 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
OS:
Szakértők levele a Dunai Vízlépcső kormánybiztosának
"Mi, akik szakértőként, környezetvédőként hosszabb ideje
küzdünk a gigantomán beruházás ellehetetlenüléséért, átérezve
vállalt felelősségének nagy súlyát, kérjük, hogy a mostani, nem
megnyugtató helyzetben támaszkodjon felgyűlt tapasztalatainkra,
vegye igénybe munkánkat. Bízunk benne, az új politikai rendszerben
ennek hatékony és méltó formáját könnyű lesz megtalálni.
"
BBC, Panoráma:
Ugrásra készen az amerikai demokraták
"A bíráló demokrata képviselők nagyon vigyáztak: nehogy azt
kritizálják, ahogyan Bush elnök eddig kezelte a kuvaiti invázió óta
kialakult válságot. A legfrissebb amerikai közvélemény-kutatás
eredménye azt mutatja: a megkérdezettek 70 százaléka támogatja az
amerikai haderők telepítését Szaud-Arábiában, 80 százaléka pedig
támogatja azt, ahogyan Bush elnöknek sikerült kialakítania az Irakot
ellenző országok nemzetközi koalícióját.
"
|
|
 |
|
 |
 |
 |

Felcím: Amiről 30-án döntünk Főcím: A polgármester személye
|

Budapest, 1990. szeptember 19. Szerda (MTI-Press)
A polgármesteri tisztség bevezetésével régi MAGYAR KÖZJOGI HAGYOMÁNY éledt újjá; a polgármester a magyar közjogtörténetben a tanácsrendszer bevezetéséig a törvényhatósági jogú és a rendezett tanácsú városok első tisztségviselője volt. Az 1985-ös választásokat követően megnőtt az igény arra, hogy A TELEPÜLÉS ELSŐ EMBERE A HELYI TÁRSADALOMÉ LEGYEN, őt a közössség közvetlenül válassza meg. Ezt a társadalmi igényt az a négy évtizedes gyakorlat váltotta ki, amely politikai és jogi értelemben egyaránt centralizálta a tanácselnöki tisztséget. Ennek az igénynek tesz eleget az önkormányzati választási törvény, amikor kimondja, hogy a 10 000 vagy ennél kevesebb lakosú település választópolgárai A POLGÁRMESTERT KÖZVETLENÜL VÁLASZTJÁK. Az adott település egy választókerületet alkot, a jelöléshez a választópolgárok 3 százalékának ajánlása kell, s a 40 százalékos állampolgári részvétel után az lesz a polgármester, aki a legtöbb szavazatot kapta, feltéve ha elérte az érvényes szavazatok több mint egynegyedét. A tizezernél több lakosú településeken A POLGÁRMESTERT A KÉPVISELŐTESTÜLET VÁLASZTJA alakuló ülésén, titkos szavazással. A jelöltséghez a helyi képviselők egyharmadának nyílt szavazata szükséges. A polgármester a helyi KÉPVISELŐTESTÜLET TAGJA ÉS ELNÖKE, aki összehívja és vezeti az önkormányzati üléseket. A bizottságok irányában ERŐS JOGKÖRE van: indítványára a bizottságot össze kell hívni. A bizottság döntéseinek végrehajtását felfüggesztheti, ha az ellentétes a képviselőtestület határozatával, vagy sérti az önkormányzati érdekeket. A polgármester VÁLASZTOTT TISZTSÉGVISELŐ, KÖVETKEZÉSKÉPPEN NEM "HIVATALNOK", HANEM POLITIKUS. Munkaviszonya a megválasztással jön létre, a munkáltatói jogokat s a fegyelmi jogkört a képviselőtestület gyakorolja. Munkabérét - amelynek alsó határa a miniszteri fizetés 30 százaléka, felső határa 80 százaléka - ugyancsak a képviselőtestület állapítja meg. (folyt.)
1990. szeptember 19., szerda 12:26
|

Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
|
|
 |
 |
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
 |
|
|