|
|
|
|
Országgyűlés - második nap (39. rész)
|
A hosszúra - csaknem kétórásra - nyúlt szünet után az új változatot a foghijassá vált padsorokban még jelen lévő képviselők 15 ellenszavazattal, 8 tartózkodás mellett - elfogadták. Eszerint: az Országgyűlés a kormány jelentését - fenntartásokkal - tudomásul veszi, és felhívja a kormányt, hogy az elhangzott véleményeket, javaslatokat vegye figyelembe a három évre szóló munkaprogramjának kidolgozásakor. Ez utóbbi tárgyalásakor a kormány adjon érdemi tájékoztatást a kormányzat ifjúságpolitikára vonatkozó főbb elgondolásairól. Az Országgyűlés indokoltnak tartja, hogy - a társadalompolitikáért felelős államminiszter irányításával - 1989. december 31-ig dolgozzák ki az új állami ifjúságpolitikát. Ennek tartalmában jelenjen meg a társadalom megújuló értékrendje; az esélyegyenlőség megteremtéséhez, az ifjúság szociális biztonságához való hozzájárulás. Az ifjuságpolitikában fogalmazódjék meg az ifjúság részvételének elve a döntési, végrehajtási, ellenőrzési folyamatokban, és az ifjúsággal való párbeszéd szükségessége. Döntsenek továbbá a prioritásokról, valamint a megvalósításhoz szükséges forrásokról; illetve a végrehajtáshoz szükséges új intézményrendszerről. Fontos az is, hogy a kormány mindezek kialakításában együttműködjék különböző gyermek- és ifjúsági szerveződésekkel, valamint parlamenti képviselőkkel. Az elfogadott javaslat végül leszögezi: az ifjúsági törvény hatályon kívül helyezésére csak akkor kerüljön sor, ha az alkotmány és az alkotmányos törvények tartalmazzák a kor követelményeihez igazított gyermek- és ifjúsági jogokat sajátos kötelezettségeket, valamint az állami kötelezettségvállalást, s a társadalmi feladatokat. Ezzel az Országgyűlés májusi ülésszakának második munkanapja - amelyen Szűrös Mátyás, Horváth Lajos és Jakab Róbertné felváltva elnökölt - befejeződött. Pénteken reggel 9 órakor interpellációkkal folytatja munkáját az Országgyűlés. x x x (folyt.köv.)
1989. május 11., csütörtök 20:26
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"Telefonon megkeresett Antall József. Korábban laza volt vele a kapcsolatom, bár a Komor ég Alatt című film bemutatásakor odajött hozzám és gratulált szereplésemhez. Utána nem találkoztunk, ezért telefonja váratlanul ért. Kérte, hogy jöjjünk össze az általa kért időpontban egy beszélgetésre. Én ebbe örömmel beleegyeztem. Ami a beszélgetés érdemi részét illet, az rendkívül tárgyszerű volt, és tartalmazott egy igen lényeges elemek. Antall József kifejtette, miszerint perspektivikusan össze kell vonni a három pártot, a Magyar Demokrata Fórumot, a Kisgazdapártot és a kereszténydemokratákat."
SZER-hallgató telefonja:
"Egy kérdést szeretnék feltenni. Lesznek szívesek utána nézni és bemondani a rádióban és megkérdezni a magyarországi és romániai postán, hogy miért nem lehet egyáltalán telefonálni Romániába, innen Magyarorzságról. Sem reggel, sem éjszaka, sem délután, sem munkaidőben, miért van az, hogy a vonal foglaltat jelez állandóan. A város az jelentkezik, ahol úgymond Epix telefonszám van, de az is csak ugy, ha az ember ugy jelenti be, hogy dupla díjat fizet és kéri sürgősen a telefonbeszélgetést. De egy olyan helységhez, ahol esetleg nincs bekapcsolva az Epix hálózatba, azt egyszerűen nem lehet elérni. Kérném szépen és sokak nevében, tulajdonképpen én magyar vagyok, de miért nem lehet beszélgetni az ottani rokonokkal."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|