|
 |
 |
 |

MSZP megemlékezés az MSZDP születésének 100. évfordulójáról (1.
rész)
|

1990. december 8., szombat - Ülést tartott a Magyar
Szocialista Párt Országos Választmánya szombaton a párt Köztársaság
téri székházában. A tanácskozás megkezdése előtt a résztvevők
ünnepélyes keretek között megemlékeztek a Magyarországi
Szociáldemokrata Párt megalakulásának 100. évfordulójáról.
Jánosi György, a párt alelnöke elmondta: a mai ünnep nemcsak a szociáldemokrácia, hanem a progresszív baloldali gondolkodás egészének az ünnepe. Az MSZDP a hazai pártstruktúrában kezdettől fogva új színt jelentett, hiszen ez volt az első modern értelemben vett politikai párt Magyarországon, amely világnézetileg elkötelezett, határozott programmal rendelkezett, mozgalmi jellegű erő volt. A megemlékezésnek ma az is különleges jelentőséget ad: nem sokkal a baloldali gondolkodás magyarországi történelmi vereségét követően, a külön utakat járó, egymással gyakran szemben álló baloldali pártok és mozgalmak számára alkalom nyílhat arra, hogy közös gyökerük felé forduljanak, s ezzel megteremtődjék a közös gondolkodás, az együttműködés lehetősége.
A 100 éves történelmi út tapasztalatainak feldolgozásában, s a szociáldemokrácia törekvéseinek megvalósításában a mai helyzetben különleges felelősség hárul a Magyar Szocialista Pártra, hiszen a tisztán baloldali erők közül egyedül jutott parlamenti képviselethez, s így egyedül ez a párt érvényesítheti a törvényhozásban a szocialista-szociáldemokrata eszméket, törekvéseket - hangsúlyozta Jánosi György.
Nyers Rezső felszólalásában úgy vélekedett: az MSZP tulajdonképpen egy szociáldemokrata párt, bár még nem az igazi. Magyarországon azonban nincs ma ennél ,,igazibb,, szociáldemokrata párt - mondotta.
A megemlékezést követően a választmány megvitatta és értékelte saját egyéves tevékenységét, majd a párt jövő évi költségvetési és gazdálkodási tervezetét vitatta meg.
Vitányi Iván, az Országos Választmány elnöke elmondta: a szervezet csaknem egyéves tevékenységének tapasztalatai azt mutatják, hogy számos szereptévesztés, belső vita és bizonytalanság után a pártnak sikerült mára némiképp ,,összeszednie,, magát. Talán az is elmondható, hogy a párt túl van már a nagy megrendülésen. A legutolsó kongresszus munkája előremutatóként értékelhető, s hatásosan kezd működni a parlamenti frakció is. (folyt. köv.)
1990. december 8., szombat 15:48
|

Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
|