Rendszerváltás és az MTI

	Megjegyzések a megbékélésről
München, 1989. június 16. (SZER, Különműsor) - Hallgassunk meg egy próbálkozást arra vonatkozóan, hogy hogyan is lehet félidőben, a temetés félidejében megvonni az eddigi események mérlegét. Pécsi Vilmos kollégánk jelentkezik a Magyar Rádió budapesti stúdiójából: - És most, a nemzeti gyászünnep első részének befejeződésével engedtessék meg a tudósítónak néhány személyes észrevétel. A megrendülés és a gyász mostani óráihoz őszinte, világos, felelősségteljes beszéd illik. Egy nemzetnek hősökre, mártírokra van szüksége, hogy jó példájukból erőt merítsen a túléléshez, a történelmi megpróbáltatások elviseléséhez. Ilyen mártírszerepet szánt a sors Nagy Imrének és társainak a nemzeti történelem mostani, válságos szakaszában. Egyik szónok - nemzeti megbékélésre intve - hangoztatta, hogy meg kell tanulnunk felejteni, fátylat borítani a történelmi közelmúltra. Ezt meg lehet tenni a tatárjárással, török hódoltsággal, a szabadságharcot követő Bach-korszakkal - de ami ebben a században történt velünk, magyarokkal, az idegenek és önmagunk által önmagunkon ejtett sebek még túlságosan sajognak, hogy felejteni lehetne őket. Emlékezni kell, a történtekből le kell vonni a következtetéseket, és végre megtanulni a történelmi leckét. Így 1956-ból azt, hogy egyetlen politikai párt sem sajátíthatja ki magának a néppel való törődés kizárólagos előjogát. Még kevésbé a hatalom monopóliumát csak azért, mert elvakultan hisz a maga igazában, és történelmi küldetésében. Megbékélni, tiszta lapot kezdeni úgy lehet, ha előbb őszinte lelkiismeret-vizsgálatot tartanak azok, akik 56-57 véres hónapjait, a megtorlás éveit a nemzetre zúdították. (folyt.) 1989. június 16., péntek
Vissza » A hírhez kapcsolódik »

	- Megjegyzések a megbékélésről - 1. folyt.
A halottakat, az ismert és ismeretlen neveket viselő áldozatokat már nem lehet életre kelteni. De nemcsak őket kell immár tisztességesen legutolsó útjukra kísérni. El kell temetni a korszakot, és a régiről végre rá kell térni az új útra, amely nem a társadalmi utópiába vezet, hanem valahová Európába vissza. A megújúláshoz nem elegendő újabb fogadkozás. A szép szavaknak, ígéreteknek nincsen hitelük többé akkor, amikor hét bő esztendőért esetleg hétszer hét szűk esztendővel kell a népnek fizetnie. Megbékélni csak úgy lehet, ha végre helyére tesszük a dolgokat. 56-ot nem sajátíthatják ki azok, akik 30 éven át gyalázták. Nagy Imrééket nem tekinthetik magukénak azok, akik nemrég még az árulás szégyenbélyegét sütötték a homlokukra. Elég volt a csúsztatásból, 56 újkeletű félremagyarázásából is. 1956-ban nem volt népünket megosztó testvérháború. Győztes forradalmat vívtunk a diktatúra ellen, az idegen túlerő ellen pedig rövid és hősies honvédő háborút. A barrikádnak - a kezdeti napoktól eltekintve - végig egy oldala volt, amelyikhez aztán Nagy Imre is csatlakozott, és akkori magatartásáért magyar patriótaként az életével fizetett - mint oly sokan mások. Történelmi igazságot nem tehetnek azok, akik a 30 év előtti történelmi vétkekeket elkövették, vagy azokat később igazoltnak látták. De igenis kell a nemzeti összefogás mindazokkal, akik vállalják Nagy Imre reformeszméit csakúgy, mint a kor által parancsolt új teendők elvégzését: azokkal, akik valóban tisztelik a nép akaratát. Magyar többé ne fogjon magyarra fegyvert, nincsen helye indulatnak, megtorlásnak. Megbocsátani igen, de felejteni nem. Azt hiszem: ez a Hősök terének ma délelőtti üzenete, az újrakezdés feltétele, a megbékélés záloga +++ 1989. június 16., péntek
Vissza » A hírhez kapcsolódik »