 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
OS:
Szakértők levele a Dunai Vízlépcső kormánybiztosának
"Mi, akik szakértőként, környezetvédőként hosszabb ideje
küzdünk a gigantomán beruházás ellehetetlenüléséért, átérezve
vállalt felelősségének nagy súlyát, kérjük, hogy a mostani, nem
megnyugtató helyzetben támaszkodjon felgyűlt tapasztalatainkra,
vegye igénybe munkánkat. Bízunk benne, az új politikai rendszerben
ennek hatékony és méltó formáját könnyű lesz megtalálni.
"
BBC, Panoráma:
Ugrásra készen az amerikai demokraták
"A bíráló demokrata képviselők nagyon vigyáztak: nehogy azt
kritizálják, ahogyan Bush elnök eddig kezelte a kuvaiti invázió óta
kialakult válságot. A legfrissebb amerikai közvélemény-kutatás
eredménye azt mutatja: a megkérdezettek 70 százaléka támogatja az
amerikai haderők telepítését Szaud-Arábiában, 80 százaléka pedig
támogatja azt, ahogyan Bush elnöknek sikerült kialakítania az Irakot
ellenző országok nemzetközi koalícióját.
"
|
|
 |
|
 |
 |
 |

Önkormányzati szövetség alakult
|

1990. november 18., vasárnap - A Budapesti Műszaki Egyetem
előadótermében összegyűlt önkormányzati vezetők vasárnap kimondták a
Magyar Önkormányzatok és Önkormányzati Képviselők Szövetsége
megalakítását. A szövetség elsősorban az egyes önkormányzatok
érdekeinek országos megjelenítését vállalja, ha szükséges, a
központi állami szervek ellenében is. Együttműködést kíván
kialakítani az Országgyűléssel, az országgyűlési bizottságokkal, a
kormánnyal, a központi közigazgatással. Javaslatot tesz bizonyos
jogalkotásra, illetve véleményezi a jogszabályokat, állami
döntéseket.
A szövetség tervezi egy központi információs rendszer kiépítését, részt vesz a képzésben, továbbképzésben, tapasztalatcseréket szervez, szakmai tanácsadást nyújt. A szövetségbe belépő valamennyi önkormányzatot egyenlő jogok illetik meg.
A szövetség célja, hogy csatlakozzék az Európa Tanács szerveként működő Európai Községek és Régiók Állandó Konferenciájához, az összeurópai önkormányzati érdekképviseleti szervezethez. Az alakuló gyűlés vendége Philippovich Tamás, az európai önkormányzati szövetség nyugalmazott főtitkára - aki jelenleg a magyar Belügyminisztériumban főtanácsos - elmondta: az önkormányzatoknak a tanácsi rendszertől teljesen különböző igazgatást kell kialakítaniuk. Számítanak arra, hogy Magyarország tevékenyen bekapcsolódik e nemzetközi szövetség munkájába.
Üdvözölte a megjelenteket dr. Erhard von der Bank a Konrad Adenauer Alapítvány nevében. Ez a pénzügyi alap a Deák Ferenc Alapítvánnyal közösen képzési központot kíván létrehozni a polgármestereknek, a helyi testületek képviselőinek, tisztségviselőinek.
A rendezvényen tájékoztatták az önkormányzati vezetőket több aktuális kérdésről. Kusztosné Nyitrai Edit, a Belügyminisztérium főosztályvezetője rámutatott: hangulatkeltés, annak hangsúlyozása, miszerint az önkormányzatok előtt ismeretlen az idei, illetve a jövő évi kiadásaik fedezete. A források jó része már tisztázott - mondotta. A személyi jövedelemadóval kapcsolatban kifejtette, hogy rendkívül nagyok a feszültségek az adott településeken lakók befizetései és a pénzszükségletek között. Ezért azt javasolják, hogy a személyi jövedelemadó 50 százaléka kerüljön csak közvetlenül az önkormányzatokhoz, a másik 50 százalékából a költségvetés az igények szerinti kiegyenlítést végezhesse el. (MTI)
1990. november 18., vasárnap 14:57
|

Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
|