Rendszerváltás és az MTI
mti.hu1990 › december 18.
1989  1990
1990. október
HKSzeCsPSzoV
24252627282930
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930311234
1990. november
HKSzeCsPSzoV
2930311234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293012
3456789
1990. december
HKSzeCsPSzoV
262728293012
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
31123456
Az oldalon látható MTI hírek és fotók az Magyar Távirati Iroda korabeli hírkiadásából származnak. További információt itt talál.
Keresés az MTI
hírekbenképekben
Összes MTI-hír
Ezt mondták a rádiók
OS:

A XI. kerületi Önkormányzat állásfoglalása a világkiállításról

"... igényt tartunk a világkiállítási területen lévő állami tulajdonú területek felett az önkormányzat rendelkezési jogára. Ezzel együtt vállaljuk az érintett beruházások külföldi tőkével közösen történő finanszírozását. Amennyiben nem lesz világkiállítás, úgy saját erőből vállalkozunk kiegészítő rendezvények lebonyolítására. "
BBC, Panoráma:

Andrew Sarlós Magyarországról

"Új miniszterek kinevezése politikai változásokat mindig jelent és én nem akarom lecsökkenteni az ország gazdasági helyzetének a változását és az egész világgazdasági válságnak a rosszabbodását. Ennek még mindig nincs vége és amely továbbra is sajnos rosszabbodik az egész világon. "

Pozsgay Imre politikai szerepe

(Kasza László)
München, 1989. február 19. (SZER, Gondolatforgató) - Elég, ha egy
politikus egy héten egyszer tesz fontos bejelentést, a következővel
várja meg, milyen következményekkel járt az első - mondta két
héttel ezelőtt Pozsgay Imre államminiszter, a Politikai Bizottság
tagja, a Filmfórum hallgatósága előtt Budapesten, a kongresszusi
központban. Mindenki tudta, hogy mire gondolt. Egy héttel korábban
tett bejelentése, hogy az irányítása alatt működő történész
albizottság népfelkelésnek minősítette azt, ami 1956-ban történt,
több mint országos - mondhatnám - világraszóló szenzáció volt. A
társadalom döntő többsége tapsolt, hogy végre valami ezen a téren
is történik. Azok a párttagok pedig, akiknek a forradalom leverése
több mint három évtizede hatalmat és jólétet biztosított,
természetesen ijedten tiltakoztak.
    
    A közvélemény akkor a bejelentésnek még minden következményét
elképzelhetőnek tartotta, azt is, hogy Pozsgay Imre esetleg
belebukik az ügybe, azt is, hogy esetleg kettészakad az MSZMP.
    
    Azóta azonban lezajlott a Központi Bizottság ülése, közzétették az
ott elfogadott határozatot, amelyet ugyan ki így, ki úgy
interpretált, de az biztos, hogy a hatalom legfelső köreinek
személyei összetétele nem változott.
    
    Tehát nem történt igazában semmi? A hatalom rendezett egy
színjátékot, hogy a feszült, gazdasági és társadalmi helyzetben
elterelje a figyelmet az igazi problémákról? Vagy nagyon is fontos
dolog történt? A Politikai Bizottság egy tagja kétségbe vonta a
rendszer létjogosultságát, hiszen ha 1956-ban nem ellenforradalom
volt Magyarországon, akkor az volt az ellenforradalom, ami ezt
leverte.
    
    Kérdéseket, amelyeket azzal a meggyőződéssel kezdünk elemezni a
Gondolatforgató mai adásában Kende Péter párizsi politológussal,
hogy - gondolom, itt most a te nevedben is beszélhetek - nem fogunk
végleges válaszokat találni, ahhoz még túl sok az ismeretlen a mai
magyar glasznosztyban, de amelyekhez talán lenne egy pár olyan
megjegyzésünk, olyan szempontunk, amely segítségére lehet
hallgatóinknak, hogy ők tovább gondolják a problémát.
    
    - Kezdjük talán annak a kérdésnek a vizsgálatával, hogy vajon
milyen szempontok vezethették Pozsgay Imrét akkor, amikor azonnal a
nyilvánosság elé lépett a felügyelete alatt működő történész
bizottság legfontosabb írásba foglalt megállapításával, mármint
hogy 1956-ban Magyarországon népfelkelés volt. Egy lehetőség,
amelyről ma is beszélnek, hogy a Politikai Bizottságban ezt a
szerepet osztották Pozsgay Imrének, és ő ezt a szerepet vállalva
lépett a nyilvánosság elé.
    
    - Én ezt nem tartom valószínűnek. Az esemény lefolyása egyáltalában
nem erre utal. Minden jel szerint Pozsgay nyilatkozata politikai
nyilatkozat volt, mert ugyan amit mondott, az nem ellentétes a
bizottság következtetéseivel, de azért szemmel láthatóan ennek az
értékelésnek azt a vonatkozását emelte ki, amely jelenleg a magyar
társadalmat leginkább érdekli, és ezért mondom, hogy politikai
nyilatkozat volt, nem pedig történelmi elmefuttatás.
    
    Semmi jel nem mutat arra, hogy egy ilyen politikai nyilatkozatra
itt előzetesen felhatalmazták, ellenkezőleg: ez a meglepetés
erejével hatott, és erre abból következtetünk, hogy erre mindjárt a
politikai bizottságbeli kollégái reagáltak Grósz Károlytól Németh
Miklósig. Vagyis meglepetésüknek adtak kifejezést, hogy valaki
ilyen állásponttal áll elő, amikor azt még az MSZMP illetékes felső
szervei nem is vitatták meg. Úgyhogy én nem hiszem, hogy itt
kiosztott szerepről lenne szó, inkább politikai elgondolásról,
amely az illető személyiségtől magától jött.
    
    - A másik, forgalomban lévő feltételezés, amiért Pozsgay Imre
mindjárt az első alkalmat megragadta, hogy közzétegye a
párttörténész bizottság legfontosabb megállapítását: 1956-ban
népfelkelés volt. Pozsgay jól ismeri az MSZMP gyakorlatát, tudja
azt, hogy olyan szakértői véleményeket, tudósoknak olyan
megnyilatkozását, amely nem egyezik meg a pártvezetőség
véleményével, a gyakorlatban kulcsra szokták páncélszekrényekbe
zárni, gondolok itt például a Tudományos Akadémia Bős-Nagymaros
ügyében kiadott nyilatkozatára. Ezt akarta talán megakadályozni,
megelőzni Pozsgay Imre?
    
    - Ez nagyon is elképzelhető, annak ellenére, hogy a szöveg most
teljes terjedelmében napvilágot látott. Elképzelhető, hogyha ez a
szöveg először valamilyen belső pártfórumon kerül megvitatásra, ott
azt mondják, hogy ilyen horderejű megállapításokat vagy ilyen
irányú megállapításokat nem szabad a közvélemény elé vinni, és
marad belső pártdokumentum. Ez bizony nagyon könnyen elképzelhető.
    
    Ennek ellenére a valószínűség amellett szól, hogy ez a dokumentum
így vagy úgy közlésre került volna, de lehet tulajdonképpen a
dolgokat a bőbeszédűségbe is belefojtani. Kevés magyar
állampolgártól várható el, hogy 80-100 oldalas történeti szövegeket
részletesen tanulmányozzon.
    
    A politikus kezdeményezése itt az volt, hogy kiragadott ebből
valamit, ami kétségkívül meglepően új, és ezt mindjárt bedobta a
közvéleménybe. Ezzel valóban elejét vette annak, hogy ezt a
passzust kitöröljék ebből az elemzésből, és mindjárt ráirányította
a figyelmet ennek az egész elemzésnek az újszerűségére is.
    
    - Persze, ha most itt találgatunk, hogy vajon mi késztette Pozsgay
Imrét arra a lépésre, amit megtett, és amelyből ilyen nagy
szenzáció lett, azt sem zárhatjuk ki, hogy ezt azért tette, mert ez
a meggyőződése, hogy így kell tenni.
    
    - Feltétlenül. Én egyébként majdnem mindig abból indulok ki, hogy
amit politikusok mondanak vagy tesznek, az nagyon közel áll a
meggyőződésükhöz. Ez nemcsak Pozsgayra, hanem ellenfeleire is
vonatkozik.
    
    Pozsgay esetében mi lehet itt a meggyőződés? Az a felismerés, hogy
egy nagy szakadék választja el a magyar - hogy mondjam - kommunista
pártvezetőséget vagy pártközvéleményt a szélesebb magyar
társadalomtól. Mert amíg az előbbi abban a hiszemben él, hogy 1956-
ban valamilyen vészes ellenforradalmi támadástól mentették ők meg a
nemzetet, addig a magyar társadalom túlnyomó többsége úgy tartja,
hogy az az 56 bizony a magyar nemzet jogos felháborodásának volt a
kifejező része, és ennyiben forradalomnak vagy népfelkelésnek vagy
nemzeti szabadságharcnak tekintik.
    
    Egyébként leghasználatosabb szó mind a mai napig a forradalom, és
azt, hogy ellenforradalom, voltaképpen csak a nagyon meggyőződéses
párttagok vagy pártvezetők használják, az utóbbi időben kicsit
kevesebbet mint korábban. Bár most ennek a két dolognak a
szembenállása voltaképpen egy nagy politikai szakadék.
    
    Pozsgay Imre, akinek szemmel láthatóan az a törekvése, hogy
kibékítse egymással a kommunizmust és a magyar nemzetet, arra
gondol, hogy amíg ezen a ponton nincsen revízió, addig a megbékélés
lehetetlen.
    
    - Persze felmerül a kérdés, hogy ugyan mit ért el Pozsgay Imre
ezzel a lépésével. Milyen eredményhez vezetett az a vita, amit a
bejelentésével kiváltott? Mit ért el elvi síkon? Tehát felmerült a
kérdés, amit a bevezetőben is már említettem, hogyha 1956-ban
Magyarországon ellenforradalom volt, ahogy a párt történészei most
beismerik, akkor az volt az ellenforradalom, ami ezt leverte, tehát
a rendszer létjogosultságát kérdőjelezte meg maga Pozsgay Imre.
    
    Elmennél te eddig a következtetésben?
    
    - Semmiképpen sem. Tulajdonképpen a feladat, amit 0 vállal, nagyon
bonyolult, mert 0 egyrészt ezt a bizonyos összebékítést akarná
véghez vinni, másrészt semmiképpen sem akarja Ő azt a látszatot
kelteni, hogy 0 a kommunista párt hatalmát illegitimnek tekinti.
    
    Az ő álláspontja ennél sokkal árnyaltabb. Szerintem amit el akart
érni ezzel a nyilatkozattal, azt csak nagyon kis részben érte el.
    
    Ugyanis azzal, hogy mindjárt ráförmedtek a Politikai Bizottság más
tagjai, hogy ez nem így van, és hogy ez illetéktelen, és hogy ez
megengedhetetlen egyszerűsítés és így tovább és így tovább.
    
    Mindjárt értésére adták a magyar közhangulatnak, hogy ez a
kibékülés elég messzi van, vagyis, hogy a pártnak még nagyon sokat
kell változnia ahhoz, hogy ebben a vonatkozásban a közvéleménnyel
egy hullámhosszra kerüljön.
    
    - Amit Pozsgay elért, az inkább csak személyes természetű. Bár
meggyőződésem, hogy neki a céljai nem elsősorban személyes volt. Ő
amit elért, az az, hogy hogy róla most már nyilvánvaló: nem
ellenségesen, megátalkodottan, korlátolt bolsevik szemszögből nézi
az 56-os eseményeket, hanem megérti, hogy azok a magyar nemzet, a
magyar nép történetében milyen szerepet játszottak. Ki vádolja, ki
pozitívan ítéli meg azt az esetleges lehetőséget, hogy Pozsgay Imre
ezzel a bejelentésével felvetette esetleg egy pártszakadás
veszélyét, mások számára lehetőségét.
    
    Pusztán elméleti szempontból feltétlenül számolni kell a
pártszakadással, mert hiszen olyan erők működnek együtt ebben az
MSZMP-nek nevezett konglomerátumban, amelyek ma már a legtöbb
fontos kérdésben különböző véleményen vannak. Kétségtelen, hogy
ebben a pártban létezik egy nagyon határozott reformszárny de
léteznek nagyon konzervatív, nagyon reakciós erők is, amelyek
igazában csak a nyelvük legkülső csücskével tagadták meg a
sztálinizmust; egy pillanatra sem gondolják komolyan azt, hogy a
kommunista pártnak felül kell vizsgálnia a hatalomgyakorlás
módszereit, és még arra is gondolnia kell, hogy a hatalmat más
politikai erőkkel megossza.
    
    Még arra sem gondolnak, hogy egy olyan politikai rendszer jöhetne
létre Magyarországon, amelyen végsősoron a kommunista párt esetleg
nem is részese bizonyos időszakokban a hatalomnak. Ez az ő
elképzelésüktől tökéletesen távol áll. Míg a reformkommunisták,
akik a demokrácia klasszikus fogalmaiban gondolkodnak, vagy
legalábbis azokhoz nagyon közel jutottak, kétségkívül el tudnak
képzelni egy olyan többpártrendszerű berendezkedést, amelyben a
kommunista párt hol benne van a hatalomban, hol nincsen benne a
hatalomban.
    
    Természetesen még vannak más irányzatok is. Ezeknek az erőknek az
együttmaradása egy pártban pusztán elméletileg nehezen képzelhető
el, de gyakorlatilag sem egészen így van, mert gyakorlatilag egy
pártszakadásnak talán ma még nincsenek meg a gyakorlati feltételei.
    
    Ehhez például valamilyen értelemben az oroszoknak is hozzá kellene
járulniuk, tudomásul kellene venniük, és minden jel szerint az
oroszok főleg ezt szeretnék elkerülni Magyarországon. Ez tehát az
egyik nehézség. A másik nehézség pedig, ami a pártszakadás ellen
szól, tulajdonképpen elég általános szempont. Felvetem magamban is
gyakran a kérdést, hogy ez vajon kívánatos-e demokrata szempontból
nézve. Ugyanis ha pártszakadás van, akkor Magyarországon nagyon
erős polarizált politikai helyzet keletkezik.
    
    - Míg jelen pillanatban talán kívánatosabb egy kevésbé polarizált
politikai helyzet, amelyben éppen az imént említett reformszárny
maga után tudja vonni a kommunista párt konzervatív erőit is, addig
van lehetőség arra, hogy megindul egy békés átalakulás, és ebben a
pillanatban voltaképpen nemigen van már Magyarország előtt más
kibontakozási perspektíva, mint békés.
    
    (folyt.)
    


1989. február 19., vasárnap


Vissza » A hírhez kapcsolódik »


Pozsgay Imre politikai szerepe - 1. folyt.

- Egy kissé az eredeti témánktól eltávolít bennünket a következő
kérdésem, de mert érdekesnek és fontosnak tartom, mégiscsak
felvetem. Mondod, hogy pártszakadás nem valószínű, esetleg nem is
kívánatos. Viszont kétségtelenül tanúi vagyunk annak, hogy olyan, a
közéletben nagy tiszteletnek örvendő személyiségek, mint például
Bihari Mihály politológus, aki ugye bejelentette, pályázik az újból
megalakult Szociáldemokrata Párt főtitkári tisztségére. Nos, ilyen
emberek, akik korábban az MSZMP-hez tartoztak, átvonják az MSZMP
reformszárnyát másik politikai csoportosulásokba, például a
Szociáldemokrata Pártba.
    
    - Bizonyára elkerülhetetlen a következménye a jelenlegi
magyarországi politikai fejlődésnek. Végül is az MSZMP valóban egy
konglomerátum, amelyben a meggyőződéses bolsevikoktól kezdve a
reformkommunistákig a legkülönbözőbb csoportokat találjuk, túlnyomó
többségükben persze olyan embereket, akik merő egzisztenciális
okokból érvényesülésből, opportunizmusból tartoznak ebbe a pártba.
    
    Ha Magyarországon egy demokratikus többpártrendszer alakul ki, és a
politikai intézmények megváltoznak, akkor nyilvánvalóan ennek a
párttagságnak egy jelentős része el fogja hagyni az MSZMP-t.
    
    Egyesek azért hagyják el, mert egyáltalában nem kívánnak
politizálni, és számukra kellemetlen kényszer volt az, hogy
valamilyen pártnak a tagjai voltak. Mások azért hagyják el, mert a
meggyőződésükhöz közelebb állnak más politikai irányzatok,
szociáldemokrata vagy nemzeti demokrata vagy egyéb irányzatok.
    
    Nyilvánvalóan tanúi leszünk annak, hogy egész sor volt kommunista
vágy esetleg még ma is párttag átlép ezekbe a pártokba. Ezek közül
elsősorban a Szociáldemokrata Párt képes arra, hogy vonzerőt
gyakoroljon a kommunista párttagok egy részére. Már most ez nagyon
érdekes és jó kérdés, amit feltettél, mert az imént azt mondtam,
tulajdonképpen kívánatos, hogy a párt reformszárnya ne szakadjon
le.
    
    - Mert ha a pártnak nincsen reformszárnya, akkor voltaképpen ismét
a sztálinista reflexek fognak túlsúlyba kerülni. Varínak olyan
helyzetek, amelyekben úgyse számít az, hogy mit tartunk
kívánatosnak. A dolgoknak a saját logikája érvényesül.
    
    - Térjünk vissza, Kende Péter, az eredeti témánkhoz, Pozsgay Imre
politikai szerepéhez. Ugye azt mondtad, hogy ez a politikus,
életcéljának tartja a kommunista eszme és a magyar társadalom, a
magyar nép kibékítését. Erről bizonyára sokat tudna beszélni
Pozsgay Imre.
    
    A kívülállónak mindenesetre feltűnik, hogy ez a meggyőződéses
kommunista politikus sokszor azt a társadalmi rendszert tartaná
helyesnek, amely pontosan nélkülözi azokat a jellemvonásokat,
amelyeket a kommunista rendszerre nyomott rá. Gondolok itt például
a csütörtökön Szekszárdon elmondott beszédére, amelyben azt mondja,
hogy a 40-es évek végén bevezetett politikai modell Kelet-Európát
mára - tehát 40 évvel későbbre - a világ legnagyobb
válságterületévé tette.
    
    Kérdés, hogy lehet összeegyeztetni egy emberrel a meggyőződéses
kommunistát, és azt a gyakorlati politikust, aki szeretné a
kommunista ideológia jelentette jellemvonásokat lefejteni egy
társadalomról.
    
    - Én azt hiszem, úgy lehet összeegyeztetni, hogy tudomásul vesszük,
Pozsgay egy olyan reformkommunista, aki felülvizsgálta a
bolsevizmus elmúlt 50-60 évének uralkodó gyakorlatát. Tehát nem
hiszem, hogy méltányos volt azt mondani róla, Ő tulajdonképpen
olyan kommunizmust akar, amiben minél kevesebb kommunizmus van. Ő
átgondolta azt, hogy a Szovjetunióban a 20-as években kialakult
pártdiktatúra nem az egyedüli útja, lehetősége a kommunista elvek
alkalmazásának.
    
    Igaz, hogy történetileg ez forrott össze a kommunista névvel, de
Pozsgay, aki egy elméletileg érdeklődő ember, úgy látja,
tulajdonképpen a bolsevizmus elméleti alapvetésében semmi sem
indokolja, hogy a szocializmus voltaképpen pártdiktatúra legyen.
    
    Neki tehát van egy elképzelése egy másfajta kommunizmusról, amelyet
pár évvel ezelőtt Nyugat-Európában eurokommunizmusnak neveztek,
amelynek más elképzelése van arról, hogy tulajdonképpen mi a
kívánatos politikai intézményrendszer.
    
    - Kétségkívül szemben áll azzal a politikai gyakorlattal, amely
Magyarországon 47 óta kialakult, amióta a kommunista párt
gyakorlatilag a hatalom monopolista gyakorolója lett. Ő ezzel a
politikai - gyakorlattal szemben áll, de ez nem jelenti azt, hogy ő
nem is tekinthető kommunista politikusnak. Ő egy másfajta
kommunizmust képvisel, és véleményem szerint tudomásul kell venni,
hogy ilyen kommunista irányzat is van.
    
    Csak Magyarországon nem volt lehetőség ennek az irányzatnak a
kifejezésére. Voltak ilyen törekvések 1953 és 56 között is, és
tulajdonképpen Nagy Imre is egy nagyon mély felülvizsgálatára
törekedett a kommunista gyakorlatnak. Véleményem szerint Pozsgay
Imre messzebb megy Nagy Imre esetében. Nem a politikai
gyakorlatában, mert Nagy Imrét az 56-os forradalom olyan választás
elé hozta, amelynél bátrabb és keményebb döntést valóban nem hozott
a hatalmon lévő kommunista politikus.
    
    Elméleti alapvetésében véleményem szerint Pozsgay Imre messzebb
megy, mint Nagy Imre, és felismerte azt, hogy az alapoknál kell
kezdeni, vagyis el kell vetni a pártdiktatúrát. Itt kezdődik
tulajdonképpen a demokrácia. - Nem feladatunk nekünk az, hogy Nagy
Imre politikáját, személyiségét összehasonlítsuk Pozsgay Imréével,
de azt hiszem, megállapíthatjuk, hogy 1945 óta Nagy Imrén kívül
Pozsgay Imre az egyetlen igazán népszerű kommunista politikus
Magyarországon.
    
    Sokan még idevennék talán Kádár Jánost is, de én a tisztességes
politikusok versenyéből őt kizárom azért, mert kezdettől fogva vér
tapadt a kezéhez.
    
    - Pozsgay tehát egyrészt népszerű politikus, de ennek ellenére
felmerül a kérdés, hogy ez a népszerűség vajon elég-e ahhoz, hogy
egy esetleges szabad választás esetén egy liberális eurokommunista
jellegű MSZMP-t válasszanak az emberek Pozsgay Imre miatt. Tehát a
kérdésem tulajdonképpen az, hogy van-e Pozsgay Imrének politikai
értelemben vett tábora. Sokan úgy gondolják, hogy ehhez hasonló
lehet a Magyar Demokrata Fórum. Mi erről a véleményed?
    
    - Először is a Nagy Imre-Pozsgay párhuzam. Azt gondolom, a két
emberben az a közös, hogy mind a kettőben van egy olyan nemzeti
érzékenység, amely a magyar kommunista párt vezetőinek túlnyomó
részéből hiányzott az elmúlt 40 évben, és ez a nemzeti érzékenység
és a nemzeti hagyományokhoz; való visszanyúlás teszi lehetővé, hogy
ők másképp közelítsék meg Magyarország politikai problémáit, mint
elvtársaik és vezető társaiknak a többsége.
    
    Ami Pozsgay Imre nehézségét illeti, az szerintem elsősorban abban
áll, hogy az elmúlt 40 év elidegenítette a kommunista párttól
mindazokat, akik hasonló érzékenységgel próbálták az ország
problémáit megközelíteni, és ezért ma végül is ez a
reformkommunista szárny nagyon törpe kisebbséget alkot legalábbis
azoknak a körében, akik vezető szerepet játszanak a kommunista
mozgalomban. Nem teljesen elhanyagolható, és ezt mutatja az is,
hogy milyen visszhangot kelt egy olyan mozgalom, mint az Új
Márciusi Front, amelyben tulajdonképpen túlnyomórészt kommunisták
vagy volt kommunisták játszanak szerepet.
    
    Ami pedig a harmadik kérdésedet illeti, vagyis hogyan viszonyítható
a Magyar Demokrata Fórum Pozsgay Imréhez vagy megfordítva. Azt
gondolom, hogy Pozsgayt nem lehet egészen a Magyar Demokrata
Fórumra leszűkíteni, vagy azzal azonosítani. A Magyar Demokrata
Fórum kétségkívül, legfontosabb kezdeményezése az elmúlt éveknek,
de egy olyan kezdeményezés, amely elsősorban abból indult ki, hogy
valakiknek ki kellett fejeznie a magyar nép érzelmeit, és ebben a
pillanatban egy érzelmi mozgalom, amely még nem is egészen
alakította ki a politikai programját. Rövidesen lesz ennek a
mozgalomnak a közgyűlése, és ott meg fogjuk látni, hogy ebből az
érzelmi elindulásból - és ezt egyáltalán nem kritikailag mondom -
erre szükség volt, hogy ebből milyen politikai irányzat lesz.
    
    Pozsgay Imrének azonban az elindulása nem egyszerűen érzelmi.
    
    Tulajdohképpen elméleti ember, akinek nagyon határozott elvei
vannak, és ezek az elvek véleményem szerint végsősoron
visszanyúlnak a szocializmus demokratikus hagyományaihoz. Az
európai szocializmusnak a kiindulópontja feltétlenül demokratikus,
és abba a történelmi gondolatba tartozik, amely a felvilágosodástól
indult el, és amely a modern demokráciák kialakulásához vezetett.
    
    Pozsgay ehhez a hagyományhoz nyúlik vissza, és ennyiben az Ő
kiindulópontja nem egyszerűen érzelmi-indulati, hanem elméleti is,
és az ő álláspontja olyan elméleti pontokat tartalmaz, amelyek őt
egyébként más demokrata mozgalmakhoz is közelítik.
    
    Véleményem szerint a magyar jövő csak úgy képzelhető el, hogyha az
új. magyar politikai vezető garnitúra emberei körülbelül hasonló
értékrendet vallanak a demokratikus értékeket illetően. Ebből a
szempontból feltétlenül üdvözlendő az, hogy a kommunista pártnak is
kezdenek olyan vezetői lenni, vagy van egy olyan szárnya, amely
értékrendjében azokat a demokratikus elveket teszi magáévá,
amelyekhez szemmel láthatócin a magyar közvélemény nagyobb része
tartozik.
    
    - Nem szeretném befejezni a beszélgetést, Kende Péter, anélkül,
hogy helyt ne adjunk egy olyan véleménynek, amit érintőlegesen már
említettünk, mármint hogy gyanakvás van Pozsgay Imre személyével és
szerepével szemben. Sokan úgy gondolják, hogy ez a Politikai
Bizottság részéről rá kiosztott szerep. Én ennek a felfogásnak
legintelligensebb megfogalmazását a párizsi Irodalmi Újság legújabb
számában láttam Demszky Gábor tollából. Ha megengeded, felolvasom
az utolsó bekezdését, amiből kiderül az, hogy Demszky mit gondol:
"Képzeljünk el egy szimultán sakkmérkőzést, amelyben a nagymester
szerepét a párt reformpolitikusa játssza. A vele mérkőző sakkozók
nem mind ismerik a szabályokat, de annál nagyobb megtisztelés
számukra, hogy részt vehetnek a partiban. Számukra nem a nyerés,
hanem a jelenlét fontos. Az asztalhoz ülő erősebb játékosok pedig
előre kijelentik, hogy nem akarnak nyerni, beérik a remivel, a
döntetlennel. Ez a parti addig folyik, amíg a közönség meg nem
unja."
- Ez kétségkívül nagyon szellemes, de azt hiszem, nem egészen
pontosan fedi a helyzetet. Nem abból a szempontból nem fedi, hogy a
sakkmester nyerni akar. Természetesen nyerni akar. Minden
politikusnak az a célja, hogy nyerjen, és Pozsgay Imre egyáltalában
nem volna politikus, és nem játszaná azt a szerepet, hogy ha nem
nyerésre játszana. Tehát nem lehet a szemére hányni. Ami azonban
ennek a szimultán sakkjátszmának az adottságait illeti, azt hiszem,
hogy ez nem egészen úgy van. Először is a szabályok kidolgozása
most van folyamatban. Azért olyan nehéz ez a játszma, mert
voltaképpen senki sem ismeri egész pontosan a szabályait.
    
    Másodszor: igaz, hogy vannak olyan erők, amelyek döntetlenre
játszanak, amelyek például úgy fogalmazzák meg a saját helyüket,
hogy nem vagyunk kormánypárt, de ellenzék sem kívánunk lenni. Ez
természetesen a döntetlenre való játszás egyik formája. Ugyanakkor
a porondon vannak most már rendkívül komoly erők, és az imént
hosszan beszéltünk a szociáldemokráciáról, amelyek egyáltalában nem
döntetlenre játszanak.
    
    Tehát tulajdonképpen a fő játékosok, akikkel Pozsgay szemben áll,
azok ugyanúgy nyerésre törekszenek. Véleményem szerint minden
politikusnál fel kell tételezni, hogy túl akar járni a többieknek
az eszén. Ám ha mindegyikről feltételezzük, akkor nem kényszerülünk
arra, hogy ezt az egész mostani magyar helyzetet egy szomorú kis
manipulációnak lássuk, amelyben vannak egyrészt, a játékvezetők,
másrészt a balekok. Ez a helyzet talán így volt pár évvel ezelőtt,
most már nem így van.
    
    Abban a reményben köszönöm meg Kende Péter párizsi politológus
nevében is hallgatóinknak a figyelmet, hogy talán sikerült az
elmúlt félóra során néhány továbbgondolásra alkalmas szempontot
felvetnünk. +++
    


1989. február 19., vasárnap


Vissza » A hírhez kapcsolódik »

Partnereink
Dokumentumok
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA

Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)

Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
mti.hu Impresszum
Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fentartva.
WEB11BUD