Rendszerváltás és az MTI

	Elhunyt Kádár János 1.
München, 1989. július 6. (SZER, Hírek) - Most érkezett a jelentés, hogy elhunyt Kádár János, az MSZMP volt főtitkára. 77 évet élt. Kádár Jánost hétfőn szállították kórházba tüdőgyulladás, légzési- és vérkeringési problémák miatt. Az elhunyt Kádár János politikai pályafutását Kasza László foglalja össze: - A diplomata-király mondta Napoleon halálakor: ez már nem szenzáció, csak hír. Kádár János ebben hasonlít a francia zsarnokhoz: halála "hír-szinten" marad. Nem okoz meglepetést, különösen nem megrázkódtatást, netán kormányválságot. Tudomásul vesszük. Statisztikai adat. És ezzel napirendre is térhetnénk az ügy felett - az ilyenkor mindig igénybe vett történelmi távlatra bízva az ítélkezést - ha ez az ember nem egy olyan korszakot személyesített volna meg, amely minden bizonnyal meghatározta az elmúlt, és feltehetően a jövő 30 év magyar történetét. De mert ez a helyzet, nemcsak a mi, hanem apáink és gyermekeink életére is rányomta a bélyegét a Kádár-korszak. Most a névadó fizikai halálakor kötelességünk elgondolkodni azon, ki volt ez az ember, mit tett, miért tehette. Kádár kommunista volt. Olyan kommunista, amilyen ember: középszerű. Önálló gondolatai nem voltak, tette azt, amit a párt magyar, vagy moszkvai vezetői mondtak neki. Kezdetben - az 1930-as években, az 1940-esek elején - nem is nagyon vették komolyan sem elvtársai, sem a Horthy-rendőrség. Ügyetlensége miatt sokszor letartóztatták, de hamarosan szabadon bocsátották, mert tipikusan "kis hal" volt. Egy Rákosi vagy akár Vas Zoltán dicsőségéből nemzetközi hírnevéből Kádár Jánosnak akkor semmi sem jutott. (folyt.) 1989. július 6., csütörtök
Vissza » A hírhez kapcsolódik »

	- Elhúnyt Kádár János - 1. folyt.
Az, hogy később az illegális kommunista párt vezetőségi tagja, majd titkára lehetett, nem annyira érzelmeivel, mint inkább a párt parányi voltával és jelentéktelenségével magyarázható. Kádár János később, hatalma csúcsán is megmaradt középszerűnek. Egy Hruscsov, vagy Tito nagyvonaluságának nyomait sem találjuk benne. Ahhoz azonban mesterien értett, hogy ezt a középszerűséget erényeként tüntesse fel. Az 1970-es évek Kádár Jánosa a munkásokat értő - hiszen közülük való - a hatalmat megvető, szerény, elvtársai és a kommunista eszme mellett kitartó nemzet atyjaként vonult be sikerrel a közgondolkozásba. Kádár egyik sem volt. 19 éves korában csatlakozott a kommunista mozgalomhoz. Az azt megelőző két év kivételével, amikor műszerészként dolgozott, soha, semmi köze nem volt a munkássághoz. 1945 előtt azért nem, mert illegális kommunistaként bújkált, utána azért nem mert kommunista vezető volt. Mindez nem akadályozta meg abban, hogy választó kerületében még az 1970-es évek végén is munkásnak minősítse magát. Viszont 1956 után százával végeztette ki - mint abból a bizonyos névsorból ma már tudjuk - a munkásokat. Kádár pártfunkcionárius volt. Kitanult szakma, vagy értelmiségi foglalkozás hiányában soha nem rendelkezett olyan függetlenséggel, hogy döntő pillanatokban, amikor nem értett egyet pártjával, azt mondhatta volna: ezt nem teszem, megyek vissza dolgozni a szakmába. Pedig legalább két olyan pillanat volt az életében, amikor a tisztesség, az önbecsülés arra kötelezte volna, hogy nemet mondjon. 1954-ben, amikor kiszabadult a börtönből, nem vonult vissza, mint sok más kommunista, hanem azonnal ahhoz a Rákosihoz ment vezető állást kunyerálni, aki börtönbe záratta. (folyt.) 1989. július 6., csütörtök
Vissza » A hírhez kapcsolódik »

	- Elhunyt Kádár János - 2. folyt.
A másik ilyen pillanat 1956-ban, amikor élére állt az általa korábban dicsért forradalom eltiprásának. Nem kényszerítették rá. Ha nemet mond, legfeljebb félreállítják. De Kádár igent mondott, és ebben szerepe volt egyrészt annak, hogy Kádárnak, mint a kommunista funkcionáriusoknak általában, nem volt tisztességes foglalkozása, így létkérdés volt neki a mindenkori hatalomhoz csatlakozni. Másrészt azonban annak is - hogy szemben az elterjesztett hiedelemmel - mindig szerette és kegyetlenül gyakorolta is a hatalmat. Nem lehet véletlen, hogy mindjárt első fontosabb beosztása 1945 után erőszakszervezettel hozta kapcsolatba, Budapest rendőrfőkapitány-helyettese volt. A kommunista párt legszörnyűbb terrorja éveiben 1948 és 1950 között - amikor a Mindszenty- vagy a Rajk-per csak a jéghegy csúcsát jelentette - Kádár János volt a belügyminiszter. 1956 után ő vezette nemzetünk történetének legvéresebb megtorló hadjáratát. Ehhez képest a parasztság bekényszerítése később a tsz-ekbe már szinte ártatlan kádári tettnek tekinthető. Amikor úgy gondolta, hogy az biztosítja számára a hatalomban maradást, nemcsak számára ismeretlenek százait gyilkoltatta meg, hanem közvetlen elvtársait is, vagy legalábbis részt vett azok halálos ítéletének előkészítésében. Nagy Imrééket nem lehetett volna Kádár beleegyezése nélkül kivégezni és egyre biztosabbra vehető, hogy ő volt az, aki jobb meggyőződése ellenére rábeszélte Rajkot: vallja be a rágalmakat nem fogják halálra ítélni. Szerénynek nevezték Kádár János propagandistái és így beszélt róla az ország. Igaz, hiányzott belőle Rákosi vagy Tito hivalkodó személyi kultusza, de azt az embert, aki uralkodása utolsó két évtizedében nem tűrt meg más véleményt a magáé mellett, aki hallani sem akart arról, hogy felépítsenek mellette egy utódot, nem feltétlenül ez a jelző illeti. (folyt.) 1989. július 6., csütörtök
Vissza » A hírhez kapcsolódik »

	- Elhunyt Kádár János - 3. folyt.
Sokan és sokszor elmondták, megírták hogyan törte meg Kádár János a nemzet gerincét, hogyan kényszerítette arra, hogy elfogadja amit kínált: nem látsz, nem hallasz, nem beszélsz, én pedig hagylak élni. Társadalomtudósokra, pszichiáterekre, történészekre, nemzeti karakterünk tudós elemzőire vár a feladat, hogy megállapítsák miért tekintette ezt az ultimátumot kompromisszumnak az ország, miért volt hálás érte Kádár Jánosnak. De amit már most is megmondhatunk, Kádár bizonyos fintorral tükröt tartott elénk, amelyben láthatjuk, milyenek vagyunk, milyenné lettünk. Megadta annak szabadságát, hogy szörnyű önkizsákmányolással aki tehette annyit dolgozzék, hogy teljen kocsira, utazásra, világszínvonalú alkoholfogyasztásra és gyors szívinfarktusra. Büszkék voltunk ügyességére, hogy mennyi külföldi kölcsönt szerzett, kit zavart, hogy ebből semmi sem jutott az ország létminimum környékén tengődő egyharmadának, jövőt jelentő beruházásokra és pláne az, hogy mindezt egyszer vissza kell fizetni. Igaz nem a mi generációnknak, az erre már nem képes, hanem gyerekeinknek, unokáinknak. Ők majd megköszönik. És mégis. Ha mindebből megtanultuk, hogy mit jelent "egy párt egy ember kezében", az ellenőrizhetetlen hatalom, ha ezután óvatosabban bánunk az olyan jelzőkkel, mint "a nemzet atyja", akkor talán magas, nagyon magas ár, de nem haszontalan jelenség volt a nemzet számára a Kádár-jelenség. +++ 1989. július 6., csütörtök
Vissza » A hírhez kapcsolódik »