 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
OS:
Református lelkész országgyűlési képviselők nyilatkozata
" Szomorúan kell látnunk az egyházvezetés részéről az arra való
törekvést, hogy az egyházban azt a struktúrát, légkört, a lelkészek
kiszolgáltatottságát és megfélemlítettségét tartsák fenn minden
eszközzel, mely a négy évtizedes, kifejezetten vallás- és
egyházellenes diktatúra közvetett és közvetlen nyomására alakult ki,
s melynek megváltoztatása meggyőződésünk szerint elengedhetetlen
feltétele minden lelki, teológiai és gyakorlati megújulásnak
egyházunkban.
"
SZER, Magyar híradó:
Szópárbaj a parlamentben
" Torgyán József reagált volna, nem is pusztán erre, hanem a
következő tételre. Az agrárprogram kidolgozását - Tölgyessy Péter
szerint - a miniszterelnök átengedte egy olyan pártnak, amely már
csak ígérgetéseivel is súlyos károkat okozott az országnak.
Torgyán József nem kapta meg a szót, az ügyrendi viták után
végül is le kellett mondjon a viszontválasz lehetőségéről - bár
személyes megtámadtatás címén erre igényt tartott volna.
Tölgyessy Péter kemény bírálattal illette a kormányt
interpellációjának címéhez igazodva. Ez így hangzott: "Magyarország
általános válságának súlyosbodása és a kormány cselekvési
programjának hiánya"
|
|
 |
|
 |
 |
 |

Szópárbaj a parlamentben
|

------------------------
München, 1990. szeptember 18. (SZER, Magyar híradó) - A parlamentben ma nem volt annyira kedvező véleménnyel Tölgyessy Péter, az SZDSZ frakcióvezetője a kormány politikájáról, mint Hamburger Mihály kollégám.
Előre bejelentett interpellációját - egyfajta leszámolásnak ígérkezett - nagy érdeklődés előzte meg. Annál is inkább, mert választ magától a miniszterelnöktől várt el a Tisztelt Ház. Várkonyi Balázs értékeli a szópárbajt:
- A vita retorikai összecsapássá vált - ez akkor lett nyilvánvaló, amikor mind az interpelláció, mind a válasz elhangzott már, s Tölgyessy Péter reagált a válaszra.
Azt mondta egyebek között: "Önök, tisztelt kormánypárti képviselők, minden megfontolás nélkül el fogják fogadni a miniszterelnöki választ". És a hangsúly a "minden megfontolás nélkül"-ön volt.
Ezzel mintegy garantálta, hogy a kormánypártiak tényleg elfogadják egyöntetűen, fenntartás nélkül. A "csakazértis" effektus lépett be, mint a parlamenti munkában már annyiszor.
Torgyán József reagált volna, nem is pusztán erre, hanem a következő tételre. Az agrárprogram kidolgozását - Tölgyessy Péter szerint - a miniszterelnök átengedte egy olyan pártnak, amely már csak ígérgetéseivel is súlyos károkat okozott az országnak.
Torgyán József nem kapta meg a szót, az ügyrendi viták után végül is le kellett mondjon a viszontválasz lehetőségéről - bár személyes megtámadtatás címén erre igényt tartott volna.
Tölgyessy Péter kemény bírálattal illette a kormányt interpellációjának címéhez igazodva. Ez így hangzott: "Magyarország általános válságának súlyosbodása és a kormány cselekvési programjának hiánya". (folyt.)
1990. szeptember 18., kedd
|

Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
 |

- Szópárbaj a parlamentben - 1. folyt.
|

Az SZDSZ frakcióvezetője kijelentette: a kormány működésének 118-ik napján Magyarország társadalmi, gazdasági és erkölcsi szempontból mélyebben van, mint a választások előtt.
Személyesen megszólítva a kormányfőt, számon kérte a konkrét cselekvési program hiányát. Nem a felelősségtudat vezérli a kormányt - mondotta a Tölgyessy Péter -, a testület halogat, mint a Lázár- vagy a Grósz-kormány.
Antall József válaszában elmondta: a kormány frissen elfogadott három éves koncepcióját napokon belül a közvélemény elé tárják. Utalt mindarra, amit kormányzása idejének eredményeként tart nyilván - így például a fokozódó tőkebeáramlást vagy fontos törvények beterjesztését.
Tölgyessy Péter reagálása újabb felvetéseket tartalmazott, egyebek között elmondta: az Antall-kormány legsúlyosabb hibáját abban látja, hogy elszalasztott egy történelmi pillanatot. Ahogy fogalmazott: "elveszett mindörökre a rendszerváltás lehetősége".
A parlament végül is 61 százalékos támogatással elfogadta a miniszterelnöki választ. Az érvek csatája végetért, a retorikai harc nem. Még kétszer tértek vissza a kérdésre, s látszott, hogy minél több szó hangzik el a vitában, annál inkább távolodnak az álláspontok.
A lényeg pedig összefoglalható egy mondatban: a kormányprogramot egy egész ország fogja minősíteni. +++
1990. szeptember 18., kedd
|

Vissza »
|
|
|
 |
|
|