 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
OS:
Szakértők levele a Dunai Vízlépcső kormánybiztosának
"Mi, akik szakértőként, környezetvédőként hosszabb ideje
küzdünk a gigantomán beruházás ellehetetlenüléséért, átérezve
vállalt felelősségének nagy súlyát, kérjük, hogy a mostani, nem
megnyugtató helyzetben támaszkodjon felgyűlt tapasztalatainkra,
vegye igénybe munkánkat. Bízunk benne, az új politikai rendszerben
ennek hatékony és méltó formáját könnyű lesz megtalálni.
"
BBC, Panoráma:
Ugrásra készen az amerikai demokraták
"A bíráló demokrata képviselők nagyon vigyáztak: nehogy azt
kritizálják, ahogyan Bush elnök eddig kezelte a kuvaiti invázió óta
kialakult válságot. A legfrissebb amerikai közvélemény-kutatás
eredménye azt mutatja: a megkérdezettek 70 százaléka támogatja az
amerikai haderők telepítését Szaud-Arábiában, 80 százaléka pedig
támogatja azt, ahogyan Bush elnöknek sikerült kialakítania az Irakot
ellenző országok nemzetközi koalícióját.
"
|
|
 |
|
 |
 |
 |

Világbanki előrejelzés az olajárról
|

Washington, 1990. szeptember 24. hétfő (AP-DJ) - A Világbank
előrejelzése szerint, amennyiben az öböl menti krízis háborúba
torkollana, akkor a kőolaj hordónként ára igen rövid időn belül
elérheti a 65 dollárt. Ez pedig igen komoly megrázkodtatást jelentene
annak a több mint 60 ázsiai, latin-amerikai és kelet-európai
államnak, amely importálni kénytelen a nyersanyagot.
Amennyiben azonban sikerül elkerülni a fegyveres konfliktust, akkor az olaj ára a jövő évben hordónként 20,5 dollárra csökkenhet - véli a pénzügyi szervezet.
A Világbank listát közölt azon országokról, amelyekre máris ,,azonnali hatással,, vannak a közel-keleti események. Ezek: Egyiptom, Jordánia, Marokkó, Pakisztán, Törökország, Szudán, a Fülöp-szigetek, India, Banglades és Sri Lanka
A pénzügyi szervezet összeállított egy hosszabb listát is azokról az országokról amelyekre ,,komoly hatással,, lehet a tartós olajáremelkedés. Ezek Ázsiában Dél-Korea és Thaiföld, Latin-Amerikában egyebek között Brazília, Chile és Uruguay, míg Közép- és Kelet-Európában Magyarország, Lengyelország, Románia és Jugoszlávia.
A szabadpiaci olajárak emelkedése mellett nehezíti a kelet-európai országok helyzetét az is, hogy a jövő évtől dollárért kénytelenek vásárolni a kőolajat a Szovjetuniótól. +++
1990. szeptember 23., vasárnap 09:46
|

Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
|