|
 |
 |
 |

Megkezdődött a Magyarországi Szociáldemokrata Párt XXXVII.
kongresszusa
|

1990. november 3., szombat - Szombaton reggel 9 órakor összeült a Magyarországi Szociáldemokrata Párt XXXVII. kongresszusa. A párt Dohány utcai székházában a több mint 500 küdött és a meghívottak felállva tapssal fogadták az élen Petrasovits Annával a terembe vonuló vezetőséget. Csupán egy szónokot hallgattak meg a délelőtt folyamán: az Olasz Szociáldemokrata Párt vezetőségi tagját, aki tolmácsolta pártja üdvözletét. A kongresszus résztvevői ezután átvonultak az Új-köztemetőbe, ahol Kéthly Annától vettek végső búcsút, fejethajtva a nagy szociládemokrata pártvezér emléke előtt.
A kongresszus délután folytatja munkáját, várhatóan új programot dolgoznak ki, és vezetőséget választanak. (MTI)
1990. november 3., szombat 12:44
|

Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
 |

Megkezdődött a Magyarországi Szociáldemokrata Párt XXXVII.
kongresszusa (1. rész)
|

1990. november 3., szombat - Szombaton összeült a
Magyarországi Szociáldemokrata Párt XXXVII. kongresszusa. A párt
Dohány utcai székházában mintegy 500 küldött gyűlt egybe, hogy
megvitassa a szociáldemokraták szervezeti szabályát, s új
vezetőséget válasszon.
A kongresszus résztvevői délelőtt átvonultak az Új Köztemetőbe, hogy Kéthly Anna végső búcsúztatásán fejet hajtsanak a kiemelkedő szociáldemokrata vezér emléke elől.
A küldöttek délután láttak hozzá a tanácskozáshoz. A napirend megkezdése előtt sajtónyilatkozatban tiltakoztak az ellen, hogy Petrasovits Annát Kéthly Anna temetésén akadályozták a búcsúbeszéd elmondásában; egy szemtanú állítása szerint szándékosan kapcsolták ki a mikrofont, ezzel félbeszakították az elnökasszony szavait. E bejelentés mellett a teremben felrorrósította a hangulatot a számos szétosztott röpcédula is, amelyek sorai az ,,újravesztés asszonya,, ellen irányultak, s számonkérték a párt pénzének kezelését Petrasovits Annán.
Ezután a külföldi testvérpártok küldöttei - az angol, cseh, lett, litván, olasz, osztrák, román, spanyol, svéd és szlovák szervezetek tagjai - tolmácsolták üdvözletüket a magyarországi kongresszusnak. Majd a küldöttek áttértek az ügyrendi kérdésekre. Ekkor megint felszínre törtek az indulatok. Rácz István, a mandátumvizsgáló bizottság elnöke bejelentette, hogy elvégezték munkájukat, mire egy felszólaló nyomban kétségbe vonta a bizottság legitimitását azzal, hogy a testületet nem a kongresszus választotta meg.
A napirend elfogadása után Petrasovits Anna megtartotta elnöki beszámolóját. - Nem kis örömöre szolgál, hogy sikerült eljuttatni a pártot e kongresszusig - kezdte, de hozzáfűzte: az eddigi vitában azt tapasztalta, hogy egyesek a mozgalom, mások pedig az izgalom erősítésében érdekeltek. A megbocsátás szellemében tartsuk kongresszusunkat - ajánlotta az egybegyűltek figyelmébe, de ügyeljünk arra, hogy ez ne legyen egyúttal a rászedhetőség kongresszusa is. Majd igen részletesen ismertette a párt történetét az újjáalakulástól napjainkig, érzékeltetve, hogy a Szociáldemokrata Párt története egyúttal a személyes torzsakodások története is volt. (folyt.köv.)
1990. november 3., szombat 20:41
|

Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
 |

Megkezdődött a Magyarországi Szociáldemokrata Párt XXXVII.
kongresszusa (2. rész)
|

A pártelnök elemezte az ellehetetlenülés szerkezeti és emberi tényezőit, a különböző irányzatok és azok vezetőinek szerepét.
Megítélése szerint a szociáldemokratáknak minden eddiginél határozottabban erősíteniük kell a párt munkásjellegét, szorosabbra kell fűzni kapcsolataikat a munkástanácsokkal és a szakszervezetekkel. Meg kell nyitni a párt kapuit az MDF, SZDSZ, Fidesz, MSZP szociáldemokrata beállítottságú egyénei előtt.
Hibájaként ismerte el Petrasovits Anna, hogy a vezetésben meglévő ellentéteket nem tárta a választmány és a tagság elé; arra az őt ért vádra pedig, hogy túlzottan kommunistaellenes, kifejtette: nem tett mást, mint megnyilvánulásaiban személyesen kifejezte a tagság véleményét. Ezután számba vette a párt eredményeit. Fontosnak ítélte, hogy a márciusi választások után sikerült megakadályozni a széthullást, majd erősíteni a munkásjelleget. Nem sikerült ugyanakkor megteremteniük a vezetés egységét. Az elnökasszony beszédét egy hasonlattal zárta:,,a párt egy olyan repülőgép, amelynek felszállás után leállt a hajtóműve, a fedélzetet terroristák és gépeltérítők lepték el, a gép viharba került, s elfogyott az üzemanyag és az élelem - ennek ellenére leteszem a gépet a kifutópályára, akár pilótaként, akár stewardessként vagy egyszerű utasként, én megyek tovább veletek,, - biztosította tagságát.
Az elnöki beszámolót követően Sík János, a párt országos ellenőrző bizottságának elnöke tárta a kongresszus elé a bizottság beszámolóját. Úgy vélte: a párt munkájáról ,,már mondott némi véleményt,, a két országos választás eredménye, ehhez tette hozzá a bizottság által feltárt tényeket. Sajnálatos módon a pártvezetéstől a bizottság már a kezdetektől sem kapta meg a kellő támogatást. Jóllehet érzékelték, hogy súlyos válság mutatkozik a vezetésben, instabillá vált a párt gazdasági helyzete, nem kívántak a parlamenti választások előtt közbelépni, hogy ezzel ne csökkentsék esélyeiket. Március végén viszont általános tényfeltáró vizsgálatba kezdtek. Minthogy úgy tűnt, a pártelnök nem teszi lehetővé e vizsgálatok lefolytatását, felfüggesztették őt elnöki tisztéből. Miután az elnökasszony vállalta, hogy biztosítja a bizottság számára a szükséges dokumentumokat, visszavonták a felfüggesztést. Mivel e téren azóta sem történt változás, végül októberben ismét felfüggesztették tisztségéből Petrasovits Annát, valamint a párt gazdasági vezetőjét is. (folyt.köv.)
1990. november 3., szombat 20:44
|

Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
 |

Megkezdődött a Magyarországi Szociáldemokrata Párt XXXVII.
kongresszusa (3. rész)
|

A bizottsági szervezeti kérdésekre irányuló vizsgálatából kitűnt: az országos pártveztés működése a márciusi választás óta gyakorlatilag megszűnt; a párt kézi vezérléssel működött, és gyakran érzelmi-indulati alapon hozott döntéseket - jelentette ki Sík János. Folytatódott a boszorkányüldözés saját sorainkban - hangoztatta -, a szervezeti szabályzat módosításával 21 személyt szabálytalanul függesztettek fel párttagságából.
Fekete László gazdasági vezető kért ezután szót, reagálva az őt érintő megjegyzésekre. Mint mondta, az ellenőrző bizottság egyetlen tagja sem rendelkezett a vizsgálathoz szükséges szakképesítéssel, ezért nem járult azokhoz hozzá. Az Állami Számvevőszék egyébként - tette hozzá - elfogadta a párt gazdálkodásáról szóló jelentést.
Kora este kezdtek hozzá a küldöttek a szervezeti szabályzat vitájához. Ennek során egy küldött lemondásra szólította fel az elnökasszonyt, és javasolta: állítsanak 3-5 tagú ügyvezető elnökséget a párt élére. A kongresszus ezzel kapcsolatosan döntött arról, az egyszemélyes elnöki vezetésnél maradnak. (MTI)
1990. november 3., szombat 20:44
|

Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
|