|
|
|
|
|
|
|
|
Amerika Hangja, Esti híradó:
Zavaros a magyar közélet
"A magyarok többsége nem találta
helyét abban az országban, ahol majd mindenki ingázásra kényszerült
az életben maradásért. Ingázott az osztály nélküli társadalom
osztályharcos fergetegeiben egyik hazugságszigettől a másikig.
Egyáltalán nem meglepő tehát, hogy a munkásság söpredékéből, az
értelmiség erkölcstelen szegénylegényeiből verbuválódott
osztályharcosok bukása után tudatzavarban szenved az ország nagy
része.
Mindenki keresi a helyét, keresi új azonosságát. Az új pártok
keresik önmagukat, keresik az utat, amelyen követőkre számíthatnak,
az emberek pedig keresik azt a pártot vagy csoportot, amelynek
tagjai között a legkényelmesebben érzik magukat. Legkönnyebb a volt
élcsapat tagjainak: ők legfeljebb másként hazudnak mint korábban, de
nekik kifejezett céljuk önmaguk és szerzeményeik átmentése."
|
|
|
|
|
|
|
Interjú Benda Kálmánnal
|
München, 1989. június 17. (SZER, Világhíradó) - Munkatársunk Juhász László Benda Kálmán történésszel tegnap Budapesten készült interjúját közvetítjük. - Egy évvel ezelőtt, 1988. június 16-ikán még egész más formában ünnepelt és emlékezett az ország Nagy Imre és mártírtársai halálára. Csak Párizsban tudott szabadon emlékezni, gyászolni a magyarság. Itt azonban hivatalosan engedélyezett emlékünnepély, gyászünnepély nem lehetett. Ma negyedmillió ember gyült össze fegyelmezetten a Hősök terén, legalább ötezer, hanem több kint a temetőben, és a 301-es parcella kopjafái mellett, a szomszédos 300-as parcellában eltemették a forradalom öt vezetőjét, a hatodik sírba pedig az ismeretlen hősök jelképes koporsóját tették. Én azt kérdezem meg Benda Kálmán történésztől, hogy mi az oka ennek a felgyorsult változásnak? - Hogy egy év alatt mekkorát változhatott a világ 1988. június 16-ika és 1989 június 16-ika között, ez a változás azt mondhatom, hogy bennünket is meglepett. Eleve volt bennünk reménység, de voltak kétségek is. Napjainkban egyre inkább a reménység kerekedik felül. A magyar társadalom 31 néhány évi (...?) azt mondhatjuk, az utolsó másfél évben ébredt fel, és kezdte önmagát keresni, megtalálni és ki merte mondani azt, hogy 1956-ban itt már megpróbáltuk egyszer a magunk útját járni és a magunk hagyományai szerint alakítani az életünket. Ezt 30 éven át nem volt szabad mondani, ami bizony válságot is idézett elő a nemzeti öntudatban is. Már gyakran mondtuk, a fiatalságot nem is érdeklik a magyar problémák, csak az, hogy mennyit tud keresni, hol tud jól elhelyezkedni, és ezelőtt egy évvel megindult egy változás. A változást szerencsésen egészítették ki az európai külpolitikai változások, amelyek lehetővé tették, hogy azok a belül érlelődő változások szóhoz is juthassanak. Tulajdonképpen én azt hiszem, ezzel indult és a magyar társadalom kiharcolta azt, hogy végül is a hivatalos hatóságok engedni voltak kénytelenek. (folyt.)
1989. június 17., szombat
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|