|
 |
 |
 |

Az új politikai helyzetről és az önkormányzatokról: SZDSZ
sajtótájékoztató (2.rész)
|

Magyar Bálint ügyvivő az önkormányzatok alakulásának első tapasztalatait értékelve rámutatott: több körülmény is jelentősen nehezíti a testületek működésének beindulását. Hiányzik számos, az önkormányzati tulajdon kialakításához, a gazdálkodáshoz és a közigazgatási feladatok ellátásához szükséges törvény. E helyzet is eredményezheti, hogy esetleg majd a vagyonátmentési kísérletek új formájával kell szembenézni: nevezetesen az önkormányzatokból a központi kormányzati vagyonba történő átmentéssel. Kitért ezután arra: nem mindenütt sikerült megvalósítani a szabaddemokraták azon törekvését, hogy az önkormányzatok felállásukban ne kövessék a parlamenti modellt, vagyis valamennyi erő jelentőséget és felelősséget kapjon az önkormányzatokban. Sajnálatosnak ítélte ezzel összefüggésben, hogy az MDF körlevélben kérte fel tagjait: lehetőleg ne vállaljanak alpolgármesteri tisztséget SZDSZ-es polgármester mellett.
Bejelentették: Demszky Gábor főpolgármesterré választásakor azonnali hatállyal lemondott az SZDSZ ügyvivő testületében viselt tagságáról, miként a nemzetbiztonsági bizottság elnöki tisztjéről is. Parlamenti képviselői státuszát november 30-ig kívánja fenntartani, s ugyancsak addig lesz tagja a parlament külügyi bizottságának. Egy, a személyi változásokra vonatkozó kérdésre elmondták: nem terveznek ilyet, de kívánatosnak tartják, hogy megújuljon a vezetőség.
Az újságírók érdeklődésére elmondták, hogy a Fidesz még nem adott végső választ arra: vállal-e a fővárosi önkormányzatban alpolgármesteri tisztséget. Pedig - minthogy a két párt képviselői együttesen a testület felét alkotják -, az SZDSZ szerint a kialakult aránynak valamiképpen az önkormányzat vezetésében is tükröződnie kellene. Az azt firtató kérdésre, vajon miért húzódoznak a fiatal demokraták, elhangzott: a fideszesek gondosan ügyelnek arra, hogy az MDF-SZDSZ vitájában ne kötelezzék el magukat az SZDSZ mellett. Kis János megítélése szerint nem vállalnak szívesen alpolgármesteri posztot addig, amíg a kormánykoalíció pártjai nem fogadnak el ugyanilyen tisztet. (MTI)
1990. november 2., péntek 16:45
|

Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
|
|
 |
 |
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
 |
|
|