 |
|
|
|
|
|
|
|
Amerika Hangja, Esti híradó:
Zavaros a magyar közélet
"A magyarok többsége nem találta
helyét abban az országban, ahol majd mindenki ingázásra kényszerült
az életben maradásért. Ingázott az osztály nélküli társadalom
osztályharcos fergetegeiben egyik hazugságszigettől a másikig.
Egyáltalán nem meglepő tehát, hogy a munkásság söpredékéből, az
értelmiség erkölcstelen szegénylegényeiből verbuválódott
osztályharcosok bukása után tudatzavarban szenved az ország nagy
része.
Mindenki keresi a helyét, keresi új azonosságát. Az új pártok
keresik önmagukat, keresik az utat, amelyen követőkre számíthatnak,
az emberek pedig keresik azt a pártot vagy csoportot, amelynek
tagjai között a legkényelmesebben érzik magukat. Legkönnyebb a volt
élcsapat tagjainak: ők legfeljebb másként hazudnak mint korábban, de
nekik kifejezett céljuk önmaguk és szerzeményeik átmentése."
|
|
|
|
|
|
 |
Átadták Nagy Imre személyes hagyatékát - interjú Nagy Erzsébettel (3.rész)
|
Ott is ugyanazt a nézetet képviseltem, mint ma: édesapám és társai
ügye elválaszthatatlan 1956 értékelésétől; megítélésem szerint
forradalom és szabadságharc zajlott le 1956-ban Magyarországon.
Elmondtam azt is, hogy a mártírok sorsát elválaszthatatlannak
tartom; nem kívánom apám ügyét elszakítani a többiekétől.
Eltemettetésükkel kapcsolatban tájékoztattak minket, hogy szabadon
rendelkezhetünk hozzátartozóink földi maradványai felett. Mint több
nyilatkozatomban is utaltam rá, akkor azt válaszoltam, hogy a 301-es
parcellában a forradalom több száz névtelen mártírja nyugszik, ezért
azt szeretném, ha az a hely egyfajta nemzeti sír, nemzeti kegyhely,
mementó lenne. Ennek nyomán született meg a döntés, hogy édesapámat
ugyanott, a 301-es parcellában helyezzük örök nyugalomra.
- Visszatérve Nagy Imre hagyatékára; tudott-e a család ezeknek
az iratoknak a létezéséről; számon tartották-e, hogy valahol
létezniük kell ilyen személyes jellegű iratoknak is.
- Igen, tudtam róla - édesanyám elbeszéléseiből. Én apámat még
itthon, magyar földön, 1956 november 23-án a mátyásföldi repülőtéren
láttam utoljára; aztán többé már nem találkoztam vele. Mint tudja,
szüleimet is, minket is egyaránt Romániába internáltak, de egymástól
elkülönítve. Miután édesapámat 1957. április 14-én a magyar belügyi
szervek a román szervekkel együttműködve letartóztatták, édesanyámat
átrakták a mi csoportunkhoz. (Első férjemet, dr. Jánosi Ferencet
addigra már szintén letartóztatták.) Ekkor édesanyám elmondta,
kikkel találkozott, milyen beadványokat, leveleket írt édesapám. (A
postás szerepét természetesen a román központi vezetőség, illetve a
Politikai Bizottság tagjai ,,vállalták magukra,,. Hogy aztán az
iratok hová jutottak, hová nem, azt ma már nem lehet nyomonkövetni -
mindenesetre nem a címzettekhez.)
- És arról is volt tudomása, hogy Nagy Imre a fogságban
gondolatait, visszaemlékezéseit papírra vetette?
- Igen, azt is anyukámtól tudtam meg, hogy apám gondolatait
rögzíti az 1956-os forradalommal kapcsolatosan, s amellett
hozzálátott életrajzának megírásához is, sőt azt is tudtam, hogy ez
az írás a Viharos emberöltő címet viseli. A hagyatékot áttekintve
sajnálattal konstatáltuk, hogy apám nem jutott messze
önéletírásában; kevés ideje volt hozzá. Egyébként Berecz János
Ellenforradalom tollal és fegyverrel című könyvében is volt utalás
arra, hogy édesapám jegyzeteket készített snagovi fogságában.
(folyt.köv.)
1989. május 31., szerda 19:21
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|