 |
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Pedagógusok Szakszervezete Elnökségének állásfoglalása
"... megengedhetetlennek tartjuk azt, hogy a központilag
biztosított bérfejlesztés realizálása az önkormányzatok döntésének
függvénye legyen; ennek elkerülése érdekében - 1990-hez hasonlóan -
a költségvetési törvénynek kell a bérintézkedéseket elrendelnie
függetlenül attól, hogy azok a normatívákba beépültek vagy sem.
"
Amerika Hangja, Esti híradó:
Rabár Ferenc lemondása
"... korábban sem nagyon érezhette, hogy olyan nagyon
meghatározó módon jelen lett volna a kormányban, hiszen Matolcsy
állandóan bírálta őt a sajtóban, ráadásul rendszerint azután, hogy a
döntések megszülettek. Beavatkozott olyan dolgokba, amelyek nem
tartoztak rá. Szóval Rabár úr állítólag saját minisztériuma ügyeiben
sem érezhette magát túlzottan kompetensnek.
Az ellentétek persze csak másodsorban személyesek. Az elvi
szembenállást az a hároméves gazdaságpolitikai koncepció generálja,
amelynek meg kellene már régen határoznia az ország működését, de
amelyben egyelőre még nincs kormányegység.
Matolcsy György először a taxisblokád után jelentette ki, hogy
gyorsító programra van szükség, radikális változásokra, az
adórendszer gyors átalakítására, amit Rabár is elfogad, de ő
hosszabb időt szánna erre, a szociálpolitika kiegyenlítő hatásait is
beleszámítva.
Nyilvánvaló tehát, hogy a kormányt megosztó dilemmáról van szó,
és nem két ember vitájáról."
|
|
|
|
|
|
 |
Kína: a gyerekek felnőnek (2.rész)
|
A tüntetés sikere ébresztette rá a pártvezetést arra a tényre,
hogy a demokráciát és szabadságot követelő diákokat nem csak a kínai
értelmiség és a munkásság, hanem a pártkáderek jórésze is támogatja.
Ekkor következett be az a látványos fordulat, amely mindmáig
fejtörésre készteti a kínai helyzet elemzőit: a hatalom eszközeivel
való nyílt fenyegetés helyett a kínai párt- és állami vezetés a
diákokkal való párbeszéd folytatását javasolta. Ez a párbeszéd
elkezdődött, és az újabb, május 4-én Pekingben megtartott
nagyszabású diáktüntetés nyomán még szilárdabb alapokra helyeződött.
A mostani demokratikus mozgalom számos új elemmel gazdagítja a
kínai belpolitikát. Az egyetemeken és a főiskolákon létrejöttek az
első alternatív szervezetek. Ezeket a pártvezetés nem ismeri el, de
hajlandó párbeszédet folytatni velük. A diákmozgalom valósággal
szárnyakat adott a kínai újságíróknak, akik évek óta követelik a
sajtószabadságot, vagy egyszerűen csak azt, hogy végre az igazat
írhassák. Pekingi gyárakban és üzemekben megjelent tacepaókon -
nagybetűs faliújságokon - a munkások szolidaritásukról és
támogatásukról biztosítják a diákokat. A tüntető diákok ellen
felvonultatott rendőrök és katonák nem alkalmaztak erőszakot, hanem
barátkoztak a diákokkal. A pekingiek pedig étellel és itallal
vendégelték meg a tüntető fiatalokat, ahelyett, hogy elítélték volna
őket, amint azt a párt remélte.
Egyszóval: olyasvalami történt, amire a kommunista párt vezetői
nem számítottak. Társadalmi egység, közmegegyezés jött létre a
demokrácia és a politikai reform kibontakoztatásának kérdésében.
A belpolitikai mozgás folytatódik. Az új helyzet tanulmányozása
és elemzése alapján Csao Ce-jang, a KKP KB főtitkára arra a logikus
következtetésre jutott, hogy ezt a demokratikus mozgalmat nem lehet
- és nem szabad - az erőszak eszközeivel elfojtani. A helyzet
megítélésében azonban a kínai pártvezetés távolról sem egységes.
Hírek szerint a veterán vezetők egyrésze - köztük a 84 éves Teng
Hsziao-ping - úgy véli, hogy a párt monolitikus vezetőszerepét és a
szocialista rendszer jövőjét egyaránt veszélyezteti a demokratikus
mozgalom. Érthető tehát, hogy vannak, akik csupán taktikai lépésnek
tekintik a párt és az állam békülékeny magatartását, párbeszédre
való hajlamosságát.
A helyzet realitása azonban nem a konzervatív elemeket igazolja,
hanem azokat, akik úgy ítélik meg, hogy a történelem szekerét
Kínában sem lehet többé visszafordítani. +++
Éliás Béla (Peking), MTI-Panoráma
1989. május 7., vasárnap 10:04
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|