|
|
 |
|
 |
Magyar agrárpolitika
|
(Rajki László)
München, 1989. február 26. (SZER, Földközelben) - Hogyan került
ismét a csizma az asztalra? Miért éppen a néhány hónapja még
budapesti tanácselnök Iványi Pál terjesztette elő az úgynevezett új
agrárpolitikai téziseket? Nincs az MSZMP-nek egy tisztességes
agrárpolitikusa, vagy annyira nem tartják fontosnak a
mezőgazdaságot, hogy azt minden fővárosi funkcionárius
felügyelheti?
Ez a formai hiba eleve megkérdőjelezi a beharangozott gyökeres
reformot. Másrészt viszont a folyamatosság is ott trónolt az
ülésteremben. Ugyanaz a Kádár elnökölt az 1989-es agrártézisek
ismertetésénél, aki az eddig szentírásnak számító 1957-eseket
elfogadtatta, betartatta. Ez a 32 év az átmeneti látszateredmények
ellenére, súlyos csődbe sodorta a mezőgazdaságot, előre vetíti a
politikai válság árnyékát. Ez kényszerítette lépésváltásra az
MSZMP-t, de az állampolgárok körében egyre kisebb befolyással bíró
hatalmi csoportosulás mégis, a régi gyakorlatot követve, úgy
próbálja meg eladni saját agrárpolitikai téziseit, mintha azok az
egész országra érvényesek lennének. Szintén furcsának tartom, hogy
a KB ülés megelőzte a TOT rendkívüli kongresszusát, így
kényszerítve a téeszek tagságát, hogy az általa megszabott úton -
tehát az úgynevezett szocialista nagyüzemi mezőgazdaság javított
kényszerpályáján haladjon.
Egyébként számos figyelemre méltó javaslat is elhangzott, például a
külkereskedelmi elképzelésekről, de elfelejtették megemlíteni, hogy
a magyar mezőgazdaság tönkretételéhez nagymértékben hozzájárult a
KGST kényszerzubbonya, és ha az áruforgalom a meglévő, piactalan
alapokon folytatódik, ( különösen ha a Szovjetunióval a kapcsolatok
bővítését tervezik), akkor minden kibontakozási kezdeményezés eleve
kudarcra ítéltetett.
Beck Tamás - a nyugati protekcionizmust szapulva - európai
politikusokat idézett, akik szerint ideje volna már, hogy a Közös
Piac tehenei füvet ennének, és nem támogatást. Viszont az érem
másik oldala, hogy szerintem ideje lenne már, hogy a magyar tehenek
füvet legeljenek - és ne elvonást. Erről is szó esett a vitában, de
valahogy hiányzott a hitel, a meggyőző erő a szándékok
valódiságáról.
Mert hiába beszél őszintének tűnőén mondjuk Burgert Róbert az
érdekvédelem átalakításának szükségességéről, vagy Szabó István a
téeszek átalakításáról, (szó szerint idézem: "Ne adj Isten - akár
parasztgazdasággá") - ez már azért is gyanús, mert eddig ennek
pontosan az ellenkezőjét képviselték, és a hatalom tüzénél az
érdekvédelem ürügyén a saját pecsenyéjüket sütögették. Jól hangzó
utalások történtek az egyéni termelés, a kis magánvállalkozás
egyenjogúsítására, a földforgalom felszabadítására is - de mindezt
szintén megkérdőjelezi, hogy az első napirendi pont tárgyalásánál
nem kerültek szóba olyan alkotmányos módosítások, amelyek
garantálják a föld-magántulajdon sérthetetlenségét,
elidegeníthetetlenségét.
Ezek nélkül pedig nem oszlik el a falvak népének bizalmatlansága,
még akkor sem, ha megteremtenék a kisparaszti gazdálkodás pénzügyi,
tárgyi, politikai feltételeit - amiben az eddigi tapasztalatok
alapján, az ígéretek ellenére is joggal kételkedhetünk. +++
1989. február 26., vasárnap
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|