|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Pedagógusok Szakszervezete Elnökségének állásfoglalása
"... megengedhetetlennek tartjuk azt, hogy a központilag
biztosított bérfejlesztés realizálása az önkormányzatok döntésének
függvénye legyen; ennek elkerülése érdekében - 1990-hez hasonlóan -
a költségvetési törvénynek kell a bérintézkedéseket elrendelnie
függetlenül attól, hogy azok a normatívákba beépültek vagy sem.
"
Amerika Hangja, Esti híradó:
Rabár Ferenc lemondása
"... korábban sem nagyon érezhette, hogy olyan nagyon
meghatározó módon jelen lett volna a kormányban, hiszen Matolcsy
állandóan bírálta őt a sajtóban, ráadásul rendszerint azután, hogy a
döntések megszülettek. Beavatkozott olyan dolgokba, amelyek nem
tartoztak rá. Szóval Rabár úr állítólag saját minisztériuma ügyeiben
sem érezhette magát túlzottan kompetensnek.
Az ellentétek persze csak másodsorban személyesek. Az elvi
szembenállást az a hároméves gazdaságpolitikai koncepció generálja,
amelynek meg kellene már régen határoznia az ország működését, de
amelyben egyelőre még nincs kormányegység.
Matolcsy György először a taxisblokád után jelentette ki, hogy
gyorsító programra van szükség, radikális változásokra, az
adórendszer gyors átalakítására, amit Rabár is elfogad, de ő
hosszabb időt szánna erre, a szociálpolitika kiegyenlítő hatásait is
beleszámítva.
Nyilvánvaló tehát, hogy a kormányt megosztó dilemmáról van szó,
és nem két ember vitájáról."
|
|
|
|
|
|
|
Fodor István az új Országgyűlés örökségéről (1. rész)
|
1990. február 15., csütörtök - Egy hónap múltán, március
16-án lejár az 1985-ben megválasztott Országgyűlés mandátuma: a
hátralévő időszakban 376 képviselő elsősorban választói, s majd az
ország nyilvánossága előtt ad számot végzett - és nem kevéssé
vitatott - munkájáról. Ez a ,,számadás,, lényegében meghatározza azt
az örökséget is, amelyet utódjára hagyományoz a Parlament. Erről
kérdezte Fodor Istvánt, az Országgyűlés megbízott elnökét Csoknyay
Edit, az MTI munkatársa.
E rendkívül összetett, bőséges és nem kis mértékben nyomasztó örökség lényegében két esztendeje halmozódik, s nem feltétlenül vagy nem teljes mértékben a jelenlegi Parlament jóvoltából- szögezte le elöljáróban Fodor István.
Mint mondotta: ennek az örökségnek az alapja egyrészt az Országgyűléstől függetlenül kialakult politikai helyzet. Két évvel ezelőtt vetődött fel először a jelenlegi Parlament legitimitásának kérdése azzal, hogy olyan, politikailag plurális, a társadalom érdektagozódása alapján megválasztott Országgyűlésre van szükség, amely tükrözi ezt az érdektagoltságot, s amelyben a képviselők valóban felkészült, a választók bizalmát élvező, hiteles emberek. Abban az időben viszont nem volt még többpártrendszer, s hiányoztak a politikai átalakulás törvényes keretei, jogszabályi feltételei is. Ezek hiányában tehát akkor sem sikerülhetett volna a kívánt Országgyűlést megválasztani, ha a jelenleginek netán tán akkortájt jár le a mandátuma.
Kétségbevonhatatlan: ez az Országgyűlés megalkotta azokat a magas szintű jogszabályokat, amelyek megteremtették a politikai átalakulás törvényes kereteit - tudomásul véve, hogy plénumán kívüli egyeztetések után szentesít törvényeket.
Igaz, még valamit tehetett volna, meg kellett volna tennie - tért ki a legutóbbi parlamenti ülésszak egyik leghevesebb vitájára, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvényjavaslat tárgyalására Fodor István. (Ismeretes, hogy ez a törvényjavaslat először magában foglalta a képviselők jogállásán kívül a tiszteletdíjat, a költségtérítést és a kedvezményeket is. A törvényhozók azonban többségi vélemény alapján úgy foglaltak állást, hogy csak a jogállásról alkossanak jogszabályt, az anyagi kérdésekben pedig az új Parlament döntsön. Végül - alkotmányerejű törvényről lévén szó - e ,,félbevágott,, törvénytervezet sem kapta meg a szükséges kétharmados többséget.) (folyt. köv.)
1990. február 15., csütörtök 14:08
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|