|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Pedagógusok Szakszervezete Elnökségének állásfoglalása
"... megengedhetetlennek tartjuk azt, hogy a központilag
biztosított bérfejlesztés realizálása az önkormányzatok döntésének
függvénye legyen; ennek elkerülése érdekében - 1990-hez hasonlóan -
a költségvetési törvénynek kell a bérintézkedéseket elrendelnie
függetlenül attól, hogy azok a normatívákba beépültek vagy sem.
"
Amerika Hangja, Esti híradó:
Rabár Ferenc lemondása
"... korábban sem nagyon érezhette, hogy olyan nagyon
meghatározó módon jelen lett volna a kormányban, hiszen Matolcsy
állandóan bírálta őt a sajtóban, ráadásul rendszerint azután, hogy a
döntések megszülettek. Beavatkozott olyan dolgokba, amelyek nem
tartoztak rá. Szóval Rabár úr állítólag saját minisztériuma ügyeiben
sem érezhette magát túlzottan kompetensnek.
Az ellentétek persze csak másodsorban személyesek. Az elvi
szembenállást az a hároméves gazdaságpolitikai koncepció generálja,
amelynek meg kellene már régen határoznia az ország működését, de
amelyben egyelőre még nincs kormányegység.
Matolcsy György először a taxisblokád után jelentette ki, hogy
gyorsító programra van szükség, radikális változásokra, az
adórendszer gyors átalakítására, amit Rabár is elfogad, de ő
hosszabb időt szánna erre, a szociálpolitika kiegyenlítő hatásait is
beleszámítva.
Nyilvánvaló tehát, hogy a kormányt megosztó dilemmáról van szó,
és nem két ember vitájáról."
|
|
|
|
|
|
|
Vallásszabadság 40 évig?
|
München, 1989. december 25. (SZER) - Hajnal László Gábor dokumentum-összeállítását és kritikai észrevételeit közvetítjük.
- Most elérkezett ismét a számvetés pillanata. A magyar egyházak négyévtizedes múltjára visszatekintve, választ keresünk arra, hogy kik, miért osztogattak mély sebeket, romboltak kíméletlenül ezeréves hagyományokat, és a nyáj őrzése helyett a hatalmat szolgálták.
Amikor a kommunisták 1945-ben meghirdették az "újtipusú demokráciát akarunk" - hangzatos propagandát, még kínosan ügyeltek a jogi formulákra, és kezet nyújtottak az ismertebb egyházi személyiségeknek: Balogh páternek, Vargha Bélának, Mindszenty Józsefnek.
A református lelkész Tildy Zoltánt a szövetséges partner szerepében tetszelegtették - de amint érdekeik úgy kívánták, kíméletlen hadjáratot indítottak a klérus ellen. Különösen 1959-től erősödött a katolikus, református és evangélikus lelkipásztorokra - azaz: püspökeikre - nehezedő nyomás, zsarolás, megfélemlítés.
A Debrecenben megjelenő Alföld októberi számában azt elemzi Székelyhidy Ágoston - idézünk: "A magyarországi egyházak megtöretését és behódolását sokáig a békepapok testesítették meg, a mindenkori politikai - főleg külpolitikai - akarat valláserkölcsi magyarázatával, népszerűsítésével. A sor élén Péter János református püspök, majd külügyminiszter - az MSZMP Központi Bizottságának tagja állt.
Velük ellentétben a rejtett egyház kisközösségeiben viszont lassan, szívosan meggyökeresedtek a lelkiismereti mozgalmak: az erőszakmentesség, a kisebbségi jogvédelem az életvédelem jegyében.
Bulányi György katolikus bokor-közösségei 1979-től megtagadták a fegyveres katonai szolgálat - mára aztán bebizonyosodott, hogy az egyetemes emberi értéket a tiszta valláserkölcsiséget és az egyházi függetlenség elvét legkövetkezetesebben épp ezek a katolikus és protestáns mozgalmak képviselik - noha világias szinezettel". (folyt.)
1989. december 25., hétfő
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
- Vallásszabadság 40 évig? - 3. folyt.
|
Az egyik legszebb keresztényi erény: a megbocsátás. De az a baj, hogy általában ezt az üldözöttektől várják el a bírók, a hamis tanúk és testi-lelki bántalmzóik. Mindszenty bíborosnak immár szobra lehet - ám a papi békemozgalomban jeleskedőket sokáig senki sem vonta kérdőre. Ők voltak azok, akik például az 1961 március 15-ikén kelt Magyar Püspöki Kar aláírással kibocsátott körlevelet megfogalmazták. Rövid idézet a szövegből:
"Azok az egyházi személyek, akik nem elsődlegesen hivatásukat, a lelkek krisztusi szolgálatát teljesítik, hanem a Magyar Népköztársaság törvényeibe ütköző, államellenes szervezkedéseket kezdeményezték vagy kezdeményeznek, illetve abban tudatosan részt vettek vagy részt vesznek - bárhol is működjenek, bűnös tevékenységükkel a katolikus egyház kárára is cselekszenek".
A forradalom leverése után azonnal - és három-négyévenkénti rendszerességgel - pereket konstruáltak, mert "felütötte ismét fejét a klerikális reakció" - hangoztatták.
Ennek jegyében rendezték 1957-ben a Keresztény Párt, 1961-ben a Keresztény Front és a Regnumisták elleni bírósági eljárást - majd 1964-ben a Rózsa-Emődi-per következett. 1970-ben ismét a Regnumistákat állították a vádlottak padjára.
Noha 1971 szeptember 28-ikán Mindszenty elhagyhatta a budapesti amerikai követség épületét, és röviddel később a bécsi Pázmáneumba költözhetett - viszont nyomdakész emlékiratainak kiadását minden eszközzel igyekeztek megakadályozni. (folyt.)
1989. december 25., hétfő
|
Vissza »
|
|
- Vallásszabadság - 4. folyt.
|
Vajon mennyien tartották ezt erkölcsi követelménynek azon lelkipásztorok közül, akik nekirontottak Bulányi György piarista atyának, és lelkesen ünnepelték Lékai László bíboros jelmondatát, hogy "A megnyesett fa kizöldül" - de a Szent Benedektől származó szimbólum gyakorlattá válását - hogy 1946 után lefejezett bázisközösségek és ifjúsággondozói munkálatok erőre kapjanak - a támogatás helyett gáncsolták.
Ám valami igazság mégis van a nyesettfa-elméletben - hiszen elég csupán arra gondolni, hogy mennyien kerültek hitük miatt bitóra-börtönbe, vitték őket hosszú évekre oroszországi munkatáborokba. A 60-as években elítélt fiatalok közül számosan fordulhattak bizalommal a cellában is örökké vidám Mócsy páterhez, a huszártiszti uniformist reverendára cserélt - és közben Recsken is raboskodott - Tavodi Istvánhoz, vagy páter Otmár ferenceshez, a cserkész-szellemhez mindig hű Kölley "Gyurkabá"-hoz és alkalmanként a papi szakaszban raboskodó többiekhez is. Tőlük ki kér bocsánatot, hol a kinyújtott kéz? Nem csupán a katolikus, de a protestáns egyházak sárbatiprását, megdermedését támogatók is hallgatnak.
A reformátusoknál Ravasz László püspök menesztése után, 1948 és 56 között a hatalom három ember kezében összpontosult: Bereczki Albert, Kádár Imre és a mindvégig a kommunista párt tagjaként intézkedő Péter János döntött valamennyi ügyben - és köréjük gyűlt körülbelül ötvenfőnyi hangadó csoport kritikátlanul zilálta szét az egyházat.
A szabadságharc napjaiban megrémültek, és ígértek mindenfélét - de a forradalom bukását követően a tisztségébe rövid időre visszahelyezett Ravasz Lászlót gyorsan elnémították. Tűrték papok letartóztatását, kivégzését, bebörtönzését és rábólintottak az 1957 évi 22. számú törvényerejű rendeletre, hogy az egyes egyházi állásokhoz állami hozzájárulás kell - amely 1956 október 1-ig visszamenő hatállyal érvényes. (folyt.)
1989. december 25., hétfő
|
Vissza »
|
|
- Vallásszabadság 40 évig? - 4. folyt.
|
A reformátusoknál is nehezen mozdult az idő, de reájuk is vonatkozott Prohászka püspök ama kijelentése: "mennél sötétebb az éj annál szebben ragyognak a csillagok". Ravasz László tanításai, erkölcsi példája tovább élt, hatott.
Az evangélikusok sem voltak kivételek: ott is félreállították Ordas Lajost. Náluk is uralkodott párttag püspök: Dezséry László személyében - bár az ő lemondását az államhatalom tudomásul vette, miután elmondta hosszú beszédét arról, hogy az ellenforradalmi egyházi vezetőknek és lelkészeknek - bűnhödniük kell. Szónoklatát még közölték a Lelkipásztor 1957. február-márciusi, majd a Teológiai Szemle májusi számában, és az egyházi közvvélemény ilyetén befolyásolásához támogatókat is leltek: főleg a pécsi esperes: Káldy Zoltán tűnt ki, a "hogyan menjünk tovább" firtatgatásaival.
Így és ezért kerülhetett püspökként a déli egyházkerület élére Ordass Lajos illetve Dezséry László helyére - aztán kezdetét vette az évtizedeken át tartó söprögetés. A külföldön élő magyar evangélikus lelkigondozók munkaközössége ügyvezető elnöke, Terrai László azt dokumentálta a korábban említett 30 év című kötetében: "el kellett hagynia fővárosi lelkészi állását Kende Györgynek, aki Ordass Lajos egyik közeli barátja és munkatársa volt. (folyt.)
1989. december 25., hétfő
|
Vissza »
|
|
- Vallásszabadság 40 évig? - 5. folyt.
|
A kistarcsai özvegy papnék otthona gondnokává tették meg, ahol az ő felelőssége volt a disznóól - de nem tarthatott istentiszteletet az otthon kápolnájában. Hatvanba, egy szegény szórványgyülekezetbe helyezték át Solcz László zuglói lelkészt, a korábbi evangélikus lelkészegyesület, a MELE volt elnökét, sok egyházi ének és fordítás szerzőjét.
Három telológiai tanárnak azonnali hatállyal el kellett hagynia a teológiai akadémiát - el sem búcsúzhattak hallgatóiktól. Viczián Dezsőt és Karner Károlyt - nyugdíjazták. Sólyom Jenő pedig - nagy családjára való tekintettel, kegyelemből - az egyházi levéltárban kapott alkalmazást. E három professzor a rákövetkező években tudományos munkáit külföldi folyóiratokban és gyüjteményes kötetekben jelentette meg - de a magyarországi sajtóban hallgatásra voltak ítélve.
Veöreös Imre egyetemes főtitkár már korábban kényszerült átadni helyét Grünvalszky Károlynak -, most gyülekezetéből is távoznia kellett. Eltávolították tisztségéből Zászkaliczky Pál esperest és elnökhelyettest - országosan ismert evangélizátort.
A sajtóosztály éléről és gyülekezetéből Botta Istvánt, esperesi tisztükből - és részben gyülekezetükből is - Dannhauser Lászlót, Balikó Zoltánt - aki az Országos Lelkészi Munkaközösségnek titkára is volt -, Tekus Ottót és Bálint Jánost, továbbá gyülekezetéből Nagybocsaky Vilmost - hogy csak a fontosabbakat soroljuk fel".
Ha az 1949-től számított négyévtizedes múltra tekintünk vissza - keresve az okokat, hogy a magyarországi keresztény egyházak miként élték meg és túl az üldöztetést, a hatalmát diktatórikusan gyakorló állam elnyomó módszereit - mindenekelőtt azt vehetjük észre, nem kizárólagosan az immáron 1989 őszén megszűnt ÁEH a felelős valamennyi rombolásért.
Az Állami Egyházügyi Hivatal mentegetése nélkül mondhatjuk, hogy gyakorta az úgynevezett belső métely és hamis teológiai gondolkodás, valamint az akarnokoskodó püspökök közreműködésével sorvadtak a gyülekezetek, rosszabbodott a hitélet. Ám a nyomás alatt jobban nő a fű is - állapította meg történeti áttekintésében Hajnal László Gábor.
(folyt.)
1989. december 25., hétfő
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|