Rendszerváltás és az MTI

	A Kádár-korszak megítélése
-------------------------- München, 1990. december 8. (SZER, Nyitott szemmel) - Hanák Tibor jegyzete: Röviddel ezelőtt még az 1956-os magyar forradalom volt a politikai és erkölcsi vízválasztó a magyarság gondolkodásában. A demokratikus korszak beköszöntése óta a Kádár-rendszer megítélése kapott hasonló szerepet - ha talán nem is akkora súllyal, mint korábban 1956. Sokan feszegetik: kinek milyen szerepe volt a kádárizmus idején; hol állt, élvezte-e a rendszer kegyeit, milyen szerepet vállalt a különböző ügyekben, tiszta kezű maradt-e, vagy - önszántából és karrierizmusból - még a szükségesnél is mélyebbre nyúlt a kloákába... Ezektől a kérdésektől nem független az az átfogó probléma, hogy milyen természete volt egyáltalán a Kádár-korszaknak; hogy ezt miként kell megítélni. El kell-e fogadni történelmi szükségészerűségnek, a lehető legkisebb rossznak, vagy az akkori adottságokban az egyáltalán lehetséges, legjobb politikai változatnak...? Egyesek - bizonyára nem személyes motívumok nélkül - mentegetik Kádár Jánost és munkatársait. Úgy állítják be: még örülhet a magyarság, hoggy nem kapott a nyakába egy bosszúálló vagy szélsőségre hajló kommunista politikust. Mások viszont elmarasztalják Kádárt, nem csak az 1956 utáni megtorlásokért, hanem azokért a gazdasági és morális állapotokért is melyeket maga mögött hagyott - tehát azért a súlyos örökségért melyekkel jelenleg is küszködünk. A két kérdés és témacsoport összefügg egymással: hiszen ha valaki Kádárról azt tartotta, hogy a szovjetek által megszabott helyzetből megpróbálta a magyarság számára kihozni a lehető legtöbb előnyt és elhárítani számos hátrányt, akkor szinte logikusan következik ebből, hogy nem látott abban semmi elvetemültséget ha becsatlakozik a rendszer hasonló szándékú építői közé. A Kádár-rendszer megítélése összefonódik a személyes részvétel és az egyéni sors alakulásával. Ebben a században legalább ötször volt lehetősége a magyarnak rossz oldalra állni. Mellőzve a részleteket, sorsdöntő kihívást és döntési kényszert jelentett 1919-ben a Tanácsköztársaság, majd az ellenforradalom, és a két világháború közötti idő végén a hitleri borzalom. (folyt.) 1990. december 8., szombat
Vissza » Folytatásokkal »