|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az MDF egri szervezetének távirata a kormánynak
"Kérjük Önöket, hogy állhatatos és higgadt
munkával őrizzék meg a békés forradalom lehetőségét. A rendkívüli
áremelések minket is sújtanak, de ezt elviselnünk hazánkért vállalt
kötelességünk. Elítéljük a szélsőséges és erőszakos megoldások
hirdetőit. Törvények által szavatolt rendben kívánunk élni.,"
SZER, Világhíradó:
Az Európai Közösség aggodalamai Magyarországot illetően
"A Közép- és Kelet-Európában jelentkező számos és sürgős
probléma láttán az Európai Tanács - amellyel a magyar kormány
felvette az érintkezést - kifejezte szolidaritását eme ország arra
irányuló erőfeszítéseivel, hogy megoldja súlyos gazdasági
problémáit, és hogy tovább fejlődjék a piacorientációjú gazdaság
felé.
Az Európai Tanács - folytatódik a nyilatkozat - újra leszögezi:
el van tökélve arra , hogy szilárdan támogatja Magyarországot a
demokrácia, a stabilitás és a gazdasági fejlődés felé vezető úton,
aminek előfeltétele, minden erőszak elutasítása, és a törvényesség
tiszteletben tartása.
Az Európai Közösség és tagállamai ebben a kontextusban a
gazdasági együttműködési és fejlesztési szervezet keretében
segítséget fognak nyújtani Magyarországnak, hogy megbírkózhassék
problémáival, kiváltképpen az energiaellátáséval. Ugyanígy
erőfeszítéseket fognak tenni, hogy rövid időn belül bilaterális
segítséget is nyújtsanak, mégpedig az Európai Közösség kölcsöne
második részének átutalása útján - így az Európai Tanács ülésének
záróokmánya.
"
|
|
|
|
|
|
|
Eörsi István közleménye
|
München, 1989. február 15. (SZER, Kommentár nélkül) - Heteken át folyt az - azóta eldőlt - vita: az Élet és Irodalom hetilap az írószövetség lapja lesz-e? Eörsi István: Lapom lesz? című írásával hozzá kívánt szólni a vitához - az "ÉS" azonban nem vállalta a közlését. - Az írószövetség hírek szerint lapot kap. Tagja vagyok az írószövetségnek: - lapom lesz végre? Amikor az utolsó közgyűlésen 1986-ban lapot követeltünk az írószövetségnek, a feketelisták és folyóirat-betiltások segítségével kormánykodó posztsztálinista kultúrpolitikát egységesen ellenző, még nem differenciált írótársadalom próbált sajtóhoz jutni. Azóta ez a kultúrpolitika, sőt általában véve a kultúrpolitika szétesett, az írótársadalom, pedig megindult a differenciálódás útján. Lapok alakultak, illetve próbálnak alakulni. Van rá esély, hogy a különféle politikai és esztétikai irányzatok műhelyekké szerveződjenek. A kultúrpolitika egykori ellenzői sok kérdésben egymással is szemben állnak, és ez így van rendjén. Az írószövetség egységes szervezetbe foglalja a különféle irányzatokat. Ha lapot kap: vajon melyik irányzat kap lapot? Egyszerre mind? Ez lehetetlenség. Vagy az elnök és az elnökhelyettes? Ezt nem helyeselném. Az elnök többször is bebizonyította inkompetenciaját, az elnökhelyettesnek pedig már van lapja. A Hitel szerkesztőségének tagja. Ráadásul ízlésem és gondolkodásom számos döntő ponton eltér az övéktől. Ha - mint hírlik - a jövendőbeli szerkesztő kötelességévé teszik hogy be-beszámoljon nekik, akkor mégsem lesz lapom. A hatvanas évek közepe óta publikálok az Élet és Irodalomban. Mondhatom tehát, hogy volt egy államilag is engedélyezett lapom? Ahogy vesszük. Ha megengedték a mindenkori főszerkesztőnek hogy közölje -, akkor közölt. Ha pedig megtiltották neki, akkor bánatos arccal, de hősi gesztusokra semmiképp sem ragadtatva magát, beletörődött ebbe. A többi irodalmi orgánummal is így jártam, jó esetben, mert többségük még kedvezőbb szélfúvásban is ellenállt a kísértésnek, és - megértésemre számítva - visszaadta a kézirataimat. Az "ÉS" a többi laphoz hasonlóan elfogadta a központi diktátumokat, a mindenkori főszerkesztőnek kultúránk felvilágosult irányítója időről-időre megmosta a fejét. A kötelező feladatként rárótt ocsmányságoknak zokszó nélkül teret adott. Csak Hajdú János rágalmazó cikkére hivatkozom, amellyel Duray Miklóst és Csoóri Sándort köpdöste be 1983. szeptember 16-ikán -, és amelyet Faragó Vilmos érthetetlen okból még ma is védeni próbál a történelmi méltányosság nevében. Ilyenkor természetesen - mint az idézett példa esetében is - ellenvéleményt nem közölt. Egyszóval úgy viselkedett, mint a többi újság a konszenzusnak gúnyolt demoralizáló diktatúra idején - azzal a különbséggel, hogy hetente jelent meg, és így több galádságot követhetett el, mint más irodalmi folyóiratok. Másrészt kétségkívül önálló szellemiséget képviselt a nagy egyformaságban. Legjobb munkatársai - akiket részben maga nevelt ki magának - ebben sivár korszakban is egyetemes érvényű európai értékekhez kapcsolódtak. Folyamatosan hadat viseltek a provincia ellen. Felvetettek szociális kérdéseket -, sőt: némelyek kedvezőbb időszakokban még a hatalom szövevényes hazugságrendszerét is kikezdték - miközben a mindenkori főszerkesztő hunyt szemmel csóválta fejét, és titkos belső remegéssel kultúránk felvilágosult szellemű irányítójának fenyegető péntek esti telefonjára gondolt. Az Élet és Irodalmat hírek szerint a régi formájában megszüntetik. Ezek szerint némelyest volt eddig lapom, de most nem lesz. Ugyanis hírek szerint az írószövetség veszi át. Tehát mégiscsak lesz lapom - vagyis nem lesz. Berecz Jánosnak az "ÉS" január 20-iki számában megjelent interjújából azt olvasom ki, hogy a pártvezetés az írószövetségnek ajándékozta az "ÉS"-t. Minthogy azonban ez nem az MSZMP-nek, hanem a Kulturális Minisztériumnak a lapja: más tulajdonát ajándékozta el, ami illetlenség. Különös illetlenség egy kulturális műhelyt elajándékozni - az itt dolgozók megkérdezése nélkül. Az írószövetség buzgó funkcionáriusai úgy járnak el, mint a posztsztálinista kultúrpolitikusok a Mozgó Világ és a Tisztatáj esetében. Megtartjuk a lap nevét, új vezetőket nevezünk ki az élére, és akkor - mint állítólag ezt Kádár János mondta Tiszatájról - eddig övék volt, most a miénk. E furcsa hasonlóságnak mélyebb oka van. Bizonyos pártvezetők érdeke, hogy közeledjenek az értelmiség olyan befolyásos csoportjaihoz, melyek viszont - a maguk szemérmes módján - a hatalomhoz óhajtanak közeledni. Az írószövetség és az "ÉS" - Berecz János által közhírré tett - közelgő nászmulatságához ez az érdekegyezkedés szolgáltatja a kísérőzenét. Noha viszolygok az emberek ideológiai vagy klikkszempontok által szorgalmazott kényszer-áthelyezésétől vagy kényszer- nyugdíjaztatásától, ezt a cikket mégsem személyek védelmében írom. Úgy vélem: az Élet és Irodalmat mint műhelyt kell megmenteni. Ahogy a népi-nemzeti iránynak, úgy a városibb orientációjú, európaibb - vagy ahogy gyalázkodó célzattal mondani szokták: kozmopolitább szellemiségnek is kell sajtó. A különféle irányzatok közös- és különértékeinek állandóan változó, hajlékony, meg-meghasonló egységére van szükség. Csak remélni lehet, hogy szabadabb közéletben az "ÉS" is megújul, saját jó hagyományait követve. Ha tehát új főszerkesztő jönne - a fáma Kulin Ferencről beszél, aki szerkesztői rátermettségét szerintem is bebizonyította már -, akkor a személyi problémák okos és humánus elrendezésén kívül két feltétele van annak, hogy lapom legyen. Először is legyen független ez a lap, a politikai szféra diktátumaitól. Másodszor: legyen független az írószövetség elnökségétől. A főszerkesztőnek se mennyből jövő telefonoktól ne kelljen félnie, se számonkérő rapportoktól - innen vagy onnan. +++
1989. február 15., szerda
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|