 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
OS:
Szakértők levele a Dunai Vízlépcső kormánybiztosának
"Mi, akik szakértőként, környezetvédőként hosszabb ideje
küzdünk a gigantomán beruházás ellehetetlenüléséért, átérezve
vállalt felelősségének nagy súlyát, kérjük, hogy a mostani, nem
megnyugtató helyzetben támaszkodjon felgyűlt tapasztalatainkra,
vegye igénybe munkánkat. Bízunk benne, az új politikai rendszerben
ennek hatékony és méltó formáját könnyű lesz megtalálni.
"
BBC, Panoráma:
Ugrásra készen az amerikai demokraták
"A bíráló demokrata képviselők nagyon vigyáztak: nehogy azt
kritizálják, ahogyan Bush elnök eddig kezelte a kuvaiti invázió óta
kialakult válságot. A legfrissebb amerikai közvélemény-kutatás
eredménye azt mutatja: a megkérdezettek 70 százaléka támogatja az
amerikai haderők telepítését Szaud-Arábiában, 80 százaléka pedig
támogatja azt, ahogyan Bush elnöknek sikerült kialakítania az Irakot
ellenző országok nemzetközi koalícióját.
"
|
|
 |
|
 |
 |
 |

Az Állami Vagyonügynökség ismertette az Első Privatizációs
Programot (1. rész)
|

1990. szeptember 14., péntek - Az Állami Vagyonügynökség
ügyvezető igazgatója, Csepi Lajos péntek délután sajtótájékoztatón
ismertette az Első Privatizációs Program (EPP) beindítását.
Bevezetőjében hangsúlyozta, hogy az Első Privatizációs Program
Magyarország kiemelkedő jelentőségű vállalkozása, amivel, az eddig
is érvényesült spontán privatizációs lehetőségek fenntartása mellett
az állam szabályozott mederbe kívánja terelni az állami vagyon
magánkézbe adását.
Az Állami Vagyonügynökség a privatizációs programmal egy olyan privatizációs folyamatot kíván elindítani, amelyben mindenki részt vehet, akár vevőként, akár tanácsadóként, a programban előre meghatározott és világosan körülírt keretek között. A program megvalósítása a nyilvánosság legteljesebb ellenőrzése mellett zajlik le, a vagyonügynökség rendszeresen tájékoztatni fogja a közvéleményt a végrehajtásáról.
Mint Csepi Lajos hangsúlyozta: az EPP a kormány privatizációs politikája megvalósításának kezdetét jelenti. Ennek során olyan fontos tapasztalatok halmozódnak majd fel, amelyek felhasználásával a későbbiekben felgyorsul a privatizációs folyamat. A program céljai között szerepel a privatizálandó vállalatok jövedelmezőségének és hatékonyságának javítása, a privatizációs folyamat nyilvánosságának és áttekinthetőségének biztosítása, a hazai értékpapírpiac, a tőzsde erősítése és fejlesztése, a kisberuházások ösztönzése, továbbá természetesen az is, hogy az államnak megfelelő bevétele legyen a privatizációból.
Az EPP az első vagyonügynökség által kezdeményezett privatizációs program, de a jövőben meghatározott időnként - mintegy 3-4 hónaponként - több hasonló követi majd. Az EPP-ben kiválasztott húsz vállalat olyan cég, amely az elmúlt években kielégítő, sőt egyes esetekben jó vállalati, pénzügyi teljesítményt mutatott, a vállalatok iránt várhatóan jelentős befektetői kereslet mutatkozik majd, a vállalatok vezetői és dolgozói részéről egyaránt támogatják a privatizáció beindítását, és több helyen már megkezdték a privatizációs előkészületeket. (folyt.köv.)
1990. szeptember 14., péntek 18:24
|

Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
|
|
 |
 |
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
 |
|
|