|
|
|
|
Országgyűlés - első nap (27. rész)
|
Peják Emil (Budapest, 56. vk.), a HNF Budapesti Bizottságának ---------- vezető titkára ügyrendi kérdéssel foglalkozott felszólalásában. Elmondotta: ő maga is kezdeményezte annak idején, hogy a lényeges törvényeket kétfordulós vitában fogadják el. Legyen általános vita, s itt mindenki mondja el véleményét. Ezután a vitát be kell rekeszteni, és csak a következő alkalommal térjenek vissza rá. Így van idő, hogy a kormány is, a bizottságok is feldolgozzák az elhangzott javaslatokat. A képviselőknek pedig lehetőségük van arra, hogy egyeztessék véleményüket választóikkal. Ezzel szemben a mostani ülésen a törvényjavaslatok tárgyalása során minden szünet nélkül az általános vita után napirendre került a jogszabály-tervezetek részletes vitája. Ezzel nem tud egyetérteni - mondta -, már csak azért sem, mert a választókban az a képzet alakulhat ki, hogy a kormány jelentős törvényeket mindenáron egy ülésszakon akar elfogadtatni. Szűrös Mátyás erre azzal válaszolt, hogy a képviselői felvetés már utólag hangzott el, ugyanis a Parlament már előzőleg szavazott ez ügyben; akkor kellett volna tehát a képviselőnek szólnia. Az elnök ezután bezárta a vitát, s szünetet rendelt el, hogy az Országgyűlés jogi, igazgatási és igazságügyi bizottsága megvitassa a képviselők által beterjesztett javaslatokat, törvénymódosító indítványokat. (folyt. köv.)
1989. május 30., kedd 18:24
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"Telefonon megkeresett Antall József. Korábban laza volt vele a kapcsolatom, bár a Komor ég Alatt című film bemutatásakor odajött hozzám és gratulált szereplésemhez. Utána nem találkoztunk, ezért telefonja váratlanul ért. Kérte, hogy jöjjünk össze az általa kért időpontban egy beszélgetésre. Én ebbe örömmel beleegyeztem. Ami a beszélgetés érdemi részét illet, az rendkívül tárgyszerű volt, és tartalmazott egy igen lényeges elemek. Antall József kifejtette, miszerint perspektivikusan össze kell vonni a három pártot, a Magyar Demokrata Fórumot, a Kisgazdapártot és a kereszténydemokratákat."
SZER-hallgató telefonja:
"Egy kérdést szeretnék feltenni. Lesznek szívesek utána nézni és bemondani a rádióban és megkérdezni a magyarországi és romániai postán, hogy miért nem lehet egyáltalán telefonálni Romániába, innen Magyarorzságról. Sem reggel, sem éjszaka, sem délután, sem munkaidőben, miért van az, hogy a vonal foglaltat jelez állandóan. A város az jelentkezik, ahol úgymond Epix telefonszám van, de az is csak ugy, ha az ember ugy jelenti be, hogy dupla díjat fizet és kéri sürgősen a telefonbeszélgetést. De egy olyan helységhez, ahol esetleg nincs bekapcsolva az Epix hálózatba, azt egyszerűen nem lehet elérni. Kérném szépen és sokak nevében, tulajdonképpen én magyar vagyok, de miért nem lehet beszélgetni az ottani rokonokkal."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|