|
|
|
|
Magyarország és a helsinki egyezmény
|
------------------------------------
München, 1990. november 19. (SZER, Magyar híradó) - Három napra most ismét Párizs a világ fővárosa. Itt találkozik a helsinki egyezményt 1975-ben aláíró 34 ország kormányfője, elnöke, köztük a magyar delegáció élén Antall József, és igyekszik hozzáigazítani a megváltozott európai, sőt világhelyzethez. Ezt a történelmi jelentőségű egyezményt, amelyet Hamburger Mihály most vissza- és előretekintve magyar szempontból vizsgál.
- Nemcsak a történészek írják állandóan újra a történelmet, a történelem újabb eseményei is más megvilágításba helyezik a már korábban megtörténteket. Így jártunk most Helsinkivel. Párizsból szemlélve egészen mást jelent Európának és Magyarországnak. Akkor a háború után kialakult világrendet szentesítette. A két Németország létét, a kelet-európai szovjet megszállást, de a két rendszer együttélését is. Párizsból szemlélve mást is jelentett: az emberi jogokat, a szocialista világrend - igaz csak lassú és visszaesésekkel tarkított - felbomlását.
Jelentette Afganisztánt és a lengyel katonai puccsot, de jelentette a szolidaritást, a kelet-európai ellenzék létrejöttét és megerősödését. Jelentette Magyarország számára a nyugati országokra igencsak figyelő Kádár-rendszer egy lassú és fokozatos liberalizálását.
1975-ben még szocialista népköztársaságok párttitkárai írtak alá. Brezsnyev mellett Tito, Husak, Ceausescu, és Kádár János. Öt éve, a helsinki csúcskonferencia 10 éves évfordulóján a parlamenti demokráciák természetének megfelelően már alig volt valaki is ugyanazon hivatalban a nyugati országokban. Nem volt már a helyén Gerald Ford, Helmuth Schmidt, Bruno Kreisky, Guiscard D,Estaing, Leo Tindemans vagy Aldo Moro. Kizárólag az azóta meggyilkolt Olof Palme töltötte be ugyanazt a tisztséget. (folyt.)
1990. november 19., hétfő
|
Vissza »
|
|
- Magyarország és a helsinki egyezmény - 1. folyt.
|
Az aláírók közül a tízéves ünnepen egyedül a volt belga miniszterelnök vett részt, igaz, akkor már külügyminiszterként, hiszen öt éve nem sikerült egy újabb csúcsot létrehozni. De a kelet-európai vezetők közül akkor még csak a lengyel Edward Gierek hiányzott. Mára már egyikük sincs hivatalában, de nemcsak a régi vezetők hiányoznak. Európa kevesebb lett egy országgaal, a Német Demokratikus Köztársasággal.
Sokan a mostani csúcstalálkozót a napoleoni háborúkat lezáró bécsi békéhez hasonlítják, hiszen egy új európai rend kialakulásáról van szó Párizsban. Csakhogy az akkori csúcs maga is hozzájárult az új európai rend kialakításához. A mostani inkább szentesíti az elsősorban Kelet-Európában bekövetkezett változásokat.
Magyarország XX. századi történelmében Párizs talán a legtöbb reményre jogosító konferencia. Nem volt az 1919-ben Párizs és Versaille, de nem volt az Jalta és Potsdam sem.
A mostani konferencián Magyarország mint egyenrangú ország vesz részt. Az Antall József vezette küldöttség egy parlamentáris demokráciát képvisel.
Párizs, akárcsak a maga idejében Helsinki, maga is kétarcú. A hidegháborút temető lelkesültség hevében nem lehet megfeledkezni arról, hogy a szocialista, kommunista diktatúrák bukása nemcsak örömet jelent. Ezek a rendszerek hatalmas csődtömeget, gazdasági katasztrofát, nemzeti és nemzetiségi ellentétet hagytak hátra. Képletesen szólva: a második világháború utáni világrend nagyon rossz volt, de stabil. A mostani világ jobb, de nincs kiépült biztonsági rendszere. És ez az, amit Párizsnak kell létrehoznia. Egy olyan új európai biztonsági rendszert, amelyben továbbra is megőrizhető a béke. Sem a NATO, sem az Egyesült Államok európai katonai jelenléte, bár mindkettő igen fontos tényezője, nem képes kizárni, hogy a kelet-európai kisállamok ne keveredjenek konfliktusba egymással. Ezt csak az új európai rend szavatolhatja. +++
1990. november 19., hétfő
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|