Rendszerváltás és az MTI

	Bíró Zoltán: egy korszak végérvényes lezárása
München, 1989. június 16. (SZER, Különműsor) - Mit jelent ez a nap magyar közéleti személyiségeknek? Még nincs itt a mérleg megvonásának ideje, de egy közbülső mérlegre Juhász László kérte Bíró Zoltánt, a Hitel című független folyóirat főszerkesztőjét, a Magyar Demokrata Fórum elnökségének tagját. A Hitel budai szerkesztőségében kerestem fel Bíró Zoltánt, a lap főszerkesztőjét: - Miben látod június 16-ika politikai jelentőségét? Csupán formális kegyeleti aktus az, ami a Hősök terén és a 301-es parcellánál történik, vagy több annál: szükségszerű politikai következményekkel járó esemény? - Ha mindenki azt akarná, hogy csupán kegyeleti aktus legyen, akkor sem lehetne az - ez mindenképpen több annál. Természetesen egy korszak végérvényes lezárásáról van szó, ez valóban kegyeleti aktus, valóban gyászszertartás, de történelmi gyászszertartás, aminek megvan és meg kell legyen a politikai hangsúlya is, és természetesen a politkai következményei. - Hozzájárulhat-e ez a nap a magyarság történelmi tisztánlátásához, a hamis, alaptalan önvád felszámolásához, és egy egészséges nemzeti öntudat kialakulásához? - Feltétlenül hozzájáruhat, bár nagyon megkésve. Ez a nép 1945 után is, 1956 után is arra kényszerült, hogy átéljen valamilyen ráerőltetett bűntudatot. Meghasonlott lélekkel élt éppen ezért, és ez meglátszik történelmi tudatán, magabiztosságán és sok minden egyében. (folyt.) 1989. június 16., péntek
Vissza » A hírhez kapcsolódik »

	- Interjú Bíró Zoltánnal - 1. folyt.
Én azt gondolom, hogy ez, ami most történik, feltétlenül felszabadíthatja egy rossz érzés, egy szorongató érzés alól azokat is, akikben volt ilyen - én nem hiszem egyébként, hogy mindenkiben lett volna ilyen. Sokakban nem volt, mert sokak pontosan tudták, hogy mit miért tesznek, és ezt a tudatot, ezt az érzést el is hozták máig magukban. - Mennyire tekinthető a mai magyarországi demokratikus kibontakozás az ötvenhatos és az azt követő véráldozat megkésett eredményének? - Egész biztos vagyok benne, hogy részben annak az eredménye, természetesen nem teljes egészében. Én azt hiszem, hogy ezenkívül eredménye annak az elmúlt egy-másfél évtizedes küzdelemnek is, ami ebben az országban részben párton belül és nagymértékben párton kívül zajlott egy demokratikus Magyarországért, egy tisztább öntudattal rendelkező magyar népért. És úgy gondolom, hogy a történelem mindig valami ilyesmit hoz létre. Nagyon sok történésből és nagyrészt több folyamatból, több politikai gesztusból, irányból és cselekedetből tevődik aztán össze az az eredmény, ami végül is létrejön. - Salgótarjánban szerdán Grósz beszédet mondott, és ebben a beszédben Nagy Imrével is foglalkozott. Mi a véleményed Grósz Károly Nagy Imrével kapcsolatos állásfoglalásáról? - Ebben az a szomorú, hogy Grósz Károly korábban egészen másként nyilatkozott. Amit most mondott, annak zömével én ugyan egyetértek, csak hát itt is az a baj, nagyon későn jött, nagyon ellentmondásosan érkeztek az ő szavai, és most is beleszőtte a beszédébe azt, hogy a halálbüntetés mindenképpen indokolatlan volt ugyan, de nem ildomos halott ember esetében arról beszélni: egyéb büntés jogos lett volna-e vagy sem. (folyt.) 1989. június 16., péntek
Vissza »

	- Interjú Bíró Zoltánnal - 2. folyt.
Én ezt úgy értelmezem, mintha feltételezné Grósz Károly azt, hogy Nagy Imrét mindenképpen meg kellett volna valamilyen mértékben büntetni, de legalábbis a kérdést felteszi. Én azt gondolom, hogy Nagy Imrével szemben a jogi eljárásnak minden fajtája indokolatlan és jogtalan volt. Az Ő politikai megítélése pedig mindig a történelem dolga, és ami itt ennek az eszmei része, a történészek dolga elsősorban. Azon lehet vitatkozni, hogy Ő milyen jó politikus volt, vagy mennyire nem volt jó politikus, erről lehet valakinek különböző a véleménye. De én nem a kegyeleti oldalról közelítem ezt meg, hanem arról az oldalról, hogy van történelmi igazság, amit ez az ember képviselt, olyan módon, amilyen módon tudott az adott helyzetben és az adott politikai alkatnak megfelelően, saját adottságainak megfelelően. Hozzáteszem, én nemcsak az ötvenhatos Nagy Imréről szeretek megemlékezni, hanem arról a Nagy Imréről, aki ötvenháromban lépett fel, tudniillik az ötvenhármas fellépése bizonyítja azt, Ő képes volt intellektuálisan arra, hogy áttekintse a magyar viszonyokat, ismerte a magyar hagyományokat, azoknak a törvényszerűségeit, és fel mert lépni politikusként 1953-ban ennek érdekében. Az más kérdés, hogy gyakorlatilag mit tudott ebből megvalósítani és mit nem, valószínű, hogy a gyakorlati politikában vétett hibákat. +++ 1989. június 16., péntek
Vissza »