|
|
|
|
Közzétették az 1956-os eseményekkel összefüggésben kivégzettek névsorát - Nagy Imre és társai temetése - Borics Gyula tájékoztatója (3. rész)
|
Ezek az 1945-től napjainkig elkövetett bűncselekményeket tartalmazzák. Mivel e kartonok névsor szerint, s nem időrendben vannak sorbarakva, a kiindulási pont az elítélt neve. A tájékoztatón megkérdezték: elkészülhet-e az 1956-os események áldozatainak listája is? Az államtitkár visszakérdezett: vajon ki tudna ilyet összeállítani? Mint mondotta, ő és munkatársai csak az igazságszolgáltatás rendelkezésére álló dokumentumok alapján dolgozhatnak. Borics Gyula ezt követően szólt a Nagy Imre és társai hozzátartozóival folytatott hétfői megbeszéléséről. Kiemelte: a családtagok kérésére Nagy Imre, Gimes Miklós, Maléter Pál, Szilágyi József és Losonczy Géza polgári temetése ez év június 16-án, 12.30 órakor lesz a Kozma utcai új köztemetőben. Az érdeklődők 10 órától róhatják le kegyeletüket. Nagy Imrét - leánya kérésére - külön temetik el oda, ahol holtteste 1961 februárjától eddig nyugodott. (Az egykori miniszterelnök korábban a Kozma utcai kisfogház udvarán volt eltemetve Maléter Pállal és Gimes Miklóssal együtt.) A másik négy személy földi maradványait pedig a néhány méterrel távolabb kialakított sírba temetik. Egy üres koporsót is a földbe helyeznek, ezzel emlékezve a ma még nem azonosított, jelentelen sírokban nyugvókra. Ugyanitt egy leendő emlékmű alapkövét is lerakják. Mivel a temetésen nagy tömegre lehet számítani, a Történelmi Igazságtétel Bizottsága mintegy 1000-1500 rendezőről gondoskodik. Az államtitkár jelenlegi tudomása szerint a kormány hivatalosan nem képviselteti magát a temetésen. A szertartást egyébként a tervek szerint a Magyar Televízió közvetíti. Az egyik újságíró tudomása szerint a nyugaton élő magyarok közül is sokan készülnek haza erre az eseményre, ám van közöttük, aki nem kapott magyar vízumot. A Belügyminisztérium jelenlévő képviselője erről nem tudott. Borics Gyula végezetül utalt arra, hogy a 301-es parcellában még a temetésig egy kőlapon feltüntetik azoknak a nevét, akikről - a rendelkezésre álló nyilvántartások alapján - tudják, melyik parcellában, sorban és sírhelyen nyugszanak. x x x (folyt. köv.)
1989. május 10., szerda 15:33
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"Telefonon megkeresett Antall József. Korábban laza volt vele a kapcsolatom, bár a Komor ég Alatt című film bemutatásakor odajött hozzám és gratulált szereplésemhez. Utána nem találkoztunk, ezért telefonja váratlanul ért. Kérte, hogy jöjjünk össze az általa kért időpontban egy beszélgetésre. Én ebbe örömmel beleegyeztem. Ami a beszélgetés érdemi részét illet, az rendkívül tárgyszerű volt, és tartalmazott egy igen lényeges elemek. Antall József kifejtette, miszerint perspektivikusan össze kell vonni a három pártot, a Magyar Demokrata Fórumot, a Kisgazdapártot és a kereszténydemokratákat."
SZER-hallgató telefonja:
"Egy kérdést szeretnék feltenni. Lesznek szívesek utána nézni és bemondani a rádióban és megkérdezni a magyarországi és romániai postán, hogy miért nem lehet egyáltalán telefonálni Romániába, innen Magyarorzságról. Sem reggel, sem éjszaka, sem délután, sem munkaidőben, miért van az, hogy a vonal foglaltat jelez állandóan. A város az jelentkezik, ahol úgymond Epix telefonszám van, de az is csak ugy, ha az ember ugy jelenti be, hogy dupla díjat fizet és kéri sürgősen a telefonbeszélgetést. De egy olyan helységhez, ahol esetleg nincs bekapcsolva az Epix hálózatba, azt egyszerűen nem lehet elérni. Kérném szépen és sokak nevében, tulajdonképpen én magyar vagyok, de miért nem lehet beszélgetni az ottani rokonokkal."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|