 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
OS:
Az MSZP Borsod megyei szervezetének felhívása
" Meggyőződésünk, hogy a tudatos területpolitika nemzetgazdasági
szinten nem kerül több pénzbe, mint amibe a spontán folyamatok
kiváltotta helyzet (felszámolás, munkanélküliség, bűnüldözés,
egészségkárosodás) társadalmi finanszírozása. De a pozitív területi
megkülönböztetést nagyon is tudatosan és összehangoltan kell
kialakítani ahhoz, hogy az jó hatásfokkal működjön, és a
piacgazdaság megfelelő gazdasági stabilizálódást eredményezzen."
SZER, Gondolatforgató:
Interjú Fodor Gáborral
"... a költségvetés, amit
a kormány kedden terjesztett az Országyűlés elé. A Fidesz nevében
Ön, Fodor Gábor mondta el, hogy csapnivalóan rossznak tartja ezt a
költségvetést és éppen ezért nem torpedózza meg. Ez egyébként egy
hármas ad hoc szövetség közös álláspontja is, a Fidesz-é, az SZDSZ-é
és az MSZP-é. Hogy van ez, hogy sem igent, sem nemet nem mondanak
egy olyan fontos kérdésben mint a költségvetés?
- Hát ez nagyon nehéz helyzet, mondhatni, hogy majdnem hogy
csapda helyzetben vagyunk, hiszen valóban ez a szituáció pontosan.
Az egyik oldalról ez a költségvetés. Hogyha egy normális látószögből
próbáljuk nézni, egyszerűen ez a költségvetés alkalmatlan arra, hogy
megoldja Magyarországnak a komoly bajait, komoly gondjait, vagy nem
is az, hogy megoldja, valamilyen módon lehetőséget nyújtson arra,
hogy valamiféle gazdasági kibontakozás elkezdődjön Magyarországon.
"
|
|
 |
|
 |
 |
 |

Reggeli hírek
|

London, 1990. december 16. (BBC, kora reggeli híradás) Az Európai Közösség római csúcstalálkozójának végeztével a 12 tagország megkezdte azokat a részletes tárgyalásokat, melyeknek eredményeképpen körülbelül egy éven belül messzemenő változásokat vezetnek be a közösség felépítésében. A két úgynevezett kormányok közötti konferenciát számos vezető fordulópontnak nevezte a kontinens történelmében.
A konferenciák célja, hogy egyengessék az utat a közösség tagországai közötti szorosabb gazdasági és politikaki kapcsolatok kialakítása felé. A hivatalos megbeszélések kezdetekor Major brit miniszerelnök ismét kijelentette, Nagy-Britannia továbbra is vonakokdik elfogadni a központi bank által ellenőrzött közös európai pénzegység bevezetésével kapcsolatos javaslatot, ugyanakkor Delors az Európa Bizottság elnöke figyelmeztette Nagy-Britanniát, ne hátráltassa a politikai és pénzügyi unió létrehozását célzó tervek megvalósítását, és felszólította Major miniszterelnököt, ne térítse el a Közösség a közös pénzegység elfogadásának céljától, mert ez - mint Delors kifejezte magát - politikai válságot eredményezhet.
Albánia kommunista vezetősége elutasította az újonnan megalakult ellenzéki mozgalom részéről tett ajánlatot, hogy próbáljanak közös megoldást találni az országban uralkodó politikai válság rendezésére. A BBC közép-európai tudósítója szerint a hatóságok döntése a Demokrataa Párt által felajánlott segítség elutasításáról minden bizonnyal hozzájárul majd Albánia problémáinak növeléséhez. Úgy tudni, hogy a hadsereg helyreállította a rendet az ország négy városában ahol csütörtökön és pénteken kormányellenes tüntetések voltak, tudósítók szerint azonban a fővárosban Tiranában továbbra is feszült a helyzet. Ramiz Alia elnök korábban arról beszélt, hogy az egyes körzetekben kialakult aggodalmat okozó helyzetet hazai és külföldi ellenség tevékenysége idézte elő és figyelmeztetett arra, hogy az ilyensféle - úgymnd - bűnös ténykedést sem az ország népe, sem az államvezetés nem fogja eltűrni. Az ellenzéki vezető azzal vádolta a kormányt, hogy a nemrég lezajlott zavargásokat szándékosan arra próbálja felhasználni, hogy útját állja a demokratizálódás megvalósítását célzó lépéseknek. (folyt.)
1990. december 16., vasárnap
|

Vissza »
|
 |

- Reggeli hírek - 1/1. folyt.
|

Miközben Románia megemlékezik a Nicolea Ceausescu kommunista rendszere megdöntésének első évfordulójáról, a forradalom kezdetének színhelyén - Temesvárott - kormányellenes tünteétsek zajlottak le. Szakszervezeti vezetők kijelentették a több mint ezer egybegyült tüntető elött, a város 11 gyárában folyó sztrájkot egészen addig folytatják amíg a hatalmon lévő Nemzeti Megmentési Front le nem mond. Tegnap a Románia hat legnagyobb ellenzéki pártja is csatlakozott azokhoz az erőkhöz amelyek Petre Roman miniszterelnök lemondását és koalíciós kormány megalakítását követelik.
Lech Walesa Lengyelország megválasztott elnöke Olewskit a Szolidaritás ismert ügyvédjét kérte fel, kezdjen megbeszéléseket egy új kormány megalakításáról. Walesa egy szóvívője szerint ez nem jelenti azt, hogy Olewskit hivatgalosan miniszterlnökké nevezték ki. A Szolidarítási források szerint azonban úgy gondolják, elsősorban ő lenne alkalmas arra, hogy átvegye Mazowieczki helyét akinek lemondását pénteken foggadta el a lengyel parlament.
A közép-ázsiai Tadzsik Köztársaság parlamentje betiltotta egy nemrégiben megalakult iszlám párt működését, mely szorgalmazta, hogy hozzanak létre mohamedán államot a Köztársaságban. A TASZSZ hírügynökség szerint a tadzsik parlament felhívása szerint szigorú intézkedésekkel kell meggátolni az iszlám újjászületés pártjának működését. A TASZSZ-jelentés idézi a tadzsik parlmenet vezetőjének kijelentését, miszerint a Köztársaságg népének többsége szerint az említett párt működése destabilizációt és a nemzetiségi kapcsolatok rosszabbodását eredményezhezi a Köztársaságban.
Izrael folytatja a palesztín aktívisták kiutasítását a megszállt területeekről. A gggázai ővezetben négy férfi ellen kiutasítási prancsot adtak ki. Mindannyian tagjai a Hamasz nevű betiltott iszlám fundamentalista mozgalomnak, mely közölte, az ő emberei követték el pénteken a három izraeli munkás életét kioltó késelő merényletet. Ez volt a leggutóbbi támadás izraeliek ellen azt követően, hogy októberben egy jeruzsélemi zavargás alkalmával az izraeli biztonsági erők közel 20 palesztínt lőttek le.
A görög fővárosban Thénben széles körű nyomozást indítottak mintegy 80 elítélt kézrekerítésére akik az ország legszigorúbban őrzött börtönéből szöktek meg. (folyt.)
1990. december 16., vasárnap
|

Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
 |

- Reggeli hírek - 1/2. folyt.
|

A korinthaloszi börtön egyik szárnyában a rabok egy részének sikerült felülkerekedniük az őrökön akiket egy cellába zártak és a náluk talált kulcsok segítségével kiszabadították magukat. Amikor az őrök észrevették a menekülőket, tüzet nyitottak. Egy elitélt megsebesült, hat másikat pedig sikerült menekülés közben elfogni. Az Athén nyugati részében lévő korinthalosz börtönben tartják az ország legsúlyosabb bűnözőinek egy részét, többek között egy Mohammed Rasid nevű palesztínt akit egy amerikai repülőgép ellen 1982-ben elkövetett bombamerénylet kapcsán ültettek le, bár Rasid jelentések szerint nincs azok között akiknek sikerült elmenekülniük.
Az Egyesült Államok ismét azzal vádolta Irakot, nem hajlandó komolyan foglalkozni a két fél közötti közvetlen tárgyalások kérdésével. A Fehér Ház egyik szóvívője kommentárt fűzött azokhoz a megjegyzésekhez, melyek az iraki tájékoztatásügyi miniszter részéről hangzottak el a Bush elnök és Tarik Aziz iraki külügyminiszter közötti hétfőre tervezett tárgyalásokról. A miniszter úgy nyilakozott a BBC-nek, nics lehetőség arra, hogy az említett találkozó létrejöjjön. Irak ugyan a közvetlen megbeszélsek híve, de nem hajlandó elfogadni, hogy az amerikaiak diktálják az ügyek folyását, ami utalás volt arra a vitára amely Baker amerikai külügyminiszter bagdadi látogatásának dátuma körül zajlott le.
Két brazil telepest bűnösnek találtak mendez ismert aktívista két évvel ezelötti meggyilkolásában. Mendez az ország trópusi őserdőinek megmentése érdekében folytatott kampányt. A bíróság szerint Mendezt Alvez de Silva gyilkolta apja parancsára. Mindkét bűnöst 19 évi bőrtönbüntetésre ítélték. +++
1990. december 16., vasárnap
|

Vissza »
|
|
|
 |
|
|