|
|
 |
|
 |
Orbán, a fenegyerek
|
-------------------
München, 1990. november 27. (SZER, Magyar híradó) - Nagy
visszhangot váltott ki Könczöl Csaba a tegnapi Népszabadságban
megjelent Orbán, a mumus című cikke. Az eset kapcsán megkerestük az
érintettet, a Fidesz frakcióvezetőjét. Először azonban engedjenek
meg néhány tiszteletlen gondolatot a politikai kettős beszédről:
A politika úri huncutság - legyintettek vezéreikben csalódott
őseink egykoron. Érezhették ezt a bizalmatlanságot a hatalmasok is,
mert a népszerűségért furfangos eszközökkel is harcoltak. Nemegyszer
megfogadva Machiavelli tanácsát: az uralkodó, amikor mások is látják
vagy hallják, legyen csupa emberség, csupa vallásossság. Az emberek
pedig inkább hisznek a szemüknek, mint a tapasztalásuknak. Így aztán
az sem csodálni való, hogy a fotoarchívumokban jóval több képen
símogat gyerekfejeket Hitler és Sztálin, mint Mahatma Gandhi.
Nyilvánvaló tehát, hogy a kattős beszéd, a köz- és magánszereplés
elválasztása nem George Orwell találmánya. Természetes és
közhelyszámba megy, hogy az emberi érintkezés egyformán fontos eleme
a szó és a hallgatás. Nincs ez másként a politikában sem.
Tagadhatatlan, vannak dolgok, melyeket az ember nem mond ki,
szerénségből, álszerénységből, tapintatból vagy egyéb
megfontolásból.
Annak eldöntésében, hogy mi való a nyilvánosság elé és mi nem,
nagy szerpe van a tanácsadóknak, akik - mint azt a Magyar Nemzet
szerzője megfogalmazta - azonnal megsúgják a főszereplőknek, hogy
milliók előtt nem vitatkozhatnak, nem gúnyoroskodhatnak úgy, mintha
a négy fal között győzködnék egymást a vitázó felek. Akik nem
engedik, hogy szállóige válhassék a türelmét vesztett és a végsőkig
kifáradt miniszter biológiai szükségletekre hivatkozó kiszólásából.
Akik előre felmérik a kockázatát és értelmességét annak, vajon éppen
az eddig népszerű személyt kell-e feláldoznia annak a kormánynak,
amely amúgy is szenved a nagy tömegek rokonszenvének hiányától.
(folyt.)
1990. november 27., kedd
|
Vissza »
Folytatásokkal »
|
|
|
|
|
|