|
 |
 |
 |

- Miről tárgyalt Kis János Németországban? - 1. folyt.
|

Úgy gondoljuk, hogy ez az egyetlen módja annak, hogy a kormány egyfelől ne riadjon vissza újra és újra az előtte tornyosuló feladatok megoldása elől, másfelől pedig amikor ennek mégiscsak nekilát, akkor azzal ne váltson ki azonnal olyanfajta tiltakozó mozgalmakat, amilyet most két héttel ezelőtt megismerhettünk, és amelyeknek a rendszeres megismétlődése nyilvánvalóan a magyar gazdaság szétzilálásához és a demokrácia megingásához vezetne. Elmondhatom azt, hogy mind szabaddemokrata, mind pedig szociáldemokrata beszélgető-partnereink megértéssel fogadták ezt a helyzetértékelést.
Találkoztunk a liberális szellemű Neumann Alapítvány és a szociáldemokráciához közelebb álló Friedrich Ebert Alapítvány képviselőivel, és mindenekelőtt a Neumann Alapítvány vezetőivel beszéltünk arról, hogy milyen programokat lehetne létrehozni németországi és magyarországi önkormányzatok, illetve önkormányzati szakértők közötti kapcsolatteremtés, információ- és tapasztalatcsere céljából. Egészen biztos, hogy ezekből a programokból a belátható jövőben lesz valami, és ennyiben talán az utunk az önkormányzatok felállása szempontjából sem volt felesleges. +++
1990. november 8., csütörtök
|

Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
|
|
 |
 |
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
 |
|
|