|
 |
 |
 |

Önkormányzat - pártviszályok
|

----------------------------
München, 1990. november 1. (SZER, Magyar Híradó, Kasza László) - Tudjuk, hogy a Szabad Demokraták Szövetsége felajánlott - nemcsak Budapesten, hanem mindenütt, ahol többségben van - a Magyar Demokrata Fórumnak egy alpolgármesteri tisztséget. Az MDF elnöksége nyilatkozatban közölte, hogy - idézem - nem ajánljuk a tisztség vállalását.
Igaz ugyan, hogy a Fórum elnöksége végső fokon rábízta a döntést a helyi szervezetekre, de egy központi ajánlás - különösen egy olyan felső irányításhoz szokott társadalomban mint a miénk - az álmoskönyv szerint is azt jelenti, hogy kötelező. Így senki nem csodálkozik, hogy Budapesten is, vidéken is sorban utasítják vissza a helyi MDF szervezetek a szabaddemokraták ajánlatát.
Nem vagyok biztos abban, hogy a Fórum taktikája helyes. Úgy tűnik, mintha három szempontot is figyelmen kívül hagyna ajánlásával. Először azt, hogy helyi szinten nem olyan ellentétes mindenütt a viszony a két legnagyobb párt között, mint a parlamentben, tehát elképzelhető lenne az együttműködés.
Másodszor, hogy a helyi együttműködés, ami még korántsem koalíció - tehát fennáll az SZDSZ-es polgármester ellenőrzésének lehetősége - valóban megkönnyítené számos probléma megoldását. Erre nagy szükség lenne, hiszen a katasztrofális országos helyzet a katasztrofális helyi problémákból tevődik össze.
Harmadszor: figyelmen kívül látszik hagyni az MDF országos vezetősége azt, hogy a múlt hétvégi események egyik forrása éppen a kormány elzárkózása volt mindennemű együttműködéstől az érintett szervezetekkel, a többi párttal.
Tudjuk: Demszky Gábor Budapest SZDSZ-es főpolgármestere a visszautasítás ellenére üresen hagyott egy alpolgármesteri széket az MDF jelöltjének. Talán érdemes lenne - akár a központi ajánlás ellenére, akár az ajánlás visszavonásával - beleülnie Barsiné Pataki Etelkának. +++
1990. november 1., csütörtök
|

Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
|
|
 |
 |
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
 |
|
|