|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Pedagógusok Szakszervezete Elnökségének állásfoglalása
"... megengedhetetlennek tartjuk azt, hogy a központilag
biztosított bérfejlesztés realizálása az önkormányzatok döntésének
függvénye legyen; ennek elkerülése érdekében - 1990-hez hasonlóan -
a költségvetési törvénynek kell a bérintézkedéseket elrendelnie
függetlenül attól, hogy azok a normatívákba beépültek vagy sem.
"
Amerika Hangja, Esti híradó:
Rabár Ferenc lemondása
"... korábban sem nagyon érezhette, hogy olyan nagyon
meghatározó módon jelen lett volna a kormányban, hiszen Matolcsy
állandóan bírálta őt a sajtóban, ráadásul rendszerint azután, hogy a
döntések megszülettek. Beavatkozott olyan dolgokba, amelyek nem
tartoztak rá. Szóval Rabár úr állítólag saját minisztériuma ügyeiben
sem érezhette magát túlzottan kompetensnek.
Az ellentétek persze csak másodsorban személyesek. Az elvi
szembenállást az a hároméves gazdaságpolitikai koncepció generálja,
amelynek meg kellene már régen határoznia az ország működését, de
amelyben egyelőre még nincs kormányegység.
Matolcsy György először a taxisblokád után jelentette ki, hogy
gyorsító programra van szükség, radikális változásokra, az
adórendszer gyors átalakítására, amit Rabár is elfogad, de ő
hosszabb időt szánna erre, a szociálpolitika kiegyenlítő hatásait is
beleszámítva.
Nyilvánvaló tehát, hogy a kormányt megosztó dilemmáról van szó,
és nem két ember vitájáról."
|
|
|
|
|
|
|
Temetés - nyilatkozatok az NSZK-ból
|
Köln, 1989. június 16. (DLF) - Nagy Imre nem merült feledésbe Németországban sem. Tragikus sorsa a németek emlékezetében is összeforrott az 1956-os magyar forradalom bukásának emlékével. A magyar politikus temetése kapcsán három kérdést tettünk fel a német közélet négy jól ismert személyiségének: Annemarie Renger asszonynak, a Bundestag jelenlegi alelnökének, aki első női elnöke volt a bonni parlamentnek, Walter Jens professzornak, a német PEN Club volt elnökének, Otto von Habsburgnak, a strasbourgi Európa Parlament tagjának és Otto Schilynek, a német és a magyar parlament tagjaiból alakult közös csoport elnökének. Az első kérdés így hangzott: hogyan él az ön emlékezetében Nagy Imre halálának, kivégzésének híre, hogyan reagált ön akkor a lakonikus közleményre? - Amikor 1956-ban Magyarországon kitört a népfelkelés, engem ez annyira felvillanyozott, hogy Magyarországra akartam utazni. Úgy éreztem, valahogy ki kell nyilvánítanom rokonszenvemet, valahogy fel kell ajánlanom segítségemet, mert vissza nem térő történelmi eseményeknek vagyunk tanúi. Nagy Imre akkoriban olyan embernek számított, aki jelképszerűen tudta megtestesíteni azt a demokratikus társadalmat. Nagy Imre kivégzése azután azt hiszem, nemcsak iszonyattal töltött el mindannyiunkat, hanem bénítóan is hatott. Megrendítette hitünket, hogy Európának ezen a részén is megváltozhat valami, hogy az ott élő népek is megszabadulhatnak a Szovjetunió szorítása és katonai nyomása alól. (folyt.)
1989. június 16., péntek
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|