy Moszkva és Washington első alkalommal egyezett meg a helyszíni, vagy a meglepetésszerű ellenőrzésbe. A szerződés életbe lépésekor a Szovjetuniónak 1846, hat különböző típushoz tartozó ilyen rakétája, míg az Egyesült Államoknak 846 Pershing-2-es rakétája és földi indítású manőverező robotrepülőgépe volt. A Pentagon nyilatkozata szerint az elmúlt évben szovjet részről 96 ellenőrzést hajtottak végre Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban, míg amerikai részről 244-et a Szovjetunióban. +++
1989. június 1., csütörtök 07:09
|

Vissza »
|
|
|
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"Telefonon megkeresett Antall József. Korábban laza volt vele a kapcsolatom, bár a Komor ég Alatt című film bemutatásakor odajött hozzám és gratulált szereplésemhez. Utána nem találkoztunk, ezért telefonja váratlanul ért. Kérte, hogy jöjjünk össze az általa kért időpontban egy beszélgetésre. Én ebbe örömmel beleegyeztem. Ami a beszélgetés érdemi részét illet, az rendkívül tárgyszerű volt, és tartalmazott egy igen lényeges elemek. Antall József kifejtette, miszerint perspektivikusan össze kell vonni a három pártot, a Magyar Demokrata Fórumot, a Kisgazdapártot és a kereszténydemokratákat."
SZER-hallgató telefonja:
"Egy kérdést szeretnék feltenni. Lesznek szívesek utána nézni és bemondani a rádióban és megkérdezni a magyarországi és romániai postán, hogy miért nem lehet egyáltalán telefonálni Romániába, innen Magyarorzságról. Sem reggel, sem éjszaka, sem délután, sem munkaidőben, miért van az, hogy a vonal foglaltat jelez állandóan. A város az jelentkezik, ahol úgymond Epix telefonszám van, de az is csak ugy, ha az ember ugy jelenti be, hogy dupla díjat fizet és kéri sürgősen a telefonbeszélgetést. De egy olyan helységhez, ahol esetleg nincs bekapcsolva az Epix hálózatba, azt egyszerűen nem lehet elérni. Kérném szépen és sokak nevében, tulajdonképpen én magyar vagyok, de miért nem lehet beszélgetni az ottani rokonokkal."
|
|
 |
 |
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
 |
|