|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Pedagógusok Szakszervezete Elnökségének állásfoglalása
"... megengedhetetlennek tartjuk azt, hogy a központilag
biztosított bérfejlesztés realizálása az önkormányzatok döntésének
függvénye legyen; ennek elkerülése érdekében - 1990-hez hasonlóan -
a költségvetési törvénynek kell a bérintézkedéseket elrendelnie
függetlenül attól, hogy azok a normatívákba beépültek vagy sem.
"
Amerika Hangja, Esti híradó:
Rabár Ferenc lemondása
"... korábban sem nagyon érezhette, hogy olyan nagyon
meghatározó módon jelen lett volna a kormányban, hiszen Matolcsy
állandóan bírálta őt a sajtóban, ráadásul rendszerint azután, hogy a
döntések megszülettek. Beavatkozott olyan dolgokba, amelyek nem
tartoztak rá. Szóval Rabár úr állítólag saját minisztériuma ügyeiben
sem érezhette magát túlzottan kompetensnek.
Az ellentétek persze csak másodsorban személyesek. Az elvi
szembenállást az a hároméves gazdaságpolitikai koncepció generálja,
amelynek meg kellene már régen határoznia az ország működését, de
amelyben egyelőre még nincs kormányegység.
Matolcsy György először a taxisblokád után jelentette ki, hogy
gyorsító programra van szükség, radikális változásokra, az
adórendszer gyors átalakítására, amit Rabár is elfogad, de ő
hosszabb időt szánna erre, a szociálpolitika kiegyenlítő hatásait is
beleszámítva.
Nyilvánvaló tehát, hogy a kormányt megosztó dilemmáról van szó,
és nem két ember vitájáról."
|
|
|
|
|
|
|
Parlament - kényszerpályán
|
A szükség nagy úr, törvényt bont. Itt és most: törvényt tesz. Nem feltétlenül igazságot tesz az országgyűlés hétfőn kezdődő ülészaka, de a dolgát tennie kell. Akár most, akár később int búcsút a mai parlament, elmondhatja: eleget tett egy olyan missziónak, amilyet eredetileg nem is vállalt. A demokratikus átmenet sarkalatos törvényeinek szentesítése olyan érdeme e sok vihart megért országgyűlésnek, amit elvitatni nem lehet. Sok minden semmissé válhat viszont, ha gazdaságilag összeroppan az ország. Hiába lesz erős vállban a demokrácia, ha térdre roskad a ránehezedő adósságteher alatt. Most olyan költségvetés felett kell vitatkozni, - s ha lehet dönteni - amely áthághatatlan kényszerek között kínál szűkös lehetőségeket. A honatyák természetesen megtehetik, hogy utódaikra hagyják a döntést. Ez azonban csak látszólag nagylelkű ajánlat, hiszen márciusban már valószínűleg nem marad tényleges eldöntenivaló. A Nemzetközi Valutaalap feltételeit még talán lehet jobbá alkudni, de biztosan nem lehet sutba vágni és még biztosabban nem lehet halogatni a választ. Minél később, annál rosszabb - ezt több tucat ország tapasztalta már az IMF-fel való, kétségkívül nem könnyű huzakodásban. Nyilvánvaló persze, hogy a gazdasági túlélés csak az egyik része a nemzeti létparancsnak. A másik fele ugyanilyen fontos: elviselhető mértékűvé kell tenni a lakossági áldozatvállalást, mert ha a nép nem érti, nem tűri, vagy nem így akarja, akkor nem lesz kilábalás. A belátáshoz viszont beláthatóság szükséges. Tisztázni kell, kinek, mennyi és milyen "hosszú" áldozatot kell vállalnia és cserébe mennyit kap, s főleg mikor. E konkretizálás végre nyilvános, végre parlamenti. Nem lenne tartható tehát a "mi és ők" mesterséges szembeállítása, hiszen ma már tényleg igaz: kormány tervez, parlament végez. Kényszerpályán mozog a lakáspolitika vitája is. "Szakmailag" nyilvánvaló, hogy jó megoldás nincs. Csakhogy a lakás sosem szakmai kérdés. Az is baj, ha kizárólag politikai ügyként kezeljük, mert a valós lehetőségek itt is megálljt parancsolnak a puszta jószándéknak. (folyt.)
1989. december 15., péntek 11:49
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|