|
|
|
|
Eörsi István 1956-ról
|
Eörsi István 1956-ról Amerika Hangja --------------------- Washington, 1989. május 30. (Bognár Vera) Esti híradó Vendégem a telefonvonal túlsó, tengerentúli oldalán Eörsi István drámaíró. Nyugat-Berlinben tartózkodik éppen. Ott sikerült felhívni. Nem lesz otthon Nagy Imre temetésén? - De otthon leszek, már holnap, 3-ikán hazamegyek. Úgy veszek részt, mint egy olyan ember, akinek a számára 1956 élete legdöntőbb élménye volt és ha kevés dolog volna is, amire jó érzéssel gondolhatok az életemben, akkor mindenképpen az egyik legfontosabb dolog az, hogy 1956-ot soha életemben, szinte mondhatni a 30 év alatt egyetlen napig sem felejtettem el ennek a tanulságait és leckéit. És soha a gyász a kivégzettekért nem múlt ki a szívemből. Most patetikusan fejezem ki magamat, pedig nem az én dolgom, mert én irónikus író vagyok. De mégis ezt az egy ügyet, ha a magam számára beszélek is, csak ilyen patetikusan tudom kifejezni. Nagy öröm nekem, hogy a börtönkönyve, amelyben ezekről a dolgokról is írt, most a napokban a könyvhéten legálisan is megjelenik és ebben írok is sokat a kivégzettekről. Volt köztük nagyon közeli, jó barátom is. - Mondana róla egy pár szót? - Angyal Istvánnak hívják, 1928-ban született, tehát amikor kivégezték, 30 éves volt. Megjárta Auschwitzot is, ahol a nővérét felakasztották szökési kísérletért. Hazajött, új világot óhajtott építeni, mint ahogy az egész generáció. Kommunista lett, de már 1949-ben a WC-ben fejjel lefele felakasztotta Sztálin fényképét, mint aki a kommunizmusnak és a szocializmusnak az árulója. (folyt.)
1989. május 30., kedd
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"Telefonon megkeresett Antall József. Korábban laza volt vele a kapcsolatom, bár a Komor ég Alatt című film bemutatásakor odajött hozzám és gratulált szereplésemhez. Utána nem találkoztunk, ezért telefonja váratlanul ért. Kérte, hogy jöjjünk össze az általa kért időpontban egy beszélgetésre. Én ebbe örömmel beleegyeztem. Ami a beszélgetés érdemi részét illet, az rendkívül tárgyszerű volt, és tartalmazott egy igen lényeges elemek. Antall József kifejtette, miszerint perspektivikusan össze kell vonni a három pártot, a Magyar Demokrata Fórumot, a Kisgazdapártot és a kereszténydemokratákat."
SZER-hallgató telefonja:
"Egy kérdést szeretnék feltenni. Lesznek szívesek utána nézni és bemondani a rádióban és megkérdezni a magyarországi és romániai postán, hogy miért nem lehet egyáltalán telefonálni Romániába, innen Magyarorzságról. Sem reggel, sem éjszaka, sem délután, sem munkaidőben, miért van az, hogy a vonal foglaltat jelez állandóan. A város az jelentkezik, ahol úgymond Epix telefonszám van, de az is csak ugy, ha az ember ugy jelenti be, hogy dupla díjat fizet és kéri sürgősen a telefonbeszélgetést. De egy olyan helységhez, ahol esetleg nincs bekapcsolva az Epix hálózatba, azt egyszerűen nem lehet elérni. Kérném szépen és sokak nevében, tulajdonképpen én magyar vagyok, de miért nem lehet beszélgetni az ottani rokonokkal."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|