Rendszerváltás és az MTI

	Grósz pirrhuszi győzelme
(Tamás Gáspár Miklós) München, 1989. április 17. (SZER, Magyar híradó) - A legfelsőbb vezető testületben történt személyi változásokkal csöbörből vödörbe került az MSZMP. Hogy ezzel semmit sem sikerült megoldani, azt érzékeltette a reformisták kecskeméti tanácskozása is, ahol először vetődött fel nyíltan a pártszakadás. Az is beigazolódott, hogy az ország válsága elsősorban a kommunista hatalmi csoportosulás válságának következménye, és az elkövetett bűnökért nem csak a jelenlegi, hanem az előző vezetést is súlyos felelősség terheli, mint ahogy arra Pozsgay Imre is rámutatott. De ez szintén elhangzott a Somogy megyei pártértekezleten, ahol egy hozzászóló javasolta Kádár János leváltását pártelnöki posztjáról. KB ülés után - szakadás előtt! Hallgassák meg Tamás Gáspár Miklós budapesti kommentárját: - A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának ülése csata színhelye volt. A csata tényét számos tudósítás eltakarta, és igen sajnálatosnak tartom azt, hogy a nyugati sajtó - szinte teljes egészében, látszólag félreértette azt, ami történt. Ugyanis a Politikai Bizottság új tagjaira kétféle javaslat létezett - hírek szerint. Volt egy jelöltlistája - ugyancsak e hírek szerint - Grósz Károlynak, amely lista tartalmazta Jassó Mihály és néhány más helyi pártfunkcionárius nevét - de volt egy listája a reformszárnynak, Pozsgay Imre csoportjának is. Ezen a jelölőlistán be kellett volna kerülnie a Politikai Bizottságba Berend T. Ivánnak, Horn Gyula külügyi államtitkárnak és Horváth István belügyminiszternek. Ha most tehát a két lista harcaként vesszük szemügyre a Központi Bizottság ülését - márpedig úgy tetszik, hogy ezek az információk hitelt érdemlőek - akkor azt kell látnunk, hogy a reformszárny vereséget szenvedett. A politikában a kezdeményező fél minden esetben vereséget szenved amennyiben nem nyer. A reformszárnynak nyernie kellett volna ahhoz, hogy ezúttal ne szenvedjen vereséget. Hogy ha ez a reformpárt az uralkodó párton belül úgy alakult volna meg, hogy a legfelső vezetőségben egy hivatalosan megbízott erős reformcsoport kezdeményezi -, akkor hárult volna el a pártszakadás veszélye, nem pedig ezzel a senkit ki nem elégítő kompromisszummal - amelyet a pártegység győzelmeként értékel a hivatalos sajtó, és értékelt maga az MSZMP vezetése -, legalábbis kifelé. Ugyanis kétségesnek látszik az, hogy a reformpárt igényeinek bejelentésével szembeni elzárkózás a reformpártot engedékenységre bírja a jelenlegi vezetéssel szemben. Én azt gondolom, hogy mint minden politikai csoportnak, a reformszárnynak is megnőtt az étvágya a pozíciókra és hatalomra, és hogyha ez részben kielégült volna, ez jót tett volna az országnak. Meg valamit kell itt tekintetbe vennünk, és a szokásos szemérmességtől - amely a politikai nyilatkozatokat is jellemezni szokta - eltérnünk valamelyest. Világosnak látszik, hogy a legfelső vezetésen belül az árnyékban meghúzódó szervezetek egyre jelentősebb szerepet játszanak. Kevesen tudják azt Magyarországon, hogy a Kádár-korszaknak olyan vezető figurája mint Aczél György, bekerült a katonai bizottságba - a fegyveres erőket ellenőrző legfelsőbb párttestületbe -, és hírek szerint az ő királycsinálói szerepe továbbra is érvényesül -, bár a Központi Bizottság legutóbbi ülésének eredménye nem az ő taktikáját igazolja. Azt, hogy tulajdonképpen a hatalmi harc a legfelsőbb berkekben kik között folyik, igazából nehéz eldönteni. Maguk az eredmények sem teljesen világosak. Ugyanis az a tény, hogy Berecz János, akit 56- os könyve miatt általában a sztálinistákhoz szoktak számítani, kikerült a Központi Bizottságból, nem egyértelmű nyereség, hiszen Berecz János az utóbbi időben a reformszárny felé tett gesztusokat. Az viszont, hogy a megyei apparátusnak két színtelen figurája bekerült a Politikai Bizottságba - ez Grósz Károly személyes hatalmának a növekedését jelenti a párt csúcsain. Igen ám, de Grósz Károly nem erős hanem egy gyönge vezető, akinek bizonytalan vonalvezetése, politikai cikk-cakkjai, habozása és növekvő népszerűtlensége azt jelenti, hogy azok, akik az ő személyéhez, és a személye körül csoportosuló vezetőkhöz kötik politikai sorsukat, azok egy vereségre ítélt politikai pártban foglalnak helyet. Ezt nagyon sokan tudják a Magyar Szocialista Munkáspártban, és nem pusztán a reformok hívei vagy a szociáldemokrata eszmék hívei lesznek azok, akik a jelenlegi vezető csoporttól el fogják határolni magukat, hanem mindazok, akik egyértelműen nem kívánják a vereséget. Én attól tartok, hogy egy gyönge és népszerűtlen vezető személyes hatalmának a megerősödése olyan nemkívánatos módon gyorsíthatja fel a politikai folyamatokat, olyan hamar kényszerítheti döntésre - mind a kommunista párton belüli, mind az azon kívüli erőket - amelyek fölkészületlenül, gyöngén találják őket - és ez a politikai szétforgácsolódás az erők megoszlásának, és az idő előtti konfliktusok kialakulásának kedvez. Tehát én a Központi Bizottságban lejátszódott legutóbbi színjátékot a nemzet jövője tekintetében elég vészjóslónak találom, és aggasztónak találom azt is, hogy azok az emberek, akik - ugyan a mi megbízásunk nélkül - de ezt az országot vezetik, - politikai érzék, saját érdekeik ismereté nélkül, nem is beszélve a nemzet érdekeiről - vezetik ezt az egyre inkább akadozó, köhécselő, füstölő államgépezetet. +++ 1989. április 17., hétfő
Vissza » A hírhez kapcsolódik »