|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Pedagógusok Szakszervezete Elnökségének állásfoglalása
"... megengedhetetlennek tartjuk azt, hogy a központilag
biztosított bérfejlesztés realizálása az önkormányzatok döntésének
függvénye legyen; ennek elkerülése érdekében - 1990-hez hasonlóan -
a költségvetési törvénynek kell a bérintézkedéseket elrendelnie
függetlenül attól, hogy azok a normatívákba beépültek vagy sem.
"
Amerika Hangja, Esti híradó:
Rabár Ferenc lemondása
"... korábban sem nagyon érezhette, hogy olyan nagyon
meghatározó módon jelen lett volna a kormányban, hiszen Matolcsy
állandóan bírálta őt a sajtóban, ráadásul rendszerint azután, hogy a
döntések megszülettek. Beavatkozott olyan dolgokba, amelyek nem
tartoztak rá. Szóval Rabár úr állítólag saját minisztériuma ügyeiben
sem érezhette magát túlzottan kompetensnek.
Az ellentétek persze csak másodsorban személyesek. Az elvi
szembenállást az a hároméves gazdaságpolitikai koncepció generálja,
amelynek meg kellene már régen határoznia az ország működését, de
amelyben egyelőre még nincs kormányegység.
Matolcsy György először a taxisblokád után jelentette ki, hogy
gyorsító programra van szükség, radikális változásokra, az
adórendszer gyors átalakítására, amit Rabár is elfogad, de ő
hosszabb időt szánna erre, a szociálpolitika kiegyenlítő hatásait is
beleszámítva.
Nyilvánvaló tehát, hogy a kormányt megosztó dilemmáról van szó,
és nem két ember vitájáról."
|
|
|
|
|
|
|
Országgyűlés - első nap (4. rész)
|
Radnóti és mások az embertelenségek ellenére is hittek népünk holnapjában, a magyarság, a nemzet integráns részének tekintve önmagukat. S annak tekintették magukat mindazok, legalábbis meghatározó többségükben, akik - voltak bár szlovákok, németek, románok, délszlávok, zsidók, cigányok vagy más nemzetiségűek és vallásúak - otthonra leltek határainkon belül. Máig ható példaként említhetjük, hogy az Ideiglenes Nemzetgyűlés 1944-ben - a már felszabadult Debrecenben - törvényileg eltörölte az úgynevezett zsidó-törvényeket. De aztán évtizedeken át hallgatásra ítéltetett a tisztázó szándék, a nemzeti kisebbségek dolgában éppen úgy, mint a zsidóság vagy a cigányság sorsának nyilvános feltárásában. A bűntudatot emlegették némelyek, mások az antiszemitizmus újraéledésétől tartottak. Szerencsére mégis akadtak olyanok, akik hallatták hangjukat - többek között Károlyi Mihályra, Bibó Istvánra, Illyés Gyulára vagy Száraz Györgyre gondolok -, s akadtak, jobbára tétova, irodalmi kísérletek is. Nem mentséget keresve - de elismerve azoknak a politikai erőknek és személyiségeknek még a második világháború elején kifejtett törekvéseit, amelyek és akik éveken át ellenálltak a hitleri Németország követeléseinek - meg kell állapítanunk, hogy a magyar holocaust csak 1944. március 19-étől, a német megszállást követően teljesedett ki, s a magyar, különösen a vidéki zsidóság sorsa a nyilas hatalomátvétellel pecsételődött meg. A legújabbkori antiszemitizmus máig fellelhetően, hazánkban az első viágháborút követő évtizedekben eresztett gyökeret, s újbóli felerősödésétől sokan tartanak manapság is. Holott ez a magatartás mindenütt, de ezen a tájon különösen a nemzetietlenségnek a szinonimája, kárt okoz népünknek, rontja, csorbítja tekintélyünket a nemzetek közösségében. Meggyőződéssel állíthatom: aki európainak vallja magát, vagy egyszerűen rendes, becsületes embernek, az nem tehet különbséget ember és ember között vallása, bőrének színe, nemzetisége okán. Attól idegen a kisebbség megalázása, bármiféle megkülönböztetése. Tegnap volt 44 éve annak, hogy az európai harctereken elhallgattak a fegyverek. Ez az évforduló megfelelő alkalom arra, hogy szóljunk másik adósságunkról is. Beszéljünk arról, amiről évtizedekig nem szabadott, mert népünkbe beleégették a bélyeget, hogy a magyar bűnös nemzet, hogy Magyarország Hitler utolsó csatlósa volt... (folyt.köv.)
1989. május 10., szerda 11:35
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|