|
|
 |
|
 |
Művelődési miniszterek - 8/1. folyt.
|
A művelődési miniszter napjainkban kinek a parancsait - divatos
de csúnya kifejezés -, elvárásait köteles végrehajtani? Mert Darvas
József, Ortutay Gyula, Benke Valéria, Ilku Pál, hogy csak néhányukat
említsem, könyörtelenül kaszaboltak minden olyan művészeti, oktatási
törekvést, ami a nemzet és nem pedig a párt érdekeit szolgálta.
Nemcsak az egyházi iskolákat államosították, de az 1956-os,
60-as, 66-os, 72-es, 77-es vagy az újabb tanügyi reformokkal
helyrehozhatatlan káoszt teremtettek, és közel háromezer tanyai
iskolát szüntettek meg, kicsiny nebulók ezreit kényszerítve az
ingázásra. Az írók, színészek, rendezők, szobrászok, festők is
érezhették az ideológiai pálca suhogását, a tilt, tűr, támogat
kelekótya és káros gyakorlatát.
A 80-as évek közepe tájától már letagadhatatlanul látszottak a
homokra épített vár falán táguló repedések, de a kádári örökséget
átvevő Grósz Károly és így az MSZMP tisztikarának javarésze sem
sietett a kultúra napszámosainak segítségére. Épp ellenkezőleg,
tovább dorgáltak, be-, meg- és eltiltottak, leváltottak,
komandiroztak a hajdani hagyományokat másolgatva.
Azt ismételgették, hogy a bajokért az értelmiség a felelős, mert
követelőznek, fanyalognak, noha örülniük kellene, mert nincsenek
állástalan diplomások. Ez az állítás könnyen cáfolható. Az pedig
különösen veszedelmes jelenség, ha mérnökök a jobb megélhetés
reményében libát tömnek, gimnáziumi tanárok ládát cígölnek a piacon,
és talentumos, de gerinces művészek tucatjai keresik fizikai
munkával a kenyérrevalót.
Amikor Köpeczi Béla lett a miniszter, sokan hittek a
változásban, gondolván, hogy a nemzetközi hírű tudós rendelkezik a
jobbítás keresztülvitelére szükséges tekintéllyel, erővel. (folyt.)
1989. május 7., vasárnap
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|