|
|
|
|
A kormány gazdasági programjáról
|
--------------------------------
München, 1990. szeptember 30. (SZER, Világhíradó) - A napokban tették közzé Budapesten a kormányprogramot, amelyhez Kemény István fűz néhány kritikus észrevételt:
- A kedden nyilvánosságra hozott kormányprogram egyik jellegzetessége az ellentmondásosság és a tisztázatlanság. A termőföldről kimondja a program, hogy - az Alkotmánybíróság döntésétől függően - vissza lehet állítani az 1947-es tulajdonviszonyokat. Egy másik mondat viszont azt szögezi le, hogy mindenekelőtt a mezőgazdasági tevékenységgel foglalkozó falusi réteget kell földhöz juttatni. Ellentétes, egymást kizáró állítások és állásfoglalások. Nem tudtak megegyezni, és mindkettőt betették a szövegbe.
Más, fontos kérdésekben is ilyen ellentmondásokkal találkozunk. Az örökölt helyzetet azzal jellemzi a program, hogy a kormány üres kamrákat és fedezetlen csekkeket kapott, és az ország erőforrásai kimerültek. Később azonban azt írják, hogy jelentős tőkeállomány halmozódott fel.
A miniszterek nyilatkozataiból jó néhány hete tudjuk, hogy a legfontosabb gazdasági kérdésekben a kormányban két áramlat van: egy etatista és egy liberális.
A nemzetközi gazdasági kapcsolatok minisztere: Kádár Béla a dirigizmus híve. Viszont a gazdaság gyors liberalizálását akarja Rabár Ferenc pénzügyminiszter.
A két álláspont egymás mellett van a szövegben, feloldás nélkül. Ez néha úgy mutatkozik meg, hogy egy mondatba fogalmazták bele mindkét elképzelést. Azt írják például, hogy a privatizáció gyors, de megfontolt folyamat lesz. Máskor az egyik mondat üti a másikat. Célul túzik ki a magántulajdon elsődlegességére épülő, modern, európai szociális piacgazdaság létrehozását, az államtalanítás folytatását. Másutt viszont arról tesznek említést, hogy a nehézipari vállalatok állami tulajdonban maradhatnak. (folyt.)
1990. szeptember 30., vasárnap
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
- A kormány gazdasági programjáról - 1. folyt.
|
A bérekről kimondják, hogy semmilyen formában sem akarnak visszatérni a központi szabályozáshoz, hogy a béreket a piac fogja alakítani. Másutt viszont azt szögezik le, hogy a költségvetési hatáskörbe tartozó területeken a kormány felelős bérpolitikai magatartással korlátozza az inflációs folyamatok kialakulását.
Ezekhez még hozzátették azt a hangzatos, de tartalom nélküli kijelentést, hogy hosszú távon azt az állapotot kell elérni, amelyben a bérek tükrözik a munka mennyiségét és minőségét.
A pénzügyi politika egyik fő céljának jelöli meg a forint vásárlóértékének védelmét. Másutt viszont arról írnak, hogy árfolyampolitikával kell segíteni az exportot.
Az infláció elleni politika többször is visszatér a szövegben, de nincs arról szó, hogy ez miképpen egyeztethető össze a fogyasztói árak támogatásának csökkentésével, és az ebből következő áremelkedésekkel. Azt sem próbálják felmérni, hogy az infláció esetleges visszaszorítása milyen nagyságú munkanélküliséget eredményez.
Sorolhatnám tovább az ellentmondásokat és az egymással nem egyeztethető célkitűzéseket. Jó részük az etatizmus és a liberalizmus közötti említett ellentétre vezethető vissza. A jelen helyzetben valóban nem könnyű kormányprogramot készíteni. De lehet azt mondani, hogy bizonyos kérdésekben már döntöttünk, másokban még nem. A már meghozott döntéseket meg lehet magyarázni. A nyitva hagyott kérdéseknél ki lehet fejteni az egymással szemben álló érveléseket. A koncepció irányát illetően azonban mindenképpen választani kell etatizmus és liberalizmus között. +++
1990. szeptember 30., vasárnap
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|