|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Horn Gyula üdvözlő távírata Mihail Gorbacsovnak
"A magyar szocialisták nevében szívből gratulálok Önnek a
Nobel-békedíjjal történt kitüntetése alkalmából. E kitüntetés méltó
elismerése az Ön személyes tevékenységének és annak az új szovjet
külpolitikai gondolkozásnak, amely alapvető változásokat hozott a
nemzetközi viszonyokban..."
SZER, Magyar híradó:
Mi várható a Valutaalap szakértőinek tárgyalásaitól?
"... számolni kell az olajválság
Magyarországra kiható következményeivel és azzal is, hogy január
elsejétől dollárelszámolásra kerül az egész szovjet forgalom, tehát
itt súlyos veszteségekkel, terhekkel kell számolni.
Amikor ez bekövetkezik és valóban hatni kezd, akkor eljön a jövő
tavasz, amikor lejár ez a megállapodás a Valutaalappal, lejár a
készenléti hitelkeret, meg kell újítani. Az elképzelés az, hogy meg
akarják újítani három évre. Nem véletlenül háromra, ez nagyjából
felölelné a megújhodási nemzeti programnak az egész időszakát és a
feltételeket is újra kell gondolni, mert most már a piaci átalakulás
időszakáról van szó és olyan időszakról, amely az előbb említett
nehézségekkel terhes. Tehát ennek az előkészítése is napirenden van
ezeken a tárgyalásokon."
|
|
|
|
|
|
|
A koncepciós perekről
|
(Hajnal László Gábor) München, 1989. április 1. (SZER, Világhíradó) - A kormánynak az az ígérete, hogy végre-valahára kivizsgálják valamennyi koncepciós kirakatper hátterét, ez a bejelentés késztette kommentár írásra Hajnal László Gábort: - Hogyan is írta Ady Endre? "Tagadni múltat mellet verve, megbabonázva, térdepelve". - Látnók volt ez a poéta, a költők sámánja, hiszen nemcsak saját nemzedékének politikai, emberi baklövéseire, gyengeségeire mutatott könyörtelen őszinteséget, de megjósolta a jövő kuszaságait is. Borzongtató gondolatokat vetett papírra az éppen 70 esztendeje halott és a népét mindennél jobban szerető, ám ezerszer ki s megátkozott magyart. Elhessegethetetlenül türemkedik most elő a bánatos arc, a messzire révülő tekintet: "Tagadni múltat mellet verve". Valójában örülnünk kellene annak, hogy végre bűntelennek mondhatják a hajdani bűnösnek nyilvánítottak némelyikét, de a hatalom taktikázása lépten-nyomon tetten érhető. Az igazságügyminiszter azt hangoztatja a vele készített interjúkban, hogy felülvizsgálják az 1945 és 1962 között hozott politikai ítéleteket, és rehabilitálják a koncepciós perek szenvedőit, áldozatait. Most ne firtassuk e két dátum miértjeit, már csak azért se, mert az tény, hogy ebben a, fél emberöltőnyi korszakban összehasonlíthatatlanul többet szenvedett az ország lakossága, mint előtte századokon át, vagy a konszolidációnak nevezett években egészen napjainkig. Az viszont nem elhallgatható kételkedés, hogy eme "visszamenő hatályú igazságszolgáltatás" bírái - idézőjelbe rakva, vagy netán anélkül - miért az MSZMP szempontjai, jelenlegi érdekei szerint csoportosítgatják az igeneket és nemeket. Továbbá: miért csak a kommunista párt tagjai, illetve az általuk megbízhatóan elkötelezettnek tartottak lapozgathatják az idáig rejtegetett, talán elégett, talán nem elégett aktákat? Március 23-ikán a Kossuth Rádió Esti magazin műsorába, Kulcsár Kálmán azt mondotta: egy jogászokból és történészekből álló bizottság deríti fel azokat az ügyeket, amelyekről igazolható, hogy koncepciós per volt. Erről a kormány megkapja majd az adatokat, és valószínű, hogy a parlamentnek fogja javasolni egy olyan törvény megalkotását, amely szerint a koncepciós perekben valamennyien ártatlanok. Mindettől függetlenül 15-16 ügyben a legfőbb ügyész óvást nyújt majd be - vagyis az örömben gyorsan elvegyítik az ürömöt, hiszen például a MAORT-per és az egyházzal kapcsolatos meghurcoltatások külön kosárba kerülnek. Tehát a szocialistának nevezett törvényesség ismét kátrányt csöpögtet a mézbe. A kivégzett, hosszú időre börtönbe, internáló táborba zárt kommunisták, a tékozló fiúk örömteli ovációjával nyertek megbocsátást, kaptak szobrot, fejfát, ám a történelem ítélőszéke előtt ártatlanokat, hősöket és mártírokat nem illeti egyformán a főhajtás. A hazai tömegtájékoztatási eszközökben fennen hirdetik az illetékesek: megszüntetjük a jogsérelmeket! De közben halogató taktikázással dekázgatják, hogy méltatlanul meghurcoltak, országunkból elüldözöttek melyike számíthat kegyként a kegyelemre. Nem élcelődő szójáték ez. A Független Kisgazdapárt ideiglenes országos választmánya már bejelentette, hogy erkölcsi elégtételt kér a kormánytól egykori vezetőinek: Kovács Bélának, Nagy Ferencnek, Kis Sándornak és B. Szabó Istvánnak. Pozsgay Imre pedig arról beszélt, hogy "a Mindszenty-ügyet is tisztázni akarjuk". Az államminiszter a diplomáciai nyelvezetben használatos finomsággal fogalmazta meg vatikáni tárgyalásai során is azt a szándékot, hogy a kormány nem zárkózik el a hercegprímás magatartásának át-, vagy újraértékelésétől, de a döntésre még várni kell. Hogy miért ez a nagy óvatoskodás? Mert bebizonyosodna, hogy a magyar katolikus egyház feje okkal féltette papjait és híveit a kommunizmustól, s lelkiismerete szerint cselekedve küzdött a hitoktatás fakultatívvá tétele ellen. Nyilvánosságra kerülne az immáron nem cáfolható valóság, hogy az elvett, szétvert hit helyett nem adott semmi lelki kapaszkodót a népre erőszakolt ateizmus, s lám, most a nagy és egyre mélyebbülő politikai, gazdasági kátyúban küszködve megértették a kereszténységet elsorvasztani akarók, hogy szükség van apácákra, szerzetesekre, olyan iskolákra, ahol példaképnek tekinthetik Ravasz Lászlót, Ordas Lajost és a kommunistákkal semmiféle alkuba nem bocsátkozó apostoli helytartót. A rezsim fél a bűntelenség kimondásától, noha a józanul gongolkodó funkcionáriusok a Politikai és a Központi Bizottság tagjai közül is számosan jól tudják: a koncepciós perekben elítéltek mindahányan a bosszú és megtorlás áldozatai. Voltak bár miniszterek, papok, katonák, földművesek, munkások, értelmiségiek, idősek s felnőtté nem lehetett kamaszok. Rehabilitációjukkal az MKP, MDP, MSZMP jogfolytonosságát elismerő hatalom önmaga feje fölött tör pálcát. De ha ezt megteszi, elnyerheti a nép és a túlélők bocsánatát, hiszen alig főbb cél most a nyugállamiság megteremtése, a bosszú nélküli közkiegyezés. De a parolázáshoz - mint az imádkozáshoz is - két kéz kell. Az egyik tenyér a kérges, átszögelt, bilincs szorításától kékült, körömtelenné botozott most előre mozdult és várakozik. Hinni akarjuk, hogy nem kell ismét bogáncsot markolnia. +++
1989. április 1., szombat
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|