|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Pedagógusok Szakszervezete Elnökségének állásfoglalása
"... megengedhetetlennek tartjuk azt, hogy a központilag
biztosított bérfejlesztés realizálása az önkormányzatok döntésének
függvénye legyen; ennek elkerülése érdekében - 1990-hez hasonlóan -
a költségvetési törvénynek kell a bérintézkedéseket elrendelnie
függetlenül attól, hogy azok a normatívákba beépültek vagy sem.
"
Amerika Hangja, Esti híradó:
Rabár Ferenc lemondása
"... korábban sem nagyon érezhette, hogy olyan nagyon
meghatározó módon jelen lett volna a kormányban, hiszen Matolcsy
állandóan bírálta őt a sajtóban, ráadásul rendszerint azután, hogy a
döntések megszülettek. Beavatkozott olyan dolgokba, amelyek nem
tartoztak rá. Szóval Rabár úr állítólag saját minisztériuma ügyeiben
sem érezhette magát túlzottan kompetensnek.
Az ellentétek persze csak másodsorban személyesek. Az elvi
szembenállást az a hároméves gazdaságpolitikai koncepció generálja,
amelynek meg kellene már régen határoznia az ország működését, de
amelyben egyelőre még nincs kormányegység.
Matolcsy György először a taxisblokád után jelentette ki, hogy
gyorsító programra van szükség, radikális változásokra, az
adórendszer gyors átalakítására, amit Rabár is elfogad, de ő
hosszabb időt szánna erre, a szociálpolitika kiegyenlítő hatásait is
beleszámítva.
Nyilvánvaló tehát, hogy a kormányt megosztó dilemmáról van szó,
és nem két ember vitájáról."
|
|
|
|
|
|
|
- Ünneplő ország - 1. folyt.
|
Aztán megható emlékezés a város fiára, dr. Rusznyay Árpád tanárra, akit Vácott ért utól Kádár rendőrsége, és végeztetett ki, mert ő volt Veszprém megye Forradalmi Tanácsának elnöke. Barátok, volt osztálytársak, tanítványok emlékeznek. Nagyszerű ember lehetett. Ez derült ki a beszédekből, de nekem van egy érzésem, hogy "csak" egyszerűen tisztességes, becsületes ember volt. Ezért került a 301-es parcellába. Annak a rendszernek nem a nagyszerű, hanem a "csak" tisztességes, becsületes emberek voltak a fő ellenségei. Jó érzés kezet fogni az özveggyel, aki mögött a megbélyegzés szörnyű évei lehetnek. Ez a gesztus - úgy érzem - kissé vácivá tesz engem is, a kívülállót. Többszázadmagammal, kezemben gyertyával vonulva a gimnáziumhoz, ahol Rusznyay tanár úr utolsó történelemóráját adta, már úgy könnyezek, mintha engem is tanított volna. Mi az hogy tanított volna, tőle is és valamennyi kivégzett társától történelmet tanulunk mi, akik ma szabadon és nyilvánosan hajthatjuk meg fejünket emlékük előtt. +++
1989. október 22., vasárnap
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|