Rendszerváltás és az MTI

	Magyar gyorssegély Romániának
----------------------------- München, 1990. január 11. (SZER, Hölgyválasz) - Sokak pesszimizmusát megcáfolva, szinte elsöprő bizonyítékát adta az ország lakossága a még benne rejlő érzelmi, emberi energiáknak az elmúlt hetekben, amikor a Romániában zajló eseményeket eleinte elakadt lélegzetű döbbenettel, majd a felszabadult reménykedés, öröm szinte eufórikus hangulatában figyelte kisiskolástól aggastyánig mindenki. A keleti határainkon túlra, Erdélybe irányuló segítésnek sok éves előzményei vannak - hiszen főleg azok, akiknek ott rokonaik, barátaik vannak -, amikor lehetett mentünk és vittünk. De olyanok is tették ezt, akik valami múltunkban rejlő vágytól indítatva látogattak el Nagyváradra, Kolozsvárra, főleg a nagyobb városokba. Ezt a hatékonyságában nem túl jelentős, de emberi tartalma miatt mégis oly fontos, hátizsákos átcsempésző-turizmust nagyságrendekkel emelte a tavaly júniusi, úgynevezett "Erdély-tüntetés", amely 150 ezer embert mozgatott meg, s mely kizárólag az erdélyi magyarság iránti érzelmektől indíttatott. A decemberi események - melyekhez Tőkés László keménysége, a presbitérium és a hívők bátorsága volt a gyújtószikra - napok alatt harapóztak el egész Romániában. A magyarországi döbbent hitetlenkedés után, első reakció az együttérzés és a segítőszándék elemi erejű kitörése volt. Én az ötvenhatos forradalom napjaiban láttam ingyen élelemmel, adományokkal megrakott teherautókat, és most 33 év után ez a kép rémlett fel előttem, amikor sorra jártam az órák alatt felállított adomány-gyűjtőhelyeket. Senki nem gondolt az úgynevezett magyar-román ellentétekre, csak arra, hogy odaát a szükség az úr. A harcolókra és az éhezőkre gondoltak azok is, akik elkezdték és megszervezték az adománygyűjtést, azok is, akik adtak, és azok is, akik a veszélyt, az esetleges halált válalva volán mögé ülve elindultak, hogy segíthessenek. (folyt.) 1990. január 11., csütörtök
Vissza » A hírhez kapcsolódik »

	- Magyar gyorssegély Romániának - 1. folyt.
Így indult el Tóth István is, akinek emlékét nemcsak két árvája őrzi, és azok is, akiknek kocsijában a stopposoknak álcázott secusok bombája robbant. De áldozatot hoztak azok, akik éjjel-nappal dolgoztak a gyűjtőhelyeken, és az a nyugdíjas néni is, aki az ünnepekre félrerakott utolsó fillérjein vett egy kiló cukrot, eltotyogott vele a Ó utcába és megvárta, hogy felrakják ajándékát a teherautóra, és megvárta, amíg az elindul - nem bizalmatlanságból, hanem mert lehetőségeihez mérten teljességében akarta érezni az adakozás, a szeretet örömét. És mennyivel gazdagabb lett az a kisgyerek, aki nagy szatyrot cipelő szüleivel együtt jött, kezében a szenteste karácsonyfájáról begyűjtött maréknyi szaloncukorral, és csak állt, szó nélkül nyújtva azt a rakodó önkénteseknek, akik először nem tudtak mit kezdeni vele, majd látva a gyerek várakozását kis dobozva téve tették a többi csomag közé. Ez a gyerek talán nem is értette miről van szó, de megtanulta az adás örömét. Ilyen példát nagyon sokat lehetne felhozni. Egy kis faluban láttam, amikor az utcán megállt a helyi szervezetek autója, szinte minden házból tettek rá valamit. Ki egy kötény krumplit, ki ötven forintot, s amikor az egyik tyúkját nem vették el - mert élő állat - beszaladt és kihozott 10 tojást. És voltak olyanok is, akik tehetségükhöz mérten ezreket adtak. Senki nem azt méricskélte, ajándéka kihez jut el - magyarhoz, románhoz, vagy szászhoz -, a lényeg az volt, hogy odajusson, ahol szükség van rá. Az elmúlt évben Európa előtt kétszer vizsgázott emberségből az ország. Először, amikor minden tiltakozás - és akkor még kiátkozás ellenére - megnyitottuk a keletnémet menekülők előtt a határt, az utat a szabadsághoz, és ez a tény sokkban hozzájárult az NDK rendszerének megdőléséhez. Másodszor pedig most decemberben - és még jelenleg is -, de igazán szükség akkor volt rá és azonnal, hiszen kétszer ad, ki gyorsan ad. És a szegény mindig többet ad, mint a gazdag, hiszen nem a fölöslegéből, hanem saját szükségletéből adja azt. (folyt.) 1990. január 11., csütörtök
Vissza » A hírhez kapcsolódik »

	- Magyar gyorssegély Romániának - 2. folyt.
Ne mondja nekem senki ezután, hogy ez a nép fásult, közömbös. Lehet, sőt biztos, hogy fáradt. Talán sok mindenben nem tud úgy hinni, mint az előzmény nélküli mások, de amíg a segítőszándék, az akarat így együtt tud mozdítani egy országot, addig az a nép mindenre képes. A parázs él, csak fel kell szítani a lángot. +++ 1990. január 11., csütörtök
Vissza » A hírhez kapcsolódik »